KOPPENHÁGA, DÁNIA

DÁN DIADAL: ÚJ SCIENTOLOGY-EGYHÁZ SZÜLETETT KOPPENHÁGÁBAN

2017. MÁJUS 27.

A Scientology-egyház megnyitóünnepsége feléleszti Koppenhága történelmi szívének szellemét.

Sétáljon egyet Európa leghosszabb és legforgalmasabb sétálóutcáján, és Koppenhága szülőhelyére érkezik. Oda, ahol két történelmi tér találkozik – a Nytorv (Új tér) és a Gammeltorv (Ó tér) –, a dánok eredeti találkozóhelye és piactere még abból az időből, amikor a város még csak egy kereskedőközösség volt majdnem 1200 évvel ezelőtt. Azóta szemtanúja volt már nagy katasztrófáknak, isteni műalkotásoknak és a dánok mindennapi életének. Ma ez az a hely, ahol a múlt összefonódik a jelennel, hiszen ez az összes koppenhágai találkozóhelye.

Így esett, hogy egy ragyogó dán délutánon több mint 2500 Scientologist és vendég gyűlt össze a macskaköves téren, hogy megünnepeljenek egy új fejezetet Skandinávia egyik legrégebbi és leggazdagabb kulturális fővárosának történetében és a következő lépést az Egyház terjeszkedésében.

David Miscavige beszéde alatt a lelkes tömeg újra meg újra felállva ünnepli Koppenhága és egész Dánia e történelmi napját.

David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője volt az avatási ünnepség házigazdája, felidézve az utat, amely ehhez a hatalmas teljesítményhez vezetett. „Ahogyan néhányan talán emlékeztek rá, egyszer találkoztunk egy késői órán. Amikor is bemutattátok nekem ennek az egyháznak a jövőbeli álmát. Osztoztam az álmotokban, és ti megfogadtátok, hogy meg is valósítjátok. Tehát ezen a napon, amikor szél, ónos eső vagy hó sem tudott volna távol tartani innen, gyönyörű tavaszi napon érkeztem, hogy azt mondjam: »Megcsináltátok, megtettétek, láttátok és megszereztétek. És most itt áll a világon a legideálisabb helyen található Scientology-egyház a szellemi szabadság és a szabad akarat örök gyakorlásának nevében egész Dánia számára.«”

Hans Christian Andersen „Dániában születtem” című dalának első hangjaitól kezdve a több ezer jelenlévő olyan ünnepélyes megnyitó tanúja lehetett, amelyet mind a nemzeti hagyományok, mind a csodálat érzése áthatott. Helyi méltóságok színesítették az eseményt történeteikkel, amelyek egy jobb Dánia érdekében kötött humanitárius partnerségről szóltak, és olyan kalandokról, ahol a kincs a mindenkivel megosztandó tudás, és amelyek elismerték, hogy e történelmi műemlék újból életre kelt.

Az Egyház újratervezte, helyreállította és felújította új otthonát Koppenhága központjában. Ezt a 3700 négyzetméteres, neoklasszikus épületet eredetileg 1796-ban építették, és a „Nagy tűz” lángjaiból született, amely alig egy évvel korábban pusztította el a Nytorv/Gammeltorv kerületet. Sőt a várostervezés rendelte el az épület jellegzetes „megtört sarok” homlokzatát, hogy a hosszú létrás tűzoltóautók bejuthassanak a belváros keskeny utcáiba.

Ügyességgel és gondoskodással, helyi építészekkel összefogva, az Egyház visszaadta ennek a műemléképületnek az eredeti arculatát. Dánia világhírű a formatervezőiről és kézműveseiről, és a munkának része volt az eredeti tölgy ablakkeretek és kapuboltok helyreállítása kívül, valamint a falépcső és a boltozatos mennyezet helyreállítása belül.

Dánia új Scientology-egyháza öt emelet magas, és csupán néhány lépésnyire van a Strøgettől, ahol nap mint nap 75 000 gyalogos halad el. Helyzeténél fogva számos olyan humanitárius kezdeményezés központjául szolgál, amelyek már eddig is kiérdemelték a koppenhágai polgárok közösségének tiszteletét.

Az Egyház által finanszírozott drogfelvilágosító csoportok már három évtizede nyúlnak ki az ország ifjúsága felé, és több százezer Az igazság a drogokról füzetet osztottak szét; Az út a boldogsághoz szervezet egész környékeken rendezett takarítást, és Koppenhága utcáit elárasztotta az L. Ron Hubbard által írt, józan észen alapuló, nem vallásos erkölcsi szabálygyűjteménnyel; eközben a Fiatalok az Emberi Jogokért helyi csoportja azon dolgozott, hogy fenntartsák nemzeti örökségüket, ezért létrehoztak egy évente megrendezett „felvilágosító felvonulást”, és összesen több mint kétszázezer embert értek el az emberi jogi üzenetükkel.

Az egyházat üdvözölve, városi és országos méltóságok méltatták az esemény pozitív szellemét: Klaus Mygind, a Koppenhágai Városi Tanács tagja; Thøger Berg Nielsen, a Dán Rendőrség nyugalmazott főhadnagya, René Jensen könyvkiadó és a Koppenhágai Önkormányzat tanácsadója és Bjarke Christensen műemlékvédelmi építész.

Mygind tanácsnok szólt először az új egyház felavatására összegyűltekhez, és kifejezte elkötelezettségét az emberi jogok iránt, amelyet a társadalmi problémák hátterében meghúzódó fő tényezőnek tart. „Az emberi jogok alkotják társadalmunk pilléreit, de ahol megrepednek, ott a legnagyobb nyomorúságot és kétségbeesést találjuk. Az erőnk az egységben rejlik, és én ennek az egységnek a szellemében léptem partnerségre a Fiatalok az Emberi Jogokért szervezettel.”

Mygind ezután elmondta, hogy hogyan született ez az emberi jogi partnerség: „Körülbelül nyolc évvel ezelőtt egy csapatnyi lelkes fiatal keresett meg, és felkértek, hogy működjek együtt velük egy felvonuláson az emberi jogi világnap alkalmából. E diákok lelkesedése és életenergiája ragadós volt. Hogy is mondhattam volna nemet? Több száz dán fiatal vett benne részt, és a város központjából a Nørrebro kerületig sétáltak. Még tánccsoportok, énekesek és rapperek is felléptek. Az emberi jogokat élőben láthattuk Koppenhága utcáin. Most évről évre együtt sétálunk, és együtt vonulunk fel. És összességében, egy ifjúsági mozgalmat indítottunk, amely mindenhová eljutott a városunkban. Tehát ez többé már nem csak az önök sétája, hanem a mi sétánk.”

A Dán Rendőrség nyugalmazott főfelügyelője, Thøger Berg Nielsen, nagyon is jól ismerte a drogfogyasztás tragédiáját. „Sok olyan ismerős és drogfüggő holttestét láttam, aki elkezdett drogokat fogyasztani, és aztán meghalt – mondta. – Rendőrségi tisztviselőként én voltam az utolsó, aki elköszönt tőlük. Társadalmunk mindenféle megoldással próbálkozott, de eredménytelenül. Ezért a drogokkal kapcsolatos bűnözés a szolgálatom sötét fejezetévé vált. Falba ütköztem, és nem volt semmi, amit tehettem volna. De éppen akkor, amikor a dolgok már nem is lehettek volna sötétebbek, megismertettek valami teljesen új dologgal, a Narcononnal!”

10 évvel ezelőtt fedezte fel a Scientology Alapítója, L. Ron Hubbard által kifejlesztett drogrehabilitációs programot egy Koppenhágától északra fekvő dániai létesítményben: „Emlékszem, hogy találkoztam egy apával, aki épp a fiát látogatta meg. Azt mondta: »A fiamat megmentették, és be fogom önt mutatni neki.« A fia 10 évig volt heroinfüggő, én pedig belenéztem a szemébe és a szívébe, és egy új életet láttam. Amíg a saját szememmel nem láttam, nem hittem el, hogy megrögzött drogfüggőket rehabilitálni lehet. De a végzettek valódiak voltak, és a történeteik csodálatos realitást adtak.”

Bjarke Christensen műemlékvédelmi építész több mint 35 éve segít megóvni Koppenhága időtlen arcát, és főleg a műemléképület az Egyház általi felújításának fontosságát emelte ki. „Az önök neoklasszikus otthona erre a történelmi térre néz, és saját története van. Például kedvenc polgáraink között, akik itt laktak, megtaláljuk a dán alkotmány és a nemzeti himnusz szerzőit, költőkről és államférfiakról nem is beszélve. Tehát mind ez a tér, mind ez a ház magában hordozza városunk szellemét. Ezért ennek az ideális orgnak a megnyitásával Koppenhága szülőhelye új életre kel.

Amikor kialakítjuk az épületeinket, utána az épületeink alakítanak bennünket – folytatta Christensen. – Az eltelt évtized alatt önök nem csak eljátszadoztak a helyreállítás gondolatával, hanem komolyan magukévá tették. És együtt egy lenyűgöző, modern épületet terveztünk a klasszikus Dánia hagyományos arca mögé. Így tehát a Dán Aranykor ezen épülete most belépett a Scientology Aranykorába!”

René Jensen könyvkiadó és a Koppenhágai Önkormányzat tanácsadója korai kalandjairól beszélt, és arról, hogy hogyan fedezte fel ezután L. Ron Hubbard tanításait: „Fiatalkoromban rászántam egy évet, és a világot jártam, hogy keressem a tudást. Ez az utazás elvitt Finnországba, majd Oroszországon át a Távol-Keletre és Ausztráliába. Eközben láttam az emberiség sokszínűségét. És egy sajgó vággyal tértem haza, hogy új esélyt találjak a növekedésre. Tehát, amikor rábukkantam az Alapítójuk írására, azt gondoltam: »Most egy új utazás kezdődik.« Mert többé nem volt elég létezni; eljött az ideje, hogy felfedezzem L. Ron Hubbardot, és éljek!

René Jensen L. Ron Hubbard előtt tisztelgett utolsó szavaival, és úgy írta le a nap szellemét, mint olyanok várakozását, akik csodálatos jövő előtt állnak. „L. Ron Hubbard különbözik attól a számos más embertől, akik előtte jártak. Ő kereste is a tudást, és meg is osztotta. Amikor megtalálta a bölcsesség egy kövét, újra meg újra megforgatta, mert mindig arra törekedett, hogy többet tudjon. Így ma a bölcsesség házát ünnepeljük, amely e kövekből épült. Legyen ez az alap ahhoz, hogy Dánia népe fejlődjön, felfedezzen, éljen és szárnyaljon!”


Az új egyház bemutatja a látogatóknak a Dianeticset és a Scientologyt, és mindez a Közönséginformációs Központtal kezdődik. A képernyőkön több mint 500 film tekinthető meg, amelyek a Scientology Egyház alapvető hitelveit és gyakorlatait, valamint L. Ron Hubbard, az Alapító életét és hagyatékát mutatják be.

Az Információs Központ részletesen bemutatja a Scientology által támogatott számos humanitárius programot is. Ezek között van egy bolygószintű emberi jogi felvilágosító kampány; egy széles körű drogfelvilágosító, drogmegelőzési és drogrehabilitációs program; egy nemzetközi hálózat, amely írni-olvasni tanító és tanulási központokból áll; illetve a Scientology önkéntes lelkészek programja, amely mára a világ legnagyobb független katasztrófaelhárító ereje lett.

A kápolna egy tágas, négy emelet belmagasságú átriumban kapott helyet, ahol a tetőablakokon keresztül beözönlő fény mindent eláraszt kecses ragyogásával. Közösségi rendezvények is rendezhetők benne, és minden felekezet tagjai előtt nyitva áll. A létesítményben több szemináriumterem és tanfolyamterem is található, továbbá egy teljes emelet a Scientology-auditálásnak (szellemi tanácsadás).


A dániai szalagátvágás egy újabb jelentős eredmény az Egyház növekedésének e kiemelkedő 12 hónapjában. A közelmúltban egyházi szervezetek nyíltak a floridai Miamiban; a kaliforniai San Fernando-völgyben; az új-zélandi Aucklandben; a kaliforniai San Diegóban; az ausztráliai Sydneyben; a New York-i Harlemben; Budapesten és Atlantában.

Újabb megnyitók vannak tervbe véve Latin-Amerika, Észak-Amerika, Európa, az Egyesült Királyság és Afrika kulturális központjaiban.