ROSSZINDULATÚNAK TEKINTI A SZCIENTOLÓGIA SAJTÓT?

Nem. Az Egyház a társadalom fontos elemének tekinti a sajtót, amit ha felelősségteljesen működtetnek és felelősségteljesen alkalmaznak, rendkívüli mértékben képes jó dolgokat véghezvinni. Valójában a szcientológusok azon dolgoznak, hogy védelmezzék és fenntartsák az egész világon a szólásszabadságot.

Ennek fényében az Egyház sajtóról alkotott véleménye összhangban van a nagyközönségével, amely szerint – felmérések alapján – a sajtó beszámolói pontatlanok, elfogultak, és nagyon gyakran különleges érdekek befolyásolják őket.

Ennek orvoslásaképpen az Egyház tagjai a Szcientológus kódexet követik, és azon dolgoznak, hogy pontos tájékoztatást adjanak a sajtónak a Szcientológiával és annak tevékenységeivel kapcsolatban. Az évek során az Egyház valójában több ezer esetben dolgozott együtt a sajtóval. A felelősségteljes sajtó lehet a társadalmi reformok hatékony eszköze, és az Egyházak emberi jogi visszaélésekkel kapcsolatos tényfeltáró vizsgálatai széles körben váltak ismertté a sajtó beszámolóin keresztül. Valójában az Egyház Freedom nevű magazinja rengeteg újságírót ismert el, akik az elkötelezettségükkel és kitartásukkal visszaélésekre derítettek fényt, és segítettek életbe léptetni a szükséges reformokat.

Ennek ellenére időként felelősségtudatot nélkülöző újságírók szándékosan félretájékoztatták a nyilvánosságot a Szcientológiával kapcsolatban. Mivel ez egy új vallás, rejtélyek, félreértések és viták övezték, ami minden új és más dolog elkerülhetetlen velejárója. Ez nem csak a Szcientológiával történt meg. Lelkiismeretlen dolog, ha valaki szenzációs történeteteket eszel ki, hogy vallási vakbuzgóságot tüzeljen fel. Nem csak hogy rossz szolgálatot tesz a nagyközönségnek, hanem kockázatnak teszi ki a szcientológusokat is.

Az elmúlt években az egyház megbízottjai találkozókat tartottak nevesebb sajtóorgánumok szerkesztői stábjaival, hogy tájékoztassák őket a Szcientológiáról, az irányelveiről és tevékenységeiről. Ezek a találkozók segítenek eloszlatni a pletykákat és a hamis vádakat, amelyek az évek során gyűltek fel. Az ilyen találkozók nagyon előnyösek mind az Egyház, mind az újságírók számára.