SYDNEY, AUSZTRÁLIA

ÚJ IDEÁLIS ORG AUSZTRÁLIA KIKÖTŐVÁROSÁNAK SZÍVÉBEN

2014. MÁJUS 3.

Május 3-a estéjén több mint 2500, Ausztrália minden részéről érkező szcientológus töltötte meg a Castlereagh Streetet, hogy felavassák a kikötővárosban az új ideális Szcientológia-egyházat.

E történelmi esemény tiszteletére a Szcientológia Egyház vallási vezetője, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke, David Miscavige, Sydneybe utazott, hogy megtartsa az avatóünnepséget.

„Új csillagkép bukkant fel a déli égbolton, és ez egy eddig még nem látott dologra mutat – a ti sydney-i ideális orgotokra. Az, hogy épp most nyílt meg, amikor eljött a Szcientológia teljesen új világa, tovább növeli ennek a megnyitónak a jelentőségét. Mert bár a segítséggel eddig is milliókat értünk el, most már rendelkeztek a megfelelő eszközökkel – hisz itt az új Aranykor – ahhoz, hogy felemeljétek ezt a várost és ezt az országot a Szcientológia mindenki számára elérhető szabadságával.” – David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének elnöke

Az egyház otthona egy műemléképület, amelyet eredetileg 1908-ban építettek, a Hyde parkra néz és a város néhány fontosabb tájékozódási pontja között található, mint pl. a városháza, a Victoria királynő épület és a Sydney-torony. Az egyház minden apró részletre figyelve felújította az épület történelmi elemeit, mindenekelőtt a több emelet magas téglaoszlopokat és az egybefüggő üveghomlokzatot, amely a Castlereagh Street felőli oldal dísze.

Az egyház emellett az épület egész szerkezetét felújította a 21. századnak megfelelően, és további két emeletet épített hozzá. Ideális orgként az épület az Egyház leggyorsabban gyarapodó gyülekezetének ad otthont, és szívesen fogad mindenkit egész Új-Dél-Walesből, legyen bármilyen hitvallású, illetve tartozzon bármilyen kultúrához.

Az ünnepi beszédében David Miscavige a több mint 2500 jelenlévő szcientológusnak azt mondta: „Új csillagkép bukkant fel a déli égbolton, és ez egy eddig még nem látott dologra mutat – a ti sydney-i ideális orgotokra. Az, hogy épp most nyílt meg, amikor eljött a Szcientológia teljesen új világa, tovább növeli ennek a megnyitónak a jelentőségét. Mert bár a segítséggel eddig is milliókat értünk el, most már rendelkeztek a megfelelő eszközökkel – hisz itt az új Aranykor – ahhoz, hogy felemeljétek ezt a várost és ezt az országot a Szcientológia mindenki számára elérhető szabadságával.”

Magas nemzeti és állami méltóságok üdvözölték az új egyházat, köztük Julie Owens, a nemzeti parlament képviselője; Dr. Sev Ozdowski, az Ausztráliai Emberi Jogok Bizottsága az Oktatásért elnöke, az Ausztrália Érdemrend kitüntetettje; Kalisi Bese, a Fiatalkorú Bűnözők Segélyszervezetének programirányítója; és Bill Allen, egy bennszülött törzs, a dunghuttik vezetője.

Julie Owens parlamenti képviselő üdvözlő beszédében ezt mondta: „Ausztrália gazdag különböző hitekben és kultúrákban. És önök a 21. század palettájának merész, új részét képezik. Az új otthonuk ragyogó látványa a városközpontban tökéletesen beleillik a jelenkori Ausztráliánkba.”

Az Ausztráliai Emberi Jogok Bizottsága az Oktatásért elnöke, Dr. Sev Ozdowski elismerte az ausztrál szcientológusokat az emberi jogok érdekében végzett munkájukért: „Az emberi jogok megkövetelik az állandó éberséget a fenntartásukhoz, és annak a megértését, hogy mi az, amit fenntartunk. Mielőtt el tudnánk végezni valamit, először meg kell értenünk, és csak utána leszünk képesek reálissá tenni az emberi jogokat az emberek számára. Ezért szentelték önök magukat ennek a területnek az elmúlt 60 évben. Legyen ez tehát az egész Ausztráliában és Ázsiában végzett életbevágó humanitárius munkájuk csodálatos központja.”

Kalisi Bese, a Fiatalkorú Bűnözők Segélyszervezetének programigazgatója, elismerését fejezte ki minden jelenlévő társadalmi kinyúlásáért: „Közös munkánk éveinek során rendezvényeken dolgoztunk együtt, csoportokra, fórumokra, gyűlésekre, képzésre és workshopokra összpontosítottunk, amelyek átfognak minden társadalmi programot. Azoknak az élete, akiket elérünk, drámaian megváltozik. Történetük valójában különböző, a témájuk azonban közös. Hálásak azért, hogy összeakadtak velünk, amikor szükségük volt rá – és így egy újabb életet mentettünk meg.”

Bill Allen, a dunghuttik (egy bennszülött törzs) vezetője az egyházzal folytatott munka során szerzett tapasztalatáról beszélt: „2008-ban ismertük meg egymást. Megérintett az a barátság, amelyet itt találtam, és hogy az emberek milyen jól dolgoznak együtt. Egy csúcstalálkozón vettem részt önökkel, ahol maorik, bennszülöttek és szcientológusok voltak jelen. Az egység szellemét éreztem, és önök voltak azok, akik a minket összekötő köteléket biztosították, és univerzális tiszteletet mutattak mindkét nép hagyományos kultúrája iránt. És ezért elnyerték a legmélyebb tiszteletemet.”

_________________

A kikötőváros új ideális szervezete minden látogatónak bemutatja a Dianetikát és a Szcientológiát. Mindez a Közönséginformációs Központtal kezdődik. A képernyőkön több mint 500 film tekinthető meg, amelyek a Szcientológia Egyház alapvető hitelveit és gyakorlatait, valamint L. Ron Hubbard, az Alapító életét és hagyatékát mutatják be. Az Információs Központ teljes áttekintést ad az egyház által finanszírozott humanitárius programokról, beleértve az emberi jogok világméretű oktatását, az ugyancsak széles körű drogfelvilágosító és drogmegelőző kampányt, a globális műveltségi és tanulási központokat, valamint a Szcientológia Önkéntes Lelkész Programot, amely jelenleg a Föld legnagyobb független katasztrófaelhárító mentőalakulata. A központ reggeltől estig nyitva áll, és szívesen látják a látogatókat, akik szabadon nézelődhetnek, és kedvük szerint bármikor visszatérhetnek.

Az egyház kápolnája a Szcientológia mindenfajta összejövetelének helyet biztosít, beleértve a vasárnapi szertartásokat, házasságkötéseket és névadókat, valamint olyan közösségi rendezvényeket, amelyeken minden felekezet tagjai részt vehetnek. Az új ideális szervezetben több szemináriumterem és tanfolyamterem is található, továbbá egy teljes emelet, ahol a Szcientológia auditálás (szellemi tanácsadás) folyik.

_________________

A megnyitóünnepség a vallás nagyméretű terjeszkedését követi. Az előző hat hónapban ugyanis ez történt: