AUCKLAND, ÚJ-ZÉLAND

ÚJJÁSZÜLETETT EGY BECSES MŰEMLÉK – A SZCIENTOLÓGIA ÚJ EGYHÁZI SZERVEZETET NYITOTT AUCKLAND TETEJÉN

2017. JANUÁR 21.

Aucklandben megünnepelték Új-Zéland új Nemzeti Szcientológia Egyházának megnyitását, amely egy a városra néző műemlékben kapott helyet.

Spiritualitás. Örökség. Hagyomány. Történelem. Oktatás. Tanulás. Ezeken a pilléreken nyugszik a Szcientológia új ideális szervezete Új-Zélandon, ahol helyi és az egész csendes-óceáni térségből érkezett szcientológusok gyűltek össze barátokkal és támogatókkal együtt január 21-én szombaton, hogy szemtanúi legyenek a világ második legrégebbi Szcientológia-egyháza újjászületésének.

A városra és Auckland fenséges Waitemata-kikötőjére néző nagy múltú, becses műemléket az egyház helyi építészek és műemlékvédők közreműködésével gyönyörűen megőrizte és helyreállította – ezzel új életet lehelt abba a helybe, ahol egykor lelkészek és hittudósok szellemi képzése folyt csaknem fél évszázadon át.

„Az ideálisorg-épületekre nem csupán épületekként tekintünk. Az »élet hordozóinak« tekintjük őket, és a közösségeik élő, lélegző központjainak. Így amikor szellemi lényeket hozunk vissza az életbe azáltal, hogy helyreállítjuk bennük a spiritualitás érzését, olyankor maga az ideális org is életre kel. Ezért köszönjük Aucklandnek, hogy egy olyan ideális org őrzőiként szolgálhatunk, amely ugyanannyira Új-Zélandé, mint a miénk!” – David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke

A történelmi ingatlan első épületét 1844-ben emelték, 1927-ben pedig – az idén 90 éve – kibővítették, és itt kezdte meg működését a Szentháromság Metodista Teológiai Főiskola, amely keresztény teológusokat képzett, akik később a csendes-óceáni térségben végeztek hittérítő munkát. Új formájában, Új-Zéland szcientológusainak szellemi központjaként ismét a hit és a spiritualitás helye a Szcientológia céljainak szellemében: egy háború és szükség nélküli világ, amely humanitárius törekvések mellett kötelezi el magát.

Így történt, hogy január 21-én szombaton a Szcientológia Egyház megnyitotta a gyönyörű és aprólékosan helyreállított létesítmény kapuit, ahonnan kiindulva nemcsak a szellemi küldetését fogja teljesíteni, hanem lendületes társadalomjobbító tevékenységeket is fog folytatni olyan drogellenes és humanitárius programokkal, amelyek már évtizedek óta működnek az országban.

David Miscavige, a Szcientológia vallás egyházi vezetője vezette az ünnepséget, amellyel hivatalosan megnyitották az új ideális orgot (szervezetet). Avatóbeszédében szólt a megnyitó jelentőségéről és azokról a lehetőségekről, amelyeket az egyház minden aucklandinek nyújt.

„Az ideálisorg-épületekre nem csupán épületekként tekintünk. Az »élet hordozóinak« tekintjük őket, és a közösségeik élő, lélegző központjainak. Így amikor szellemi lényeket hozunk vissza az életbe azáltal, hogy helyreállítjuk bennük a spiritualitás érzését, olyankor maga az ideális org is életre kel. Ezért köszönjük Aucklandnek, hogy egy olyan ideális org őrzőiként szolgálhatunk, amely ugyanannyira Új-Zélandé, mint a miénk!”

Az egyház megnyitása összekapcsolja a közösségi együttműködés szellemét és a Szcientológia elkötelezettségét, amelynek az egyház már tanúbizonyságát is adta azáltal, hogy segített megőrizni Auckland Grafton városrészének örökségét, és visszaadta az épület régi pompáját. A helyi lakosok szerint ezzel tiszteletben tartotta az ingatlan „folytatódó örökségét a megvilágosodás és szellemi tudás helyeként”.

Állami és közösségi vezetők, valamint a Szcientológia számos nemvallásos humanitárius programjában részt vevő emberek beszéltek a szombati megnyitóünnepségen, és szóltak annak jelentőségéről, hogy az egyház egyre szélesebb körben folytatja küldetését az országban.

Robin Byron, az Új-zélandi Örökség műemlékvédelmi szervezet építészeti tanácsadója elmondta a megnyitó több ezer résztvevőjének, hogy a múlt és a jelen ötvözésének köszönhetően „különösen örömteli párhuzam, hogy – mivel vallási tanulmányok és tanácsadás céljára álmodták meg – ez a műemlék most szellemi újjászületésen megy át a Szcientológia Egyház új aucklandi otthonaként”.

„Az elkötelezettségük, mellyel e műemlék gyöngyszem helyreállítását felvállalták, nagyon emlékezetes – mondta. – Az épület sok évig el volt hanyagolva, így ez a vállalkozás nem kis feladatot jelentett. De önök értékelték az e falak közt élő történelem gazdagságát, és vigyáztak a mesterien megmunkált, értékes anyagokra.”

Kiemelte, hogy az elvégzett munka – a homlokzatain használt vörös téglától és oamarui mészkőtől kezdve az előtérben és a könyvtárban található finoman megmunkált tölgyfa helyreállításán át a rimu fából készült falburkolat és a jarrahfa padló megőrzéséig – önmagában is műalkotássá teszi a létesítményt.

Ám ennél sokkal többet jelent a lakosság számára, amely már láthatta, hogy az egyház emberi jogi, a társadalmi igazságosságért folytatott és drogellenes programjai változást eredményeznek az új-zélandi fiatalok és felnőttek életében. Ezek tovább fognak bővülni a több száz önkéntes és munkatárs közös erőfeszítéseinek eredményeképpen, akik az egyház új aucklandi otthonából kiindulva fognak dolgozni.

Yvonne Galvin, Új-Zéland fiatalkorúbűnözés-megelőzési programjának tanácsadója kifejtette, hogy új lehetőségeket lát felbukkanni az egyház növekedésének köszönhetően. „Ma az ügyem az, hogy gondját viseljem a fiataloknak, akik veszélyben vannak az igazságszolgáltatási rendszerben – mondta az összegyűlt vendégeknek. – Amikor beléptem a rendszerbe, és láttam, hogyan bánnak a fiatalokkal, azt mondtam magamban: »Meg kell tudnom valamit az emberi jogokról.« De nem találtam senkit, aki bármit is tett volna értük. Aztán hallottam a Szcientológia Egyházról és az önök önkénteseiről. Így áthajtottam a városon, hogy megtaláljam önöket, és amikor sikerült, emlékszem, azt mondtam: »Az önök által végzett jogi programot akarom!« És így indítottunk közös mozgalmat, hogy emberi jogokat tanítsunk Auckland fiataljainak.”

Ehhez hasonlóan dolgozik Thomas Henry is, aki az új-zélandi rendőrség tanácsadója, és fáradhatatlanul küzd a pszichiátriai szerekkel való visszaélések ellen, valamint azért, hogy felelős mentális egészségügy legyen az országban. „Olyan családokkal foglalkozom, akiknek a könnyű »megoldást« ígérték: pszichiátriai szereket és címkéket gyors kezelésként. Végül függővé válnak, és még több bajba kerülnek. Egész életemben láttam ezt. Az a tapasztalatom, hogy a mentális és szellemi gondok valós okait túl gyakran figyelmen kívül hagyják. A valódi probléma az, hogy az emberek semmit nem tudnak a pszichiátriáról és a mentális egészségügyről, amíg nem érinti őket személyesen – mondta. – De miután megtaláltuk az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokértot, nem voltunk többé sötétségben. Mert van egy hang a sötétségben, és elvezet a fényhez, és ez a hang a CCHR.”

A nap jelentőségét a legjobban talán Mereana Peka, a Dél-Aucklandben működő, nagy becsben tartott Maori Őrök Jótékonysági Alapítványának elnöke foglalta össze: „A Szcientológia Egyház minden tagja, akivel együtt dolgoztam, a világunk meggyógyítására koncentrál. Úgy vélem, hogy az önök mozgalmának a szcientológusok az élő erőforrásai. Nem könnyű kifejezni a hálámat olyan embereknek, akik mindennap életeket mentenek. De én magam tudom, hogy mindegyikük segített megváltoztatni a világ e részét. És összefogva, ezzel az ideális orggal, ez a változás el fog érni szigetországunk minden közösségébe.”


Az ingatlan szellemi és oktatási háttere – ez az épület adott otthont Új-Zéland állami oktatási apparátusa egy részének az 1970-es években, és régebben egy dizájn- és művészeti iskola is működött benne – új életre fog kelni a helyreállított egyházi létesítményben: lehetőség lesz a tanulás, a tanítás és a közösséget érintő szellemi tevékenységek folytatására.

Az első új-zélandi Szcientológia egyházi szervezet 1955-ben nyílt meg, és az azóta eltelt több mint 60 évben történt növekedése és terjeszkedése valóra váltotta az Alapító, L. Ron Hubbard álmát az egyházzal és annak a térségben végzett munkájával kapcsolatban.


Az új aucklandi egyházi szervezet bemutatja a látogatóknak a Dianetikát és a Szcientológiát. Mindez a Közönséginformációs Központtal kezdődik. A képernyőkön több mint 500 film tekinthető meg, amelyek a Szcientológia Egyház alapvető hitelveit és gyakorlatait, valamint L. Ron Hubbard, az Alapító életét és hagyatékát mutatják be.

Az információs központ teljes áttekintést ad a Szcientológia Egyház által finanszírozott humanitárius programokról is. Ezek között található egy bolygószintű emberi jogi felvilágosító kampány; egy széles körű drogfelvilágosító, drogmegelőző és drogrehabilitációs program; az írni-olvasni tanító és tanulásfejlesztő központok nemzetközi hálózata; valamint a Szcientológia önkéntes lelkészi program, amelynek keretén belül jelenleg a világ legnagyobb független katasztrófaelhárító csoportja dolgozik.

Auckland ideális szervezetének kápolnája helyet ad a Szcientológia-összejöveteleknek, így a vasárnapi szertartásoknak, házasságkötéseknek és névadóknak, valamint olyan közösségi rendezvényeknek is, amelyeken bármilyen vallás tagjai részt vehetnek. A létesítményben több szemináriumterem és tanfolyamterem is található, továbbá egy teljes emelet, ahol Szcientológia-auditálás (szellemi tanácsadás) folyik.


2017 első megnyitóünnepségével Auckland folytatja az egyház 12 hónapja tartó robbanásszerű növekedési időszakát. A szervezetek sora pedig tovább bővül majd, mert az elkövetkező évre újabb megnyitók vannak tervben Afrika, Európa és Észak-Amerika kulturális központjaiban.