Új, ideális Szcientológia Egyház nyílt az Angyalok városában

ÚJ, IDEÁLIS SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ NYÍLT
AZ ANGYALOK VÁROSÁBAN

A világ első, 1954-ben bejegyzett Szcientológia Egyháza 2010. április 24-én csatlakozott a világ ideális Szcientológia egyházainak sorához. 6000 hívő, vendég és Los Angeles-i tisztségviselő volt jelen, amikor David Miscavige, a Religious Technology Center (Vallási Technológiai Központ) Vezetőtestületének Elnöke és a Szcientológia vallás vezetője levezette a szertartást, amellyel felavatták az új egyházat.

David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke, a Szcientológia vallás vezetője 2010. április 24-én avatta fel az új Los Angeles-i Szcientológia Egyházat polgári vezetők és kormánytisztviselők, illetve 6000 szcientológus és vendégeik társaságában.

Ezzel a rendezvénnyel ünnepelték meg a Sunset Boulevard és az L. Ron Hubbard Way sarkán álló 6000 négyzetméteres épület teljes körű átépítésének és felújításának befejezését. Az épületet teljes egészében átalakították, és most már olyan ideális Szcientológia egyházként működik, amely nem csak az egész közösséget szolgálja, de egyházaink ügyvezetőinek és munkatársainak nemzetközi képzési központja is.

Az esemény fontosságát David Miscavige így fogalmazta meg: „A mai napon a nemzetközi mozgalmunk során mérföldkő jelentőségű lépést teszünk afelé, hogy valóban nemzetközi méretekben nyújthassunk segítséget, és hogy eljöjjön az a nap, amikor nem lesz többé bűnözés, háború és őrültség, hanem olyan világunk lesz, amelyben az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra.”

Ezután arról beszélt, hogy Los Angeles városa milyen fontos a szcientológusok számára: „Ez az a város, amelyben a Szcientológia Egyházat 1954-ben először bejegyezték. Ennél is fontosabb azonban, hogy ez az a város, amelyben a legtöbb szcientológus él a világon.”

Az eseményen felszólalt Karen Bass, Kalifornia állam parlamentjének nyugalmazott házelnöke is: „Köztisztviselőként megpróbálok mindent megtenni azért, hogy szót kapjanak azok, akiknek szavát nem hallják meg, és gondoskodni arról, hogy mindenki meghallgattassék. Az emberi jogi oktatáson keresztül mindenkit képessé teszünk arra, hogy hallassa a hangját. Tudatában vagyok annak, hogy a Szcientológia Egyház már eddig is változást hozott, mivel a hitvallása egyetemes, és mindenkihez szól, bárhol éljen is.”

Lee Baca, Los Angeles megye seriffje elismerte az egyház és annak tagjainak tevékenységét: „Önök mindig is megbízhatóan segítettek nekem a célom elérésében, egy biztonságosabb Los Angeles megye létrehozásában. Különösen a drogmegelőző kampányuk jelent nagyon sokat az iskoláink és városaink biztonsága szempontjából. Ezért is képeztük ki a rendőreinket az önök remek programjának használatára. Mindnyájuknak meg szeretném köszönni a segítséget, amelyet a munkám végzéséhez nyújtanak, mivel ma Los Angelesben alacsonyabb a bűnözés, mint az elmúlt 40 évben bármikor.”

Paul Koretz, Los Angeles városának önkormányzati képviselője, az ismert városvédő arról beszélt, hogy milyen szerepet játszik az Egyház Hollywood újjászületésében: „E város lakóiban régóta élt egy álom Hollywoodról, mégpedig az, hogy több évtizedes hanyatlás után főnixmadárként feltámad hamvaiból. Kulturális értelemben új életet kellett lehelnünk Hollywoodba, méghozzá olyat, amely azután átjárja egész Los Angelest. Itt most tanúi lehetünk annak, ami megtestesíti Hollywood átalakulásának lényegét. Mert most már van példa arra, hogy milyen is lesz az, amikor ezt a várost álmaink városává tesszük, és ez az élő példa a Szcientológia Egyház. Ennek a jól ismert épületnek a felújításával minden várakozásunkat felülmúlták azzal kapcsolatban, hogy milyen is lehet majd az új Hollywood.”

A Sunset Boulevardról nyíló fő recepciós terület fogadja a híveket és vendégeket az Egyház rendezvényein és szolgáltatásain.
A mindenki által megtekinthető közönséginformációs központ bemutatja a Dianetika és a Szcientológia elveit, az Egyház globális humanitárius programjait, valamint az alapító, L. Ron Hubbard életét és szellemi hagyatékát.
A kápolna ad helyet a híveknek és vendégeknek a vasárnapi szertartásokhoz, esküvőkhöz, névadó szertartásokhoz és más gyülekezeti összejövetelekhez.

Az épületet 1928-ban art deco stílusban emelték, és a Claud Beelman által tervezett, volt Cedars of Lebanon kórház épületéhez csatlakozik. A felújítása 2009 novemberében kezdődött, amelynek részeként új falakat, mennyezeteket és burkolatot kapott, valamint olyan bútorokat, amelyek az Egyház saját, korszerűen felszerelt üzemében trópusi fából és Olaszországból hozott márványból készültek.

A tágas kápolnán kívül sok más különleges helyiség is van, így többek között egy hatalmas közönséginformációs központ, amelyben 20 nagy képernyős bemutatóhely ad választ arra a kérdésre, hogy mi a Szcientológia. Az új egyházban található még egy könyvtár, szemináriumi- és filmszobák, irodák a számos közösségi és társadalmi program és projekt önkéntesei számára, tanfolyamtermek, amelyekben összesen 480 férőhely van, valamint 35 különlegesen berendezett szoba a vallásunkban alkalmazott személyes szellemi tanácsadáshoz.

Los Angelesben található a vallás anyaegyházának, a Nemzetközi Szcientológia Egyháznak a székhelye, valamint a Bridge Publications nevű kiadói szervezet, amely egész Észak-Amerika számára elérhetővé teszi L. Ron Hubbard könyveit és előadásait. A világ 165 országában jelenleg több mint 8500 Szcientológia egyház, misszió és csoport működik.