IAS

EMLÉKEZTETJÜK A VILÁGOT ARRA, HOGY:
SEGÍTSÉGÜNK AZ ÖNÉ

2023. november 3-án a Scientologistok Nemzetközi Szövetségének (IAS) tagjai 90 ország képviseletében jelentek meg az Egyesült Királyságban a Scientologistok Nemzetközi Szövetségének 39. évfordulójára.

David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke üdvözölte a több ezer Scientologistot és a Scientology Egyház támogatóit a hétvégi IAS-évfordulós ünnepségen. Az esemény négy történelmi jelentőségű év előtt tisztelgett, amelyek kivételes humanitárius eredményeket hoztak.
Szponzorálunkhumanitáriuskampányokat
ezért ön bármely adott
órában
napon
kontinensen
meg fog találni
MINKET

AZ EMBERI MÉLTÓSÁG HELYREÁLLÍTÁSA
A MENTÁLIS EGÉSZSÉGÜGY TERÜLETÉN

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) már több mint 50 éve a világ minden táján védelmez embereket a mentális egészségügy területén elkövetett ártalmas és kényszert alkalmazó gyakorlatoktól.

Mozgósítás az emberek védelmére.

A CCHR nagy hatású utazó kiállításokat állít fel négy kontinensen, hogy leleplezze a pszichiátriai ipar számos visszaélését. Csupán az elmúlt négy évben a CCHR 20 másodpercenként felvilágosított egy újabb személyt, és végül több mint 50 millió ember számára leplezte le a pszichiátria borzalmait.
Morelos állam, Mexikó
Torino, Olaszország
Ottawa, Kanada
Milánó, Olaszország
Tajcsung, Tajvan
San Francisco, Kalifornia
Oszaka, Japán
Boston, Massachusetts
Torino, Olaszország

Az utcára vonulunk, hogy véget vessünk a pszichiátriai visszaéléseknek.

A CCHR a mentális egészségügyi visszaélések ellen szervezett felvonulásokkal arra ösztönöz, hogy lépésről lépésre változás következzen be, így létfontosságú szerepet játszik abban, hogy emberek millióit tájékoztassa és világosítsa fel – olyan országokban, mint Olaszország, Magyarország, Németország és Franciaország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok.
Firenze, Olaszország
Párizs, Franciaország
London, Egyesült Királyság
Bécs, Ausztria
Magdeburg, Németország
Washington
Párizs, Franciaország
Fokváros, Dél-Afrika
Párizs, Franciaország
San Francisco, Kalifornia
Párizs, Franciaország
50,000,000
egyén számára tártuk fel a pszichiátria rémségeit
SVÁJC

A pszichiátriai visszaélések eltörlése az emberi jogok nevében.

A CCHR évtizedek óta dolgozik azon, hogy befoltozza Az emberi jogok európai egyezményén tátongó rést, amely miatt ez a II. világháború után aláírt meghatározó dokumentum a páciensek kényszerbeszállításához és a kényszerítő pszichiátria elterjedéséhez vezetett.
Miután a CCHR több éven át számolt be pszichiátriai visszaélésekről összesen 18 országban, hivatalos meghívást kapott az első olyan ENSZ-konzultációra, amelynek témája: az emberi jogok a mentális egészségügyben. A CCHR szakértők meghallgatása során feltárt tényeket mutatott be, és hevesen felszólalt annak érdekében, hogy: „Tiltsák be a kényszerítést és a szabadságtól való megfosztást a mentális egészség területén.” Amikor az ENSZ főbiztosa az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elé helyezte a mentális egészségügyi megbízatást, az eredmény gyökeres változást harangozott be, amelynek célja, hogy megőrizzék és megvédjék az emberi jogokat a mentális egészségügy területén.
Az ENSZ hivatalosan kijelentette:
„A kényszerkezelés idejétmúlt, hatástalan és összeegyeztethetetlen az emberi jogokkal.”
„Minden országnak be kell szüntetnie a kényszerbeszállítást.”
„Minden országnak véget kell vetnie a kényszergyógykezelésnek.”
„Tilos új pszichiátriai kórházakat létrehozni.”
JAPÁN

Leleplezzük a pszichiátriát a felkelő nap országában

Ebben az országban, ahol a pszichiáterek a „ne láss rosszat, ne hallj rosszat, és ne szólj rosszat” közmondás mögé rejtették bűneiket, Ogura Juzuru szétzúzta a csendet, és felfedte a titkaikat. Felfedte a „túlgyógyszerezésként” ismert csalást – azt, amikor öngyilkosságokat kiváltó tudatmódosító szereket írnak fel túl gyakran vagy túlzott mértékben. Juzuru súlyos büntetések alkalmazását eszközölte ki e gyakorlat ellen, és ez végül 34%-kal csökkentette az országos öngyilkossági statisztikát. Ezt követően Juzuru pszichiátriai kórházakban leplezett le bűncselekményeket, és ezzel olyan törvények meghozására inspirálta a törvényalkotókat, amelyek megvédik a pácienseket és az informátorokat, és garantálják, hogy Japánban a pszichiátriai visszaéléseket örökre látni és hallani fogják, és beszélni fognak róluk.
A japán törvények szerint, ha bármelyik pszichiátriai kórházban a betegekkel szemben elkövetett visszaélésre derül fény, azonnal jelenteni kell.

ÉLETRE KELTJÜK
AZ EMBERI JOGOKAT

A Scientology Egyház már régóta kiáll azért az ügyért, hogy a szabadság mindenki számára létezzen. Ennek érdekében finanszírozza a világ egyik legmesszebbre elérő emberi jogi oktatási és közönséginformációs kezdeményezését. Ezek az Együtt az Emberi Jogokért és a Fiatalok az Emberi Jogokért.

Emberi jogi oktatás világméretekben.

Az elmúlt négy évben az Együtt az Emberi Jogokért és a Fiatalok az Emberi Jogokért mérföldkő jelentőségű eredményeket ért el, és több mint 41 millió embert világosított fel az elidegeníthetetlen jogaikról.
New York, New York
„Gratulálunk az eredményeikhez, amelyet elértek abban, hogy az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát a világ különböző országaiban népszerűsítették.”
– Ügyvivő Koordinátori Iroda
ENSZ
„Gratulálunk az eredményeikhez, amelyet elértek abban, hogy az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát a világ különböző országaiban népszerűsítették.”
– Ügyvivő Koordinátori Iroda
ENSZ
„Partnernek tekintjük önöket az emberi jogi oktatásban.”
– Tudományos Tanács
Nobel-békedíjasok csúcstalálkozója
„Partnernek tekintjük önöket az emberi jogi oktatásban.”
– Tudományos Tanács
Nobel-békedíjasok csúcstalálkozója
„A Fiatalok az emberi jogokért ezreket ösztönöz toleranciára és békére.”
– kongresszusi képviselő, Nayarit állam, Mexikó
„A Fiatalok az emberi jogokért ezreket ösztönöz toleranciára és békére.”
– kongresszusi képviselő, Nayarit állam, Mexikó
Oaxaca, Mexikó
Kalkutta, India
Oaxaca, Mexikó
Saint-Denis, Franciaország
Clearwater, Florida
Los Angeles, Kalifornia
Bhaktapur, Nepál
Kansas City, Missouri
Koppenhága, Dánia
Tepic, Mexikó
Karjan, India
Aldea la Palmilla, Guatemala
Sydney, Ausztrália
Katmandu, Nepál
Firenze, Olaszország
Canberra, Ausztrália
Toronto, Kanada
Quatre Bornes, Mauritius

Az Együtt az Emberi Jogokért a világ körül

41,000,000
emberi jogokra oktatott egyén

AZ ÚT A
BOLDOGSÁGHOZ

Az út a boldogsághoz egy teljes mértékben a józan észen alapuló erkölcsi értékekből álló füzet, amely 21, a gyakorlatban alkalmazható szabályt tartalmaz. A füzetet 190 országban osztogatták már, ezzel segítettek növelni az egyének, közösségek és nemzetek közötti toleranciát és megértést – így teremtünk biztonságosabb és több együttérzést tanúsító világot mindenki számára.
BRAZÍLIA

Segít a cserkészeknek virágozni és prosperálni.

Brazíliában egy cserkészvezető integrálta Az út a boldogsághozt a cserkésztananyagba, és a csapata tagjai próbajelvényeket kapnak a könyv 21 szabályához, az „Óvd és tedd jobbá a környezeted”-től a „Légy kompetens!”-ig. A cserkészvezető végül eljuttatta a programot 17 brazil állam cserkészcsapataihoz, majd további 15 országba – köztük Angolába, Egyiptomba, Portugáliába és Bangladesbe.
Az út a boldogsághoz erős jövőbeli vezetőket hoz létre, és helyreállítja az értékeket az országunkban.”
– Aracaju önkormányzat
Sergipe állam, Brazília
Az út a boldogsághoz erős jövőbeli vezetőket hoz létre, és helyreállítja az értékeket az országunkban.”
– Aracaju önkormányzat
Sergipe állam, Brazília

Az út a boldogsághoz
a világ körül

139,000,000
példányt osztottak ki Az út a boldogsághoz füzetből


AZ IGAZSÁG A DROGOKRÓL TERJESZTÉSE

A 2006-ban alapított Drogmentes Világért Alapítvány a drogokról és az alkoholról szóló tényszerű információkkal vértezett fel gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket. Amikor az emberek fel vannak fegyverkezve megfelelő tényekkel – nem véleményekkel, reklámokkal vagy elrettentéssel –, képesek arra, hogy tájékozottan döntsenek, és drogmentes életet éljenek.
EGYESÜLT ÁLLAMOK

Marshall Faulk
meghatározza a taktikát a Drogmentes Világért meccséhez.

Az Egyesült Államokban Marshall Faulk, az NFL egyik legendája felfedezte Az igazság a drogokról ifjúsági felvilágosító kampányt, és megtette magát a Drogmentes Világért Alapítvány országos szóvivőjének. A Hírességek csarnokának tagja elviszi a kampányt az USA fiataljainak, hogy segítsen távol tartani őket a drogoktól. Az üzenete: „Hé, én nem próbálom megmondani neked, hogy mit kell tenned, csak próbállak oktatni, hogy magadtól tudd, mit kell tenned.” Faulk ezután – hatalmas füzetosztás és médiavisszhang kíséretében – terjesztette az üzenetet, és tovább vitte a kampányt a Super Bowlra is Miamiba (2020.), Los Angelesbe (2022.) és Phoenixbe (2023.), és ezáltal 88 millió amerikait világosított fel arról, hogy mi Az igazság a drogokról.