HATÁSSAL VOLT L. RON HUBBARD HALÁLA AZ EGYHÁZRA?

A múlt összes nagy vallási vezetője meghalt. A munkájuk virágzik. Az emberek meghalnak. A bölcsesség és a gondolatok viszont nem. Amíg az emberek kommunikálnak egymással, és olvassák és használják az L. Ron Hubbard által rendszerbe foglalt tudást, addig a Szcientológia növekedni fog, és szolgálni fogja az Emberiséget.

L. Ron Hubbard a felfedezéseit írásaiban, filmjeiben vagy hangszalagra vett előadásaiban rögzítette, hogy a technológiát meg lehessen őrizni. 2010-ben fejeződött be az a huszonöt éven át tartó, kétmillió munkaórát felemésztő projekt, aminek pontosan ez volt a célja, és aminek az eredményeként a Dianetika és a Szcientológia összes anyagát ellenőriztük, helyreállítottuk és örökre megőriztük a maga tiszta formájában. Erre mindörökké úgy fogunk emlékezni, mint a Tudás Aranykorára, amely időrendi sorrendben felöleli L. Ron Hubbard teljes felfedezőútját. Ennek eredményeként a Szcientológia egyre nagyobb léptekkel folytatja terjeszkedését, és a jövőbeli fennmaradása biztosított.