ESETTANULMÁNY

AZ ERŐSZAK LECSILLAPÍTÁSA
KOLUMBIÁBAN

TÖBB MINT
50%-KAL
csökkent
a bűnözési arány
KOLUMBIÁBAN

Kolumbia évtizedekig szenvedett folyamatos társadalmi felbolydulástól, konfliktusoktól és erőszaktól: gerillaháború, polgári zavargás, háborúzó drogkartellek és kokainháborúk, amelyek során több száz, sőt több ezer embert raboltak el vagy öltek meg.

2004-ben az ENSZ Kolumbiát „a nyugati félteke legsúlyosabb emberi jogi válságzónájának” nevezte.

Egy jól ismert kolumbiai színész-komikus eldöntötte, hogy hatékony cselekvésbe kezd, hogy megállítsa az országa hanyatlását. Az út a boldogsághoz-t használta, hogy ebben az országos krízisben közbelépjen. Létrehozott egy egyedi műsort a 21 szabályhoz, amelyet eddig már több mint 150 000 civilnek és katonának mutatott be. Ezért az eredményéért a védelmi miniszter kitüntette őt „A Boldogság Katonája” címmel.

A kolumbiai rendőrség egyik ezredese akkor hallott Az út a boldogsághoz-ról, amikor a füzet eljutott Cartagenába, egy kikötővárosba, amelynek jövedelme nagyrészt a turizmusból származott. Ez a létfontosságú bevételforrás súlyos veszélyben volt a növekvő bűnözés miatt, mert a fegyveres rablások száma évről évre megduplázódott. Miután az ezredes képzésben részesült Az út a boldogsághoz használatáról, beosztottjaival együtt elkezdte osztani a füzetet a Plaza Santo Domingón, Cartagena éjszakai életének központjában. Terranova városrészben is osztották a füzetet, továbbá a bikaviadalok nézőinek a Plaza de Toros aréna környékén. Intenzíven osztották a füzetet az iskolákban is, ahol több ezer tanulónak előadásokat is tartottak. Mindent egybevéve több tízezer cartagenai lakos ismerte meg a 21 szabályt. Ennek hatására a bűnözés 27 százalékkal csökkent, és Cartagenát kikiáltották Kolumbia legbiztonságosabb városának.

Az ezredes ezután országos programba kezdett, amelynek keretében rendőröket képeztek ki Bogotá két kerületében, Engativában és Salitrében, ők pedig kiosztották a füzetet koncerteken, egyetemeken, szabadtéri vásárokon Santa Marta városban és egy Villa de Leyva nevű történelmi városrészben. Végül tízezer rendőr összesen 21 városban osztotta ki a füzetet.

Amikor Kolumbia 2011-ben az U20-as labdarúgó-világbajnokság házigazdájaként 24 ország sportolóit látta vendégül, a rendőrség 300 000 füzetet osztott ki 10 nap alatt. És a kolumbiai vb során egyetlen erőszakos cselekményről sem érkezett bejelentés.

A kolumbiai rendőrség összesen 3 millió lakosnak tartott Az út a boldogsághoz előadást, és a népesség 20%-ának osztott ki füzeteket. A bűnözési arány 50%-kal csökkent, és a kolumbiai turizmus minden más latin-amerikai országot meghaladó szintre emelkedett. Magas rangú kolumbiai rendőrtisztek szerint e változás igen nagy részben Az út a boldogsághoz-nak tulajdonítható.