EAST GRINSTEAD, EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

IAS ÜNNEPI HÉTVÉGE AZ ELMÚLT ÉVBEN VÉGHEZVITT HUMANITÁRIUS SEGÍTSÉG ÉS HALADÁS JEGYÉBEN

2017. OKTÓBER 8.

A Scientologistok Nemzetközi Szövetsége (IAS), egy folyamatosan növekvő jobbító erő a nemzetközi humanitárius közösségen belül, október első hétvégéjén gyűlést tartott a dél-angliai East Grinsteadben, hogy elismerje az éves terjeszkedést és sikert.

A kis West Sussex-i falvakon és gazdaságokon át vezető régi keskeny szekérutak zsúfolásig teltek autókkal és buszokkal ezen a kora őszi péntek estén, amikor több ezer Scientologist, illetve vendégeik és barátaik elözönlötték a Saint Hill Manor (a Scientology Alapítójának, L. Ron Hubbardnak egykori otthona) körüli szépen ápolt birtokot.

Az utakat szegélyező sűrű sövények és fák nyiladékain keresztül az érkezők a távolban megpillanthatták Saint Hill elegáns körvonalait a dimbes-dombos látóhatár élénk fénypontjaként, amely mint távoli tűzrakás ragyogott a halványuló őszi fényben.

Átlépve a Manor kapuin, a bejáratokon túl, végig a Pavilon és a Nagyterem felé vivő út hosszú ívén, megérkezve a hatalmas sátor alatt felállított színpadhoz, a Scientologistok Nemzetközi Szövetségének több mint 65 országból érkezett tagjai által beszélt különféle nyelvek zsivaja megtöltötte a levegőt. Azzal a céllal léptek be ide, hogy megünnepeljék saját emberségüket, és az egész emberiségét.

A 2017-es ünnepség immár a 33. volt azóta, hogy 1984-ben Saint Hillben megalakult az IAS, hogy egyesítse, elősegítse, támogassa és védelmezze a világ legfiatalabb és leggyorsabban növekvő főbb vallását. A tagok és vendégek ezenkívül mindazok elismerése céljából érkeztek, akik segítségével az Egyház újabb reménykeltő és sikeres évet zárt, a Scientology mindenki számára jobb életet hozó céljai felé haladva.

A két és fél óra alatt David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke bemutatta az Egyház terjeszkedésének és humanitárius küldetésének egyre gyorsuló tempóját, amelyet jól tükröztek az este sokszínű történetei és bemutatói.

„Igen, megérkeztetek az IAS birodalmába” – mondta David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője.

„Ahol az összes hasonlóság a fizikai univerzumhoz pusztán véletlen egybeesés…

Ahol az IAS tagjai a világ minden tájáról érkeznek és helyet foglalnak: Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, Afrikából, Ázsiából, Óceániából, Európa száz városából és mindenhonnan az Egyesült Királyságból.

Ugyanis, és mindent összevéve, most 147 olyan országot ünneplünk, ahol az IAS jelenlétét senki sem fogja felejteni.”

Ezzel David Miscavige e jelenlét összes fontos pontját vázolta, tömör energiával teli két és fél óra alatt. Az este folyamán nemcsak a humanitárius társadalmi hatás birodalmát térképezte fel a Föld magas hegyeitől az alföldjeiig, hanem a vallás terjeszkedését is részletezte olyan messzi földeken, amelyeket még nem láttunk.

Az Egyház egyre gyorsuló terjeszkedése és humanitárius küldetései a társadalmi jóakarat különféle megnyilvánulásairól beszámoló történetekben is visszatükröződnek. Mindegyik történet önmagában top hit lenne, együttesen viszont olyan szimfóniát alkotnak a humanitárius segítség jegyében, amely az IAS által finanszírozott összes nagy nevű kezdeményezést felöleli. Először hatásos beszámolók hangzottak el a mentális egészségügybeli visszaélésekről és az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) által ezekre adott gyors reformokról.

A továbbiakban bemutatott kampánytevékenységek szereplői: a Drogmentes Világért és erőteljes mozgalma, amely Az igazság a drogokról segítségével szembeszáll a drogozás áradatával; az Együtt az Emberi Jogokért, amely fenntartja az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának lángját; Az út a boldogsághoz, amely erkölcsi újjáéledést eredményez a 21 szabállyal; és az önkéntes lelkészi támogatás, amelyet csak ebben az évben 21 súlyos katasztrófánál nyújtottak, nem is szólva arról, amit a sok-sok személyes viszontagságon áteső egyének kaptak mindenfelé a világban.

Íme néhány példa e kezdeményezések puszta erejére:

  • Az út a boldogsághoz nagykövetei a Fülöp-szigetek feltérképezetlen területére lépve fellobbantották a széles körű igényt arra, hogy kiképezzenek mintegy 29 000 rendőrt a füzet univerzális erkölcsi szabályaira.
  • Zambiában, ahol a túlélés napról napra kihívás, egy anglikán lelkész, aki létrehozott 70 Az út a boldogsághoz csoportot, a szószékről átadott üzenetet átformálta a termelékenység tízszeres növekedésévé egy 130 000 négyzetkilométeres körzetben.
  • Az Együtt az Emberi Jogokért több mint 19 000 pakisztáni tanulót világosított és vértezett fel, majd összeállított és elfogadtatott egy „törvényt a nők védelmére az erőszakkal szemben” Pandzsábban, hogy mindörökre biztosítsák a jogaikat.
  • A Drogmentes Világért 5000 önkéntese egy kampány élére állt, amely a brazil olimpián indult be, és keretében több mint 2 millió Az igazság a drogokról füzetet osztottak ki São Paulóban és Rio de Janeiróban.
  • És a Scientology önkéntes lelkészek több mint 320 000 kilométert utaztak, hogy életet és reményt hozzanak közel négymillió embernek, köztük azoknak, akiket a legsúlyosabban érintettek a természeti és ember által előidézett katasztrófák.

Sok más történet is kibontakozott, élükön e ragyogó és dinamikus este sztárjaival, három IAS-szabadságérem-nyertessel, akik mind megtestesítik a rendíthetetlen haladást a vallás céljai felé mindenütt, egy békés, termelékeny és bűnözésmentes világért, ahol társadalmi igazságosság érvényesül. Ahogy David Miscavige egyenként bemutatta őket, mindegyikük történetében kidomborodott a munka, a bátorság, a kitartás és az elkötelezettség morálja:

  • Az Egyesült Királyságban Brian Daniels szabadságérmes a CCHR zászlaja alatt nekiveselkedett, hogy megbirkózzon az ország elmekórházain belüli pszichiátriai visszaélésekkel, rámutatva az e területen működő pszichiáterek vétségeire, és reformokat kikényszerítve. Munkája nyomán országos tényfeltáró riportok jelentek meg a tudatmódosító szerek és a növekvő számú gyerekkori öngyilkosságok összefüggéséről, aminek hatásra példátlan „fekete keretes figyelmeztetések” kerültek a gyógyszerekre, hogy tartósan megvédjék a brit fiatalokat.
  • A béketeremtő és emberi jogi aktivista Tony Muhammad lelkész elindított egy Az út a boldogsághoz mozgalmat Los Angeles belső területein, a világ bandafővárosában, 50 motoros békefelvonulással a 33 leghírhedtebb környéken, elérve a bűnözés 40%-os csökkenését. Ezután ragaszkodott hozzá, hogy összehozza a rivalizáló bandákat, hogy megszüntesse a közöttük dúló erőszakot, elérve, hogy először fegyverszünetet, majd békét kössön a két legádázabb rivális banda, a Crips és a Bloods.
  • A Nepálba való Binod Sarma a 2015-ös rettenetes földrengésre válaszul elindított egy önkéntes lelkészi csapatot, akik az első öt napon 15 000 lakosnak nyújtottak gyámolítást. Majd Binod 101 máskülönben elfeledett, katasztrófa sújtotta falun és körzeten át vezette csapatait, végső soron 4 millió nepálinak hozva segítséget. Végül, hogy állandó segítséget nyújtsanak, megalapított egy önkéntes lelkészi központot és 169 csoportot országszerte.

A péntek esti ünneplés továbbnyúlt szombat estére, amikor a nagy sátor átalakult az éves IAS Patrónus-bál színhelyévé. Ez a látványos, estélyi ruhás vacsora és gálaműsor a hétvége során megünnepelt humanitárius munkát és kezdeményezéseket támogató IAS-tagok tiszteletére szolgál.

A hétvégi ünnepségekre a koronát a hagyományos Saint Hill-i jótékonysági koncert tette fel, amelyen 1500 helyi lakos vett részt. A zenés-táncos estén öt helyi jótékonysági intézmény számára adományoztak, hogy kibővítsék a tevékenységeiket a helyi közösség szolgálatában, mindezt összhangban azzal a hagyománnyal, amelyet L. Ron Hubbard kezdett meg azokban az években, amikor Saint Hill volt az otthona.


Az IAS, a Scientology hivatalos tagsági szervezete, amely minden ország Scientologistjai előtt nyitva áll, 1984-ben alakult meg. Az IAS célja egyesíteni, elősegíteni, támogatni és védelmezni a Scientology vallást és a Scientologistokat a világ minden részén, annak érdekében, hogy elérjük a Scientology céljait, ahogyan azokat L. Ron Hubbard megfogalmazta: „Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők, és nincs háború; ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az Ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra.”