amely megmutatja, mi húzódik meg a teremtés, túlélés és pusztítás állandó ciklusa mögött – a ciklus mögött, amely elkerülhetetlennek tűnik az életben, ám csak látszólagosság.
A létezés tényezői, amelyek az egész életet és élőséget alkotják, és amelyek segítségével az ember igazán Létezhet.
A Nyolc dinamika, amelyekre az egész élet feloszlik, és amelyekkel az ember megoldhatja a saját létezésének rejtélyét.
Az ARK- háromszög Van egy kiemelkedő jelentőségű háromszög a Szcientológiában, és az ennek használatára való képesség sokkal nagyobb megértést ad az életről.
A Miért, amely megválaszolja, hogy miről is van szó igazából, és megadja, hogy milyen pontos elemekből áll a túlélés, a boldogság és maga az élet.
Az Ember részei – a Szellem, az Elme és a Test átfogó magyarázata, ezek felépítése és egymáshoz való viszonya minden emberi lényben.
A Szcientológia: A gondolkodás alapjai című könyv az első javasolt lépés a Szcientológia alapelméletének és alapelveinek megértéséhez. Ez a film bemutat minden fejezetet, ily módon képileg is megjeleníti a könyv minden részét. Ezekben az előzetesekben az egyes fejezetek lényegét emeltük ki. Élvezze az önmagába tett, izgalmas utazást.
Az Akcióciklus, amely megmutatja, mi húzódik meg a teremtés, túlélés és pusztítás állandó ciklusa mögött – a ciklus mögött, amely elkerülhetetlennek tűnik az életben, ám csak egy látszólagosság.
A létezés tényezői, amelyek az egész életet és élőséget alkotják, és amelyek segítségével az ember igazán Létezhet.
A Nyolc dinamika, amelyekre az egész élet feloszlik, és amelyekkel az ember megoldhatja a saját létezésének rejtélyét.
Az Affinitás, Realitás és Kommunikáció háromszöge, amely feltárja és elmagyarázza az igaz emberi kapcsolatok mögött meghúzódó alapelveket.
A Miért, amely megválaszolja, hogy „miről is van szó igazából”, és megadja, hogy milyen pontos elemekből áll a túlélés, a boldogság és maga az élet.
Az Ember részei – a Szellem, az Elme és a Test átfogó magyarázata, ezek felépítése és egymáshoz való viszonya minden emberi lényben.