Ok–távolság–okozat

OK–TÁVOLSÁG–OKOZAT
A Basics Course in Scientology

Azért, hogy tömegesen képezzen auditorokat, megnyitotta a Hubbard Professional College-ot, amely el is kezdte szolgáltatni az első Professzionális tanfolyamot. És amikor a pódiumra lépett az első előadáshoz, a közönség már izgatott hangulatban várta. L. Ron Hubbard nem pazarolta az időt, és egy elképesztő felfedezést jelentett be: a felidézésre való képtelenséget a múlt szűkössége okozza. Ebből származik az az elképesztő adat, hogy az elmúlt százezer év során senki nem volt képes tetszés szerint emlékezni semmire az időnyomon. A megoldás a Forródrót, amelynek során az auditor helyreállítja a preclear képességét arra, hogy okozó legyen. Itt található tehát a Forródrót hat alapprocesszben játszott létfontosságú szerepe: Kétirányú kommunikáció, Alapvető forródrót, 8-C megnyitó eljárásmód, Megnyitó eljárásmód duplikációval, A Havingness helyrehozatala és Pontok kijelölése a térben. Mivel megkövetelte, hogy a tanulók alkalmazzák is a tudást és a készségeket, az auditorok elindultak, hogy a Szcientológia csodáit eljuttassák Phoenix közösségébe, és csodák bizony bőségesen voltak. Ám mindezek az auditorokra nézve még nagyobb csodát jelentettek. Mivel, ahogyan azt L. Ron Hubbard kijelentette abban a képzési iskolában: „Az az auditor, aki egyöntetűen sikeres az eseteknél, jobb képességűvé és egészségesebbé válik, mint a legjobb preclearje, akin praktizál. És ez tény a processzingben.”

Tovább

vásárlás
43000 Ft
Mennyiség
Nyelv
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron
Szállítás 24 órán belül
Formátum:
CD
Előadások:
12

OK–TÁVOLSÁG–OKOZAT: TOVÁBBI ADATOK

Az egyetlen dolog a múltban, amely megakadályozott néhány auditort abban, hogy előrevigye az emberiségnek nyújtandó nagy segítség ügyét, a képzési tényező volt. Ugyanis, amikor már stabilan kimutatható önmaga számára, hogy a saját processzingbeli jártasságával tetszés szerint javítani tudja a preclearek állapotát, az auditor saját esetének problémája is megoldódik. – L. Ron Hubbard

1954 őszén Phoenixben, a Szcientológia nemzetközi központjában nagyon élénk tevékenység folyt. Néhány hónap leforgása alatt megtartotta a 8. amerikai haladó klinikai tanfolyamot, elindított egy heti rendszerességű nyilvános előadás-sorozatot csoportauditálási ülésekkel, és bejegyeztette az új Hubbard Dianetika Kutatási Alapítványt. Ugyanekkor dolgozott új könyvének, a Dianetika 55!-nek az utolsó fejezetein is.

Ám előző évben végzett kutatásai elsősorban az auditorokra irányultak – konkrétan az auditorok képzésére. Ezért L. Ron Hubbard megnyitotta a Hubbard Professional College-ot Phoenixben, amely el is kezdte szolgáltatni az első professzionális tanfolyamot, amely a Szcientológia hat legalapvetőbb processzének teljes megértését és mesteri tudását volt hivatott átadni a tanulóknak.

Ez volt a Phoenixi képesítő tanfolyam. A hét hat napján működő tanfolyam részét képezték az oktatók demonstrációi és a tanulók közötti koauditálás. Így aztán 1954. november 16-án, amikor fellépett a pódiumra, hogy megtartsa az első előadást, a közönséget izgatott várakozás hatotta át.

Ahogy belevágott, az előadás azonnal magával ragadta őket, ugyanis késlekedés nélkül megosztotta megdöbbentő új felfedezését a tanulókkal: a felidézésre való képtelenséget a múlt szűkössége okozza.

Ebből származik az az elképesztő adat, hogy az elmúlt százezer év során senki nem volt képes tetszés szerint emlékezni semmire az időnyomon.

A megoldás a Forródrót. Ugyanis a Forródrót – magyarázta L. Ron Hubbard – nem csupán annak elérésére tett kísérlet, hogy valaki emlékezzen:

„Tudatában kell lennetek, hogy az Alapvető forródrót nem jelent tényleges eseményekre való emlékezést. Ez most biztos sokkol benneteket.

A Forródrót azért kapta ezt a nevet, mert az auditor »forródrótot«, azaz közvetlen vonalat feszít ki az Ok és az Okozat között.”

Ugyanis, ahogy elmagyarázta, az auditor helyreállítja a preclear képességét arra, hogy okozó legyen.

Ez döntő fontosságú adat volt. A továbbiakban nemcsak a Forródrótnak a Hat alapprocesszben játszott létfontosságú szerepét mutatja be, hanem az auditálási technikákban tett lényeges előrelépéseket is:

  • Kétirányú kommunikáció – az auditor által végzett bármely processz minden lépésének alapvető része, és hogyan tartsuk fenn bármilyen körülmények között.
  • A Kommunikációs formula – hogyan vonatkozik a Forródrót a kommunikációs ciklus Távolság részére.
  • Kommunikáció egy csoporttal – hogyan tegyünk ki megszólítható horgonypontokat, és hogyan kerüljünk ezáltal kommunikációba egy csoporttal.
  • 8-C megnyitó eljárásmód – a jelenre vonatkozó „mikor” és „hol” elhelyezésével megszünteti a bank eldugulását.
  • Megnyitó eljárásmód duplikációval – hogyan robbantja szét azt a konsziderációt, hogy „nem szabad megtörténnie még egyszer”.
  • Havingness helyrehozatala – a mögötte meghúzódó elmélet és mechanizmus a Tudás–Rejtély-skálával összefüggésben.
  • Pontok kijelölése a térben – hogyan teszi a precleart képesebbé dolgok elhelyezésére, és hogyan növeli a képességeit.

L. Ron Hubbard ezenkívül, mindannak részeként, amit ezeknek az auditoroknak oktatott, megkövetelte, hogy alkalmazzák is a tudást és a készségeket, amelyeket megszereztek. Ezért nekivágtak, hogy mint lelkészek ellátogassanak kórházakba, börtönökbe és szociális otthonokba, hogy a Szcientológia csodáit eljuttassák a helyi közösségbe. Ez volt a „Phoenix Művelet”, és csodák bizony bőségesen voltak – volt például egy nő, akiről bár az orvosok már lemondtak, felépült egy súlyos vérzésből, és volt egy négyéves kisfiú, akinek bár már ki volt tűzve a műtétje, sorvadt karja úgy helyrejött öt óra auditálás után, hogy törölni kellett a műtétet.

Ám az összes elképesztő eredmény ellenére, amit ezek az auditorok másokon elértek, ennél nagyobb csodát jelentett ennek a rájuk gyakorolt hatása. Ugyanis, ahogy a képzési iskola megnyitásakor bejelentette:

„A mai auditorok biztosak lehetnek a saját esetük felől. Ugyanis úgy találtuk, hogy ahhoz, hogy valaki egészséges legyen, kimutatható, hogy képesnek kell lennie másokat egészségessé tenni. Nem elég, ha saját maga egészséges és boldog. Az élet zűrzavarai és felfordulásai olyanok, hogy mindenkinek az esetét visszavetik. Az az auditor, aki egyöntetűen sikeres az eseteknél, jobb képességűvé és egészségesebbé válik, mint a legjobb preclearje, akin praktizál. És ez tény a processzingben.”

Íme tehát a nagyobb auditori bizonyosság felé vezető út korszakalkotó lépése.