BOLYGÓSZINTŰ OKTATÁS
AZ EGYETEMES EMBERI JOGOK ELŐMOZDÍTÁSA

Mai világunkban, ahol az emberekre folyamatosan záporoznak a hírügynökségek nyugtalanító jelentései az emberi jogok megsértéséről – halálos gáztámadás, emberkereskedelem, szegénység és az ember által okozott éhínség – csak kevesen ismerik a jogaikat, és még kevesebben tudják, hogy hogyan gyakorolják őket.

A Szcientológia Egyház és tagjai számára régi hagyomány az, hogy kiállnak a szabadság ügye mellett, jogorvoslatért folyamodnak az illetékes fórumokhoz, és ebből a célból finanszírozzák a világ legszélesebb körű emberi jogi oktató és közönségtájékoztató kezdeményezéseinek – az Együtt az emberi jogokért mozgalom, és a fiataloknak szóló Fiatalok az emberi jogokért mozgalom – programjait.

Ezeknek a nonprofit, világi szervezeteknek a célja kettős: megtanítani a fiataloknak, hogy milyen elidegeníthetetlen jogokkal rendelkeznek, és így jelentősen megnövelni a tudatosságot a fiatal generációban; petíciókat benyújtani a kormányoknak, hogy bevezessék és végrehajtsák az ENSZ 1948 évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának – a világ kiemelkedő fontosságú emberi jogi dokumentumának – rendelkezéseit, és elérni, hogy az emberi jogokat az iskolákban oktassák.

Az Együtt az Emberi Jogokért és a Fiatalok az Emberi Jogokért számtalan tevékenységet támogat, és 17 nyelven nyújt olyan oktatási anyagokat, amelyek a fenti kezdeményezést a társadalom minden szintjén elősegítik. Ezeket a programokat a világ minden táján széles körben használják iskolák, egyházak, polgári és közösségi csoportok, emberi jogi szervezetek, rendőri szervek, fegyveres erők és kormányzati szervek.

AZ EMBERI JOGOK BEVEZETÉSE

MEXIKÓBAN

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kifejezett emberi jogok a mexikói alkotmány hivatalos részévé váltak, miután Mexikó összes szövetségi állama jóváhagyta és az ország elnöke aláírásával szentesítette.

Az emberi jogok reformjáért folytatott küzdelem halálosan komoly ügy Mexikóban. A kábítószer- és emberkereskedelemmel foglalkozó kartellek sokféle módon sértik az emberi jogokat: kényszermunka, emberrablás, kínzás és gyilkosság.

A Fiatalok az Emberi Jogokért mexikói szervezetét 2004-ben alakították mexikói szcientológusok és mások azzal az elhatározással, hogy radikális változást érnek el országuk tarthatatlan emberi jogi helyzetében. A Fiatalok az Emberi Jogokért széles körű „Mik az emberi jogok” című kampányt indított minden elérhető helyi csatornán: rock koncerteken, maratoni futásokon, petíciós kampányokon és több száz iskolai szemináriumon. Társadalmi célú hirdetéseket is sugároztak az állami televízióban milliók számára, ezenkívül mexikói hírességek osztogatták az emberi jogi füzeteket, hogy növeljék az emberi jogokkal kapcsolatos tudatosságot.

Saját programja végrehajtása mellett a Fiatalok az Emberi Jogokért segítséget és anyagokat nyújtott az ENSZ-nek, több állami és szövetségi ügynökségnek, oktatási intézményeknek és emberi jogi csoportoknak.

Az Emberi Jogok Országos Bizottsága partnerkapcsolatban áll a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezettel, és eddig több mint 300 szemináriumon használta az anyagait. Ezeken 15 000 tizenéves vett részt. A Fiatalok az Emberi Jogokért eszközei kulcsfontosságú összetevői voltak a polgári szabadságjogokról szóló oktatási programnak, amelyet a Környezetvédelmi Minisztérium támogatott.

A mexikói Chiapas államban a Fiatalok az emberi jogokért 1000 tanulót és oktatót képzett ki a Családfejlesztési ügynökség részére. A mexikói Fiatalok az Emberi Jogokért csapat tevékenysége jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának teljes szövege bekerülhetett Chiapas állam alkotmányába, és ennek következtében az államban kötelezővé vált az emberi jogok oktatása.

A Fiatalok az Emberi Jogokért és mások hamarosan a Mexikói Nemzeti Kongresszus elé terjesztették a kérdést. A növekvő tudatosságnak köszönhetően az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában kinyilvánított jogokat hivatalosan belefoglalták Mexikó alkotmányába. Az esemény az emberi jogok újjáéledését jelzi a mexikói állampolgárok számára, és régóta esedékes elismerést nyújt azzal kapcsolatban, hogy az állampolgárok alapvető jogainak megvédése létfontosságú egy erős, modern és szabad ország felépítéséhez és fenntartásához.

350
EZER
mexikói
állampolgár
FELVILÁGOSÍTVA
AZ EMBERI
JOGOKRÓL

„Megtiszteltetés számomra, hogy elismerhetem Ecuador Fiatalok az Emberi Jogokért szervezetét az értékes hozzájárulásukért, amellyel az emberi jogokat oktatják és terjesztik Ecuadorban, elősegítve ezzel az országban az emberi jogok tiszteletének kultúráját.” – a nemzeti örökség koordináló minisztere, Ecuador

„Szeretnék gratulálni önöknek a UNITED videoklipért, amely nemcsak azért kiváló, mert a fiatalokat célozza meg, hanem ráadásul olyan fiatalok készítették, akik megértették, mennyire fontos harcolni a fajgyűlölet, a hátrányos megkülönböztetés és az intolerancia ellen. Gratulálunk a Fiatalok az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete minden résztvevőjének.” – miniszteri tanácsadó, Guatemala állandó ENSZ képviseletének vezetője

„Dicséretesek az emberi jogok oktatása terén végzett létfontosságú akcióik, különösen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának széles körben való ismertté tétele. Nem tudok elképzelni ezeknek a jogoknak a megismertetésénél és alkalmazásánál fontosabb tevékenységet, amely ilyen mértékben elősegítené a békét és azt a tiszteletet, amelyet mindnyájunknak kell éreznie egymás iránt. Az önök szervezetében lévő fiatalok minden segítséget és bátorítást megérdemelnek a hazájukban végzett munkájukért. Kívánom, hogy ők és mindazok, akik segítenek nekik a szervezésben, folytassák és növeljék erőfeszítéseiket, és ezek az erőfeszítések a lehető legédesebb gyümölcsöt teremjék: az egyének, csoportok és nemzetek közötti békét.” – az ENSZ Fejlesztési Programjának Kiértékelési Irodája

A NEMZETEK EGYESÍTIK ERŐIKET

AZ EMBERI JOGOKÉRT FOLYTATOTT KERESZTES HADJÁRATBAN

150

A bolygón sehol sem megoldott kérdés az emberi jogokért folytatott harc. Még ahol a jogállamiság érvényesül, ott is vannak összecsapások az állampolgárok és az ő elidegeníthetetlen jogaikat semmibe vevők között. Mivel azonban nagy erő van a sokaságban és az egységben, a Fiatalok az Emberi Jogokért oktatási kampányanyagokat és programokat nyújt annak a több mint 150 országnak, amelyek az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának teljes bevezetésén dolgoznak. Ezek az országok többek között Dél-Afrika, Kolumbia, Japán, az Egyesült Királyság, Görögország, Olaszország, Mexikó és Tajvan, amelyek sokszínűségük ellenére egyesülnek abban a közös realitásban, hogy az emberi jogok elengedhetetlenül fontosak egy szabad társadalom fenntartásához.

„Büszkén bátorítom és támogatom a Fiatalok az Emberi Jogokért nemzetközi szervezete Holnap Vezetői Klubja tagjait. Azzal, hogy a fiataloknak világszerte az emberi jogok fontosságát oktatják, ön és kollégái értékes szószólói a tolerancia és a béke elősegítésének... Az önök klubja és a Szcientológia Egyház fiataljai is dicséretre méltók, mert minden ember tiszteletének és méltóságának elismeréséért dolgoznak, hogy előmozdítsák a világban a toleranciát és békét.” – a Nemzetközi Vallásszabadság Hivatalának tisztviselője, az USA külügyminisztériuma