BRIDGE PUBLICATIONS
A VILÁG ELSŐ TELJESEN DIGITÁLIS NYOMDAI ÜZEME

A Bridge Publicationst az az egyetlen cél vezéreli, hogy a Dianetika- és Szcientológia-könyvek, -előadások és egyéb vallásos anyagok a világ minden táján eljussanak az egyénekhez és a szervezetekhez – minimális költséggel és maximális sebességgel.

Minden gondolat, és ez magában foglalja a vallást is, csak olyan messze jut el, amennyire eléri az embereket. Amikor hatalmas érdeklődést keltenek az eredmények és a szóbeszéd, az igényt számos nyelven ki kell elégíteni.

A Szcientológia esetében azt is tekintetbe kell venni, hogy a Dianetika és a Szcientológia Alapok-könyveinek és -előadásainak 2007-es kiadása óta a szcientológusok nagyobb számban látogatják az egyházaikat, mint valaha. Ez aztán megnövekedett igényt teremtett az anyagok iránt. Ahogy a hívők haladnak a könyvek és előadások tanulásával, ugyanígy növekedik azoknak az új embereknek a száma is, akik szeretnék megismerni a Szcientológiát. A Bridge Publications jelentős részt vállal a vallás e példa nélkül álló terjeszkedéséből.

A Bridge Publications 25 600 négyzetméteres alapterületével a város egy teljes háztömbjét elfoglalja. Itt minden megtalálható egy helyen: irodák, gyártás és elosztás. És mindennek az egyetlen célja az, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a Szcientológia alapítója, L. Ron Hubbard műveit.

FÉNYKÉPEK

HELY

Cím:
5600 E. Olympic Blvd.
Los Angeles, CA 90022
Egyesült Államok

Telefon: 323-888-6200

Útvonaltervezés

NYITVA TARTÁS

Nyitvatartási idő
Mindennap nyitva

Kapcsolat