L. RON HUBBARD

A DIANETICS ÉS A SCIENTOLOGY ALAPÍTÓJA

„MAJD NEGYED ÉVSZÁZADA FOGLALKOZOM AZZAL, HOGY AZ ÉLET ALAPJAIT, AZ ANYAGI UNIVERZUMOT ÉS AZ EMBERI VISELKEDÉST TANULMÁNYOZZAM. EGY ILYEN KALAND SORÁN AZ EMBER SZÁMOS UTAT BEJÁR, SOK MELLÉKVÁGÁNYRA TÉVED, GYAKRAN JÁRJA A BIZONYTALANSÁG FÉLREESŐ SIKÁTORAIT, AZ ÉLET SZÁMOS RÉTEGÉT MEGISMERI...” – L. RON HUBBARD

L. RON HUBBARD

Ilyen kaland volt az is, amely L. Ron Hubbardot végül elvezette a Dianeticshez és a Scientologyhoz, és ezzel egy olyan úthoz, amely korábban el nem képzelt szellemi magasságokba visz. Az utazás más, mérföldkő jelentőségű eseményei közül az egyik: 1952 júliusában L. Ron Hubbard volt az első ember, aki tudományosan elkülönítette, megmérte és leírta az emberi szellemet, miközben objektív módon demonstrált olyan szellemi képességeket, amelyek messze megelőzték a tudományos gondolkodást. Sőt úgy találta, hogy minden emberi lény rendelkezik ezekkel a képességekkel, és hogy ezek egyetemesen elérhetőek. Innen ered a saját leírása a Scientologyról, amely szerint a Scientology eléri minden nagy vallás célját: bölcsesség által szabaddá tenni a lelket.

Mindent egybevéve, L. Ron Hubbard Dianeticsről és Scientologyról szóló művei alkotják a legnagyobb összefüggő ismeretanyagot az emberi elméről és szellemről – több mint 5000 írást és 3000 felvett előadást. Ezek tartalmazzák a válaszokat az élet legkomolyabb rejtélyeire: a létezés talányára, a halál rejtélyére, olyan állapotok elérésére, amelyeket a korábbi írásokban még csak nem is említenek. Emellett ezekből a művekből olyan Scientology-technológiák is származnak, amelyeket gyermekek felnevelésére, családok rendbe hozására, oktatásra, szervezésre és betegség, illetve szenvedés idején enyhülés biztosítására használhatunk.

Azért, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek ezek a technológiák, L. Ron Hubbard útmutatásai alapján világszerte Scientology-egyházak alakultak, és ennek eredményeként egy világméretű vallás született. Ez egy gyakorlati vallás. Ez a jelenkor vallása, amely az emberi létezés minden részére alkalmazható. De a vallás és minden Scientology-egyház létezésének középpontjában az Egyház alapítójának ez az örök érvényű felhívása áll: „Átnyújtjuk neked a szabadság és halhatatlanság becses ajándékát – tényszerűen, őszintén.”