BOLYGÓSZINTŰ KATASZTRÓFAKEZELÉS

HELYREÁLLÍTÁS ÉS ÚJJÁÉPÍTÉS
HAITI FÖLDRENGÉS

2010. január 12-én, nem sokkal 17 óra előtt 7-es erősségű földrengés rázta meg Haitit, megsemmisítve a főváros, Port-au-Prince épületeinek 50 százalékát, és 300 000 halálos áldozatot, illetve 3 millió sérültet és hajléktalant hagyva maga után.

az ÖNKÉNTES
LELKÉSZEK
TÖBB MINT
600
EZER
HAITI LAKOSON
segítettek

A földrengés soha nem látott összefogásra buzdította az egész világot. Az önkéntes lelkészek céljával összhangban – hatékony segítségnyújtás, bárhol és bármikor legyen is rá szükség –, a szcientológusok béreltek egy repülőgépet New Yorkban, hogy több száz orvost, ápolót és mentőst juttassanak a katasztrófasújtotta övezetbe. Önkéntes lelkészek is csatlakoztak hozzájuk, hogy segítsék az orvosi csapatok munkáját. Ez volt az egyik első nem-kormányzati repülőgép, amely Haitira érkezett a földrengés után. A gép orvosi és egészségügyi felszereléseket, ételt, vizet és ruházati cikkeket is szállított.

Az elkövetkező hetekben a szcientológusok még négy gépet finanszíroztak, hogy New Yorkból, Los Angelesből és Miamiból további orvosi személyzetet, élelmiszert, szükséges felszereléseket és önkéntes lelkészi kisegítő csapatokat juttassanak el a helyszínre.

Az egyház tagjai ezenkívül béreltek még egy korábbi parti őrségi hajót is, amelyen több száz tonnányi orvosságot, egészségügyi felszerelést, járműveket, ételt, vizet és ruhát juttattak el a szigetre. Az önkéntes lelkészek szétosztották a szállítmányt kórházak, ideiglenes táborok és árvaházak között, ahol a sérültek és az otthonukból távozásra kényszerültek ellátásáról és megsegítéséről gondoskodtak.

22 országból körülbelül 350 önkéntes lelkész válaszolt a felhívásra, hogy összefogjanak Haiti megsegítése érdekében. Majdnem 120 tonnányi létszükségleti cikket és egészségügyi felszerelést juttattak el a szigetre, és 600 000 haiti lakosnak nyújtottak közvetlen testi-lelki segítséget. Csakhamar ők lettek az egyik stabil pont nem csupán Haiti népe számára, hanem a helyszínen segítő többi segély- és katasztrófakezelő szervezet számára is.

A Medishare projekt haiti válságkezelő csapatából a sebészek vezetőhelyettese így fogalmazott: „Bármit kérhettünk az önkéntes lelkészektől – teljesen mindegy, mire volt szükség. Ők nem kérdeztek semmit, egyszerűen csak mentek, és megcsinálták.”

Az önkéntes lelkészek később is ott maradtak Haitin, és egy állandó önkéntes lelkészi bázist alapítottak, ahol 75 000 haiti lakost oktattak életjobbító jártasságokra, így segítve nekik erőt nyerni az ország újjáépítéséhez és új élet kezdéséhez.