Clearing kongresszus

CLEARING KONGRESSZUS

A meghívók már mindent elárultak: „Megcsináltuk!” Itt van tehát a Clear állapot: a dimenziói, szabadságai és jellemzői – nincs még egy ilyen részletes leírása. L. Ron Hubbard a Cleart a „valamitől való megszabadulás” szempontjából határozza meg, és bemutatja azokat az egymást követő lépéseket – többek között a jelen idejű problémák és az ARK-törések kezelését –, amelyekkel bárkit a Clear felé lehet vinni. Mindezek csúcsa a „bűvös gomb”, amely megnyit minden esetet, és egyetlen szóban összefoglalható: Segítség. Az ő szavaival élve, a segítség olyan, mint a dinamit: szétválasztja a valenciákat, exteriorizálja a precleareket, és olyan embereket is ülésbe tesz, akik korábban egyáltalán nem voltak auditálhatóak. A Segítség mint „a felsőbb dinamikák szíve-lelke” után rögtön az ítélőképesség mércéje következik: hány dinamikával számol valaki azonnal? Az érem másik oldalán pedig ott vannak a negatív dinamikák: a pszichiáterek és az atombomba létrehozóinak birodalma. Ennél a pontnál elmagyarázza, hogyan juttassunk egy lényt olyan állapotba, ahol képes ok maradni, akármilyen erőszak is uralkodik körülötte a megőrült világban. Manapság tízezrével léteznek Clearek a Föld szinte minden országában. Íme a pillanat, amely mindörökre megörökíti az első, nem őáltala létrehozott Clear bejelentését.

Tovább

vásárlás
50000 Ft
Mennyiség
Nyelv
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron
Szállítás 24 órán belül
Formátum:
CD
Előadások:
9

CLEARING KONGRESSZUS: TOVÁBBI ADATOK

MEGCSINÁLTUK!

Clear: olyan személy, aki hajlandó és tudatos ok a saját élete, a saját teste és a környezete felett, és nincs reaktív vagy tudatalatti elméje. – L. Ron Hubbard

1958 tavasza volt, és a Szcientológia világában futótűzként terjedt egy szó: CLEAR.

Ám az eredmény, amelyről beszéltek, sokkal nagyobb hatású volt annál, mint hogy egy személy most először elérte ezt az állapotot. Valójában L. Ron Hubbard már 1947-től kezdve is hozott létre Cleareket 1949-ig, a Dianetika: A szellemi egészség modern tudománya kiadását megelőzően. Sőt, az Első könyv célja pontosan az volt, hogy az áttöréseket és a technológiát széles körben elérhetővé tegye, hogy mások is megtehessék ugyanezt.

Ám míg Ron továbbra is hozott létre Cleareket, amikor ő személyesen auditált másokat, ugyanezt nem lehetett elmondani más auditorokról. Emiatt nyolc álló éven át folyamatosan fejlesztette a processzeket azért, hogy nagyobb fokú működőképességet érjen el mélyebbre ható processzekkel, amelyek gyorsabban juttatják nyereséghez a precleareket. Emellett azon is dolgozott, hogy olyan processzeket fejlesszen ki, amelyeket más auditorok is sikerrel tudnak alkalmazni. Így kutatásainak felét a képzésnek szentelte.

A kutatás során folyamatos volt az előrehaladás, de az áttörés 1957-ben történt, amikor kifejlesztette az auditorok képzési drilljeit (a TR-eket), amelyek szó szerint forradalmasították az auditorképzést (Szabadság kongresszus).

E tény legékesebb bizonyítékaként olyan eredmény született, amely messze túlmutatott azon a nyolc éven, amelyet az Első könyv kiadása óta kutatással töltött – ezzel valójában egy 2500 éves cél valósult meg, ami fordulópontot jelentett:

„1957 decemberében vált valaki először Clearré úgy, hogy nem én auditáltam.

Ez volt a nyereség. Ez az évek gyümölcse volt.

Most sok Clearünk lehet. Több ezer Clearünk lehet. És ha elérhetjük ezt, lehet egy civilizációnk.

Ez volt a szűk keresztmetszet: más auditorok nem tudták igazán Clearré tenni az embereket. És a szűk keresztmetszet kitágult.

Más emberek Clearré tudnak tenni más embereket. Tehát jó úton haladunk.” – L. Ron Hubbard

Ez az egyre növekvő várakozás időszaka volt, mivel 1958 első hat hónapjában a szcientológusok ilyen cikkeket olvastak: „A Clearek megvalósítása”, „Hogyan ellenőrizzük a »CLEAR«-t” és „A Clearré tétel megtanulása”. Ebben az időszakban azonban egy még drámaibb dolog is történt. Ugyanis, bár minden szcientológus tisztelettel gondolhat vissza arra az első történelmi pillanatra, amely ezt az eredményt hozta, az átfogóbb történetet azok a dolgok jelentik, amelyeket 1958 ezen felül hozott a mai Szcientológiának.

  • Mi volt a végső összetevő – a képzési drilleken felül –, amellyel kiképezte az auditorokat, és amely ma szerves része minden auditálási ülésnek? Az első Hubbard elektrométer (E-méter) kifejlesztése, elkészítése és használata.
  • A „bűvös gomb”, amelyet felfedezett, és átadott ezeknek az auditoroknak, hogy ülésbe vigyenek olyan embereket, akik korábban egyáltalán nem voltak auditálhatók. Ez a gomb leválasztja a valenciákat, gyógyítja a pszichoszomatikus betegségeket, eltávolítja a fejből a ridge-eket, és exteriorizálja a precleareket. Sőt, nemcsak hogy megnyitotta az eseteket az Első dinamikán, de ez lett a szcientológusok kulcsszava, amely lehetővé teszi a bolygó Clearré tételét: a SEGÍTSÉG.
  • Mindez benne van az auditálás előfeltételeinek teljes anatómiájában – a jelen idejű problémától az ARK-törésekig és a Clear tényezőiig (thetán, elme, test és univerzumok), valamint a Clear szabadsága teljes leírásáig.

Volt még valami más is ebből az időszakból, amit ma minden szcientológus ismer, és ami ennek az eredménynek az állandóságával kapcsolatos: a Ron által személyesen tervezett és készített első Clear-karkötő.

De ami még ennél is fontosabb: itt adta meg a szcientológusoknak a legjobb választ a kérdésre: „Mire jó a Szcientológia?” A válasz egyetlen mondat: „Clearré teszi az embereket.”

Ez azt is megmagyarázza, hogy miért szerepelt a Clear definíciója a Shoreham Hotel Nyugati bálterme előtti táblán… és azt is, hogy a tábla hatására miért jelentkezett a kongresszusra a hotel jó néhány szerencsés vendége, és miért vettek részt azon a kongresszuson, amely különbözött az összes többitől.

Így történt, hogy 1958 júliusában a termet elárasztó fények és a színesben rögzítő kamerák kíséretében L. Ron Hubbard színpadra lépett, és megtartotta A Clearré tétel ténye című első előadást.

Noha ezután még több mint negyed századon át folytatta a munkáját, hogy könnyebbé és gyorsabbá tegye az utat minden lény számára, aki el akarja érni ezt a régóta áhított célt, ez a legendás kongresszus tette halhatatlanná azt az eredményt, hogy első ízben megvalósult a Clear állapot.