| Nyelv |
Online tanfolyam bejelentkezés |
Szcientológia videogaléria |
|
|
|||||
|
EGY ÚJ EGYHÁZ A „CIVILIZÁCIÓ BÖLCSŐJÉBEN” 2003. november 2-án az afrikai kontinens első ideális Szcientológia egyházának felavatásakor David Miscavige, a Religious Technology Center (Vallási Technológiai Központ) Vezetőtestületének Elnöke és a Szcientológia vallás vezetője a következő szavakat intézte a johannesburgi Szcientológia Egyház megnyitóünnepségén megjelent szcientológusokhoz és kiemelt vendégekhez: „Hol gyűltünk össze ma este, és hová irányul a Szcientológia világának figyelme? Nem Amerikára, nem Angliára, nem Dániára, hanem Afrikára. Ugyanis a legjobb V-ös osztályú Szcientológia egyházat hoztátok létre. Ma este Johannesburg áll a reflektorfényben.”
„Úgy vélem, nagyon is helyénvaló, hogy köszönetet mondjak a Szcientológia Egyháznak, különösen pedig az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) alapítványnak, amiért leleplezték az apartheidrendszer legborzalmasabb gyakorlatait az emberek mentális gyógykezelése terén” – mondta dr. Ben Ngubane, Dél-Afrika művészeti, kulturális, tudományos és technológiai minisztere.
David Miscavige megemlítette azt a számos eredményt, amelyet a dél-afrikai szcientológusok a gyülekezet 45 éves története során elértek: egyebek között leleplezték a fekete lakosokat fogva tartó pszichiátriai munkatáborokat, és rendíthetetlenül küzdöttek a feketék emberi jogainak helyreállításáért az apartheid idején; írás-olvasási programokkal jobb képességűvé tették a következő generációkat; zavargásokat csillapítottak le Az út a boldogsághoz című erkölcsi kódex széles körű kiosztásával, amelyet egész Dél-Afrika el tudott fogadni. David Miscavige a Szcientológia alapítójának, L. Ron Hubbardnak az előrejelzését idézte, amely szerint „Dél-Afrikából ered majd e bolygó következő nagy civilizációja”, majd a következőket mondta az összegyűlt szcientológusoknak: „Nem csak egy kontinens, hanem az egész civilizáció reményeit és álmait képviselitek. Dél-Afrika egy sokszínű nemzetről álmodik. Nos, Afrika, íme az egyházad – egy olyan egyház, ahol bőrszíntől, vallási hovatartozástól és szociális helyzettől függetlenül szívesen látnak. Mert mi nem fehérek vagyunk. Nem feketék vagyunk. Mindannyian egymás testvérei, az emberiség része vagyunk.” |