EAST GRINSTEAD, ANGLIA

MONUMENTÁLIS IAS-ÜNNEPSÉG JELEZ EGY FELEJTHETETLEN KORSZAKOT, AZ EGÉSZ BOLYGÓRA KITERJEDŐ HUMANITÁRIUS BEHATÁS KORSZAKÁT

2023. NOVEMBER 3.

A Scientologistok Nemzetközi Szövetségének (IAS) tagjai, akik 90 országot képviselnek, összegyűltek a dél-angliai East Grinsteadben egy hétvégi ünnepségre, négy történelmi jelentőségű év elkötelezettségének, eltökéltségének és eredményeinek tiszteletére.

Ez olyan ünnepség volt, mint még semmi más az IAS történelmében.

Óráról órára fényszórók táncoltak a nyugat-sussexi vidék sövényekkel szegélyezett útjain, ahogy Scientologistok ezrei érkeztek a világ minden tájáról L. Ron Hubbard legendás angliai otthonába – Saint Hillbe. Ahogy egy skót dudán játszó zenekar és egy dobos csapat rázendített, időtlen dallamok szárnyaltak fel a kastély tornyain és a dombok között, és üdvözölték az elegánsan öltözött vendégeket. Ez volt a várva várt IAS évfordulós ünnepség hétvégéjének kezdete.

„A hagyományokhoz hűen ma áttekintjük mindazt, ami az IAS emberiségnek tett fogadalmából eredt, és e tekintetben a teljes felelősség jelentését” – kezdte David Miscavige.

A vendégek, akik az Egyesült Királyságból, Európából, az USA-ból és olyan távoli helyekről érkeztek, mint Afrika és Ázsia, várakozással telve sétáltak be a vörös szőnyegen át a gyönyörű nagy sátorba. Ahogy a színpadon kigyúltak a fények, jelezve a megnyitó rendezvény kezdetét, David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke vastaps – méghozzá történelmi hosszúságú vastaps – közepette lépett a színpadra.

„A hagyományokhoz hűen ma áttekintjük mindazt, ami az IAS emberiségnek tett fogadalmából eredt, és e tekintetben a teljes felelősség jelentését” – kezdte David Miscavige. Ez a fogadalom, amelyet 1984-ben írt alá Saint Hillben David Miscavige és néhány bátor ember, jelentette az IAS megszületését és maradandó célját, vagyis: egyesíteni, elősegíteni, támogatni és védelmezni a Scientology vallást és a Scientologistokat, hogy elérjük a Scientology céljait.

A ma esti rendezvény hatalmas eredményeket tartogat az elnyomott populáció megmentése érdekében végzett globális műveletektől az önkéntes lelkészek feltétel nélküli segítségéig. Ebből az okból kifolyólag találkoztok majd az idei IAS-szabadságérem-nyertesekkel is, akik megtestesítik a »megalkuvást nem ismerő elkötelezettséget«. Végül pedig nem egy, nem kettő, nem három, hanem négy új ideális létesítményt is látni fogtok majd. Mire mindet megtekintitek, eláll majd a lélegzetetek.”

Így történt, hogy egy lebilincselő háromórás ünnepség során David Miscavige bemutatta az IAS által az elmúlt négy év során a világ minden táján a különféle szélességi és hosszúsági körökön megvalósított jelentős eredményeket.

AZ IAS AZ EGÉSZ BOLYGÓN SZOLGÁLTAT

Ahogy a Scientology Alapítója, L. Ron Hubbard fogalmaz: „Az emberek egy olyan rendszernek megfelelően éltek, amely rendben volt, és a dolgok csak addig mentek jól, amíg semmi nem fordult rosszra. Aztán egy napon a dolgok rosszra fordulnak.” Ezzel kezdett David Miscavige, amikor elmondta, hogy az IAS hogyan válaszolt a felhívásra a bolygószintű válság idején.

Először egy olyan önkéntes lelkészi csapattal, amely nagyobb, mint korábban bármikor a történelemben, és 2020 és 2023 között 9 millió óra személyes segítséget nyújtott.

Miután az egyház segítséget nyújtott az éterben és az interneten, igény mutatkozott a megoldások iránt. Az Egyház 45 millió humanitárius anyag szétosztásával válaszolt.

Ekkor köszönetek érkeztek az USA Szövetségi Vészhelyzetkezelő Ügynökségétől, Kanada Alsóházától, az Afrikai Uniótól és a világ minden más tájáról, és ezáltal partnerkapcsolatokat alakítottunk ki emberekkel a társadalom minden szektorából és rétegéből – mintegy 29 000 új partnerkapcsolatot csak az elmúlt négy évben.

Eközben a válaszokat kereső emberek megtalálták ezeket a válaszokat a Scientology Networkön, és több mint 20 millió új néző hangolt rá a csatornára.

Közben pedig azzal kapcsolatban, hogy az IAS hogyan tesz eleget annak a fogadalmának, hogy világszerte megvédi a Scientology vallást és a híveit, David Miscavige vallási elismerések véget nem érő soráról számolt be, amelyek még a nemrégiben lezajlott lezárások és korlátozások idején is folytatódnak:

  • 2022-ben, amikor Közép-Amerikában Panama teljes elismerést adott a Scientology Egyháznak adómentes vallási szervezetként;
  • 2022-ben Hollandia, „Európa kapuja” közhasznú státust ad a Scientology Egyháznak, és ezáltal teljes vallási elismerésben részesíti;
  • És 2023-ban a filozófia eredetpontja, Görögország vallásos intézményként való működési engedélyt adott az Egyháznak, ami azt jelezte, hogy a Scientology hivatalos vallási elismerésben részesült.
  • A MENTÁLIS EGÉSZSÉGÜGY MEGREFORMÁLÁSA

    Az IAS eredményeinek megtekintése az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) szervezettel folytatódott, amely a lankadatlan kitartásról szóló történetben csúcsosodott ki. A helyszín az ENSZ európai központja volt a svájci Genfben. A mérföldkő jelentőségű győzelem a CCHR több évtizedes munkájának eredménye volt. Miután a CCHR évről évre beszámolt a pszichiátriai visszaélésekről összesen 18 országban, hivatalos meghívást kapott az első olyan ENSZ-konzultációra, amelynek témája: az emberi jogok a mentális egészségügyben. A CCHR szakértők meghallgatása során feltárt tényeket mutatott be, és hevesen felszólalt annak érdekében, hogy: „Tiltsák be a kényszerítést és a szabadságtól való megfosztást a mentális egészség területén.” Amikor az ENSZ főbiztosa az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé terjesztette a mentális egészségügyi rendeletet, az eredmény a mentális egészség területének hatalmas változását jelentette. A tanács zárójelentése és a WHO-val közösen végrehajtandó, a bevezetésre vonatkozó iránymutatások – mindkettő a CCHR által szolgáltatott adatokat idézi –, az ENSZ rendelete által hivatalosan kijelentik:

  • „A kényszerkezelés idejétmúlt, hatástalan és összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal.”
  • „Minden országnak be kell szüntetnie a kényszerbeszállítást.”
  • „Minden országnak véget kell vetnie a kényszergyógykezelési gyakorlatoknak.”
  • „Tilos új pszichiátriai kórházakat létrehozni.”
  • GLOBÁLIS HUMANITÁRIUS KÜLDETÉS

    Ahogy David Miscavige tovább vezette a közönséget az Egyház humanitárius küldetésének világszintű áttekintése során, az IAS által finanszírozott, mindenütt megtalálható oktatási kezdeményezések kerültek a középpontba: az Együtt az Emberi Jogokért, amely az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát minden országban valósággá teszi, Az Út a Boldogsághoz, amely a józan észen alapuló erkölcsön keresztül visszaállítja az emberiség méltóságát és becsületét, valamint a Drogmentes Világért, amely a visszájára fordítja a drogokkal való visszaélés trendjét egy generáció számára Az igazság a drogokról segítségével. Csak egy kis ízelítő a 2020-tól 2023-ig elért eredményekből:

  • Salvadorban az Együtt az Emberi Jogokért az emberi jogok kötelező oktatására szóló fogadalmat inspirált; Dél-Koreában partnerségre léptünk a világ legkiválóbb emberi jogi bajnokaival a Nobel-békedíjasok világszintű csúcstalálkozóján, végül pedig New Yorkban, az ENSZ-ben méltóságok és küldöttek támogattak egy sürgős nyilatkozatot, amelyet a világ kormányaihoz intéztek az oktatáson keresztül megvalósítandó emberi jogokról.
  • Brazíliában egy cserkészvezető integrálta Az út a boldogsághozt a cserkésztananyagba, és a csapata tagjai próbajelvényeket kapnak a könyv 21 szabályához. A cserkészvezető végül eljuttatta a programot 17 brazil állam cserkészcsapataihoz, majd további 15 országba – köztük Angolába, Egyiptomba, Portugáliába és Bangladesbe.
  • Az Egyesült Államokban Marshall Faulk, az NFL egyik legendája felfedezte Az igazság a drogokról ifjúsági felvilágosító kampányt, és megtette magát a Drogmentes Világért Alapítvány országos szóvivőjének. A Hírességek csarnokának tagja elviszi a kampányt az USA fiataljainak, hogy segítsen távol tartani őket a drogoktól. Az üzenete: „Hé, én nem próbálom megmondani neked, hogy mit kell tenned, csak próbállak oktatni, hogy magadtól tudd, mit kell tenned.” Faulk ezután – hatalmas füzetosztás és médiavisszhang kíséretében – terjesztette az üzenetet, és tovább vitte a kampányt a Super Bowlra is Miamiba (2020.), Los Angelesbe (2022.) és Phoenixbe (2023.), és ezáltal 88 millió amerikait világosított fel arról, hogy mi Az igazság a drogokról.
  • Az elmúlt négy évben az IAS által finanszírozott humanitárius kezdeményezések több mérföldkövet is elértek:

  • több mint 40 millió embert világosítottunk fel az elidegeníthetetlen jogaikról, amelyeket az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata vázol fel;
  • erkölcsi újjáéledést értünk el azzal, hogy 118 nyelven 139 millió emberhez juttattuk el Az út a boldogsághozt;
  • elősegítettük Az igazság a drogokról mozgalmat világszerte összesen 150 millió füzet kiosztásával; és
  • mindent összevéve, az IAS által finanszírozott kampányokkal több mint 300 millió embert emeltünk fel a világ minden táján.
  • MEGINGATHATATLAN ÖNKÉNTES LELKÉSZI SEGÍTSÉG

    David Miscavige ezután az Egyház nemzetközi önkéntes csapatára, a Scientology önkéntes lelkészekre irányította a reflektorfényt. A csoport az elmúlt négy év minden jelentős természeti katasztrófájánál válaszolt a segítséghívásra – egy pusztító Kasmíri földrengés után, japán tájfunoknál, ausztráliai pusztító tüzeknél, indonéziai árvíznél, egy vulkánkitörésnél Saint Vincent szigetén, monszunoknál Pakisztánban és hurrikánoknál Florida délnyugati partján. Az önkéntes lelkészek 20 országban összesen 45 katasztrófa helyszínén nyújtottak segítséget.

    David Miscavige ezután egy nagyszabású beszámolót tartott az önkéntes lelkészek nagyobb küldetésének megvalósításáról: felemelni az egyéneket az élethez való technológiával A Scientology kézikönyvéből. Ilyen Dél-Afrika története, ahol az Egyház a dél-afrikai társadalom szinte minden pillérét felvértezte – első válaszadókat, pedagógusokat, vallási vezetőket, valamint önkormányzati, tartományi és országos tisztviselőket. Az Egyház oklevelet adott összesen több mint 22 000 új Scientology önkéntes lelkésznek, akik ma már országszerte közösségeket szolgálnak ki.

    Az önkéntes lelkészekről szóló végső beszámolóként David Miscavige bejelentette a Tegyünk valamit a dologgal kapcsolatban művelet című egész estés dokumentumfilm közelgő tévés bemutatóját. Ez a film megörökíti az Egyháznak azt a történetét, amelynek során emberiességet, reményt és segítséget adott globális válaszként a világjárványra. A dokumentumfilm bemutatója december 5-én, az önkéntesek világnapján lesz a Scientology Networkön.

    PÉLDAMUTATÓ TELJESÍTMÉNY ELISMERÉSE

    David Miscavige azzal hangsúlyozta az estét, hogy átadta a nagy becsben tartott IAS-szabadságérmet, ezzel elismerve Scientologistokat a rendkívüli humanitárius elkötelezettségükért. Most először az érmet átvevő személyek közül mindegyik Új OT VIII-as volt.

  • Ogura Juzuru, Tokió, Japán: Egy olyan országban, ahol a pszichiáterek a „ne láss rosszat, ne hallj rosszat, és ne szólj rosszat” közmondás mögé rejtették bűneiket, Ogura Juzuru szétzúzta a csendet, és lerántotta a leplet a titkaikról. Felfedte a „túlgyógyszerezésként” ismert csalást – azt a pszichiátriai gyakorlatot, hogy túl gyakran vagy túlzott mértékben írnak fel olyan tudatmódosító szereket, amelyek öngyilkossághoz vezetnek. Juzuru súlyos büntetések alkalmazását eszközölte ki az olyan pszichiáterekkel szemben, akik túlzásba vitték a gyógyszerek felírását, és ez végül 34%-kal csökkentette az országos öngyilkossági statisztikát. Ezt követően Juzuru pszichiátriai kórházakban leplezett le bűncselekményeket, és ezzel olyan törvények meghozására inspirálta a törvényalkotókat, amelyek megvédik a pácienseket és az informátorokat, és garantálják, hogy Japánban a pszichiátriai visszaéléseket örökre látni és hallani fogják, és beszélni fognak róluk.
  • Salomon és Lucy Dabbah, Mexikóváros, Mexikó: A mexikóvárosi Salomon és Lucy Dabbah létrehozta a Drogmentes Világért mexikói szervezetét, hogy még azelőtt elérjék a fiatalokat, hogy drogkartellek betoboroznák őket. Dabbahék maximális hatást értek el mintegy 5000 tanár képzésével, akik utána több mint 2,1 millió tanulót oktattak. Ezt az oktatást több generációra ki akarták terjeszteni, ezért a Drogmentes Világért szövetségre lépett az Oktatási Minisztériummal, hogy México államban minden iskola és egyetem minden tanulójának megtanítsák az igazságot a drogokról.
  • Giselle Lima, Panamaváros, Panama: Giselle Lima felment a teljes szabadsághoz vezető Scientology Hídon, és ez utána arra ösztönözte, hogy nagyobb felelősséget vállaljon választott hazájáért, Panamáért. Ezért az ország minden tájára elvitte az Egyház humanitárius kampányait. Ráadásul nemcsak hogy létrehozta az ország első Scientology-misszióját, amely mindenki számára szélesre tárja a Híd kapuit, hanem azt is elintézte, hogy a Scientology teljes vallási elismerést és adómentességet kapjon a Panamai Köztársaságban.
  • A JÖVŐBE TEKINTÉS

    David Miscavige azzal koronázta meg a páratlan estét és az elmúlt lenyűgöző négy év villámgyors áttekintését, hogy a dicsőséges és határtalan jövő felé fordult, és bemutatta, milyen jövőbeli terjeszkedés küszöbén áll az egyház a Scientology világának széltében-hosszában. Ez a terjeszkedéssel teljes jövő 10 új ideális létesítményt foglal magában, amelyek megnyitóünnepségei gyorsan közelednek az elkövetkező napokban, hetekben és hónapokban – ezek közvetlenül novemberben kezdődnek, és megállás nélkül folytatódnak decemberben, illetve 2024 januárjában. Valójában az Egyház növekedésének nagyságrendje olyan mértékű, hogy a szalagok sorban hullanak majd le Európában, Afrikában és egész Észak-Amerikában.

    AZ IAS HUMANITÁRIUS KEZDEMÉNYEZÉSEINEK KITERJESZTÉSE

    Az IAS szombat reggeli bolygószintű megmentési szemináriumán már csak állóhelyek maradtak, ahogy az IAS tagjai megismerték, hogyan indul a bolygószintű humanitárius kampányok új éve. A világ minden tájáról érkező Scientologistok csatlakoznak az IAS által finanszírozott kampányokhoz, hogy humanitárius megoldásokat vigyenek a közösségükbe: Az Út a Boldogsághoz, Drogmentes Világért Alapítvány, Együtt az Emberi Jogokért, Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért és a Scientology önkéntes lelkészek.

    AZ ELEGÁNS ELISMERÉS ESTÉJE

    Szombat este a nagysátor tündöklő formában életre kelt mint az éves IAS Patrónus-bál helyszíne. Az estélyi ruhás-szmokingos összejövetel 59 ország IAS-tagjait ismerte el, amiért folyamatosan elkötelezettek az IAS humanitárius mozgalmának előmozdítása iránt. Az este még nagyobb jelentőséggel bírt, mivel az utolsó Saint Hill-i Patrónus-bál óta eltelt négy év során majdnem 5000 Scientologist vált az IAS Patrónusává – ez rekordérték.

    SAINT HILL-I JÓTÉKONYSÁGI KONCERT

    A hétvégi IAS-ünnepség vasárnap este zárult a Saint Hill-i Jótékonysági Koncerttel. Az L. Ron Hubbard által elindított Saint Hill-i filantróp hagyományt folytatva a koncert helyi jótékonysági szervezeteknek segít elérni a céljaikat a szélesebb közösség jobbá tétele érdekében. Jelen voltak East Grinstead és a közép-sussexi kerület jótékonysági szervezeteinek képviselői és önkéntesei, köztük az idei kedvezményezettek: a Queen Victoria kórház, az East Grinstead-i Lions Club, az Age UK, az Access2Adventure és a Crowborough-i kórház. Az est tisztelt vendégei között volt East Grinstead polgármestere a feleségével, továbbá városi tanácsosok East Grinsteadből, Crawleyből, Tonbridge-ből és Godalmingből.

    A koncerten, amelynek házigazdája Jenna Elfman díjnyertes színésznő volt, számos zenész és stílus szerepelt, köztük a Saint Hill-i illetőségű jive- és szvingegyüttes – amely az Egyesült Királyság első számú ilyen zenekara –, egy Oscar-díjra jelölt zeneszerző-előadó, Marc Isham, továbbá egy világhírű koncertzongorista, Cyprien Katsaris.


    Az 1984-ben megalakított IAS a Scientology hivatalos tagsági szervezete. Minden ország minden Scientologistja előtt nyitva áll, és most nem kevesebb mint 158 országból vannak tagok. Az IAS célja egyesíteni, elősegíteni, támogatni és védelmezni a Scientology vallást és a Scientologistokat a világ minden részén, annak érdekében, hogy elérjük a Scientology céljait, ahogyan azokat L. Ron Hubbard megfogalmazta: „Egy civilizáció, ahol nincs őrültség, ahol nincsenek bűnözők és nincs háború, ahol a tehetség virágozhat, a tisztességes lények jogai megadatnak, és ahol az ember szabadon szárnyalhat egyre magasabbra.”