HA A CLEAREKNEK MÁR NINCS REAKTÍV ELMÉJÜK, MIÉRT KELL TOVÁBBI AUDITÁLÁSBAN RÉSZT VENNIÜK?

A tudatosságnak és képességeknek még sok elérhető szintje van a Clear fölött, mivel az ember csak az Első dinamikán Clear.

A Clearen túl található az az állapot, amit az Operatív Thetán vagy OT néven ismernek. Operatív alatt azt értjük, hogy „képes cselekedni és kezelni dolgokat”. Thetán alatt a következőt értjük: „szellemi lény, aki maga az illető”. Mint bármely másik szellemi szintnél a Szcientológiában, az OT állapotot fokozatos lépések során végigmenve lehet elérni, amelyek mindegyike egy kicsit haladóbb, mint az előző, és mindegyik rendelkezik egy saját képességgel, amit az illető elér.

L. Ron Hubbard így fogalmazott:

„Az Ember számára már azt is nehéz felfogni, hogy ezek az állapotok léteznek. Igazából erről nem szólnak írások, és szavai sincsenek rájuk.

Pedig tényleg léteznek.

Nyúlj értük, és meglátod.

Ha az ember egyszer elindul felfelé, többé nem akar megállni. A szabadság fuvallata és a dolog teljes realitása ily hosszú idő eltelte után túlságosan erőteljes.”