5. londoni haladó klinikai tanfolyam

5. LONDONI HALADÓ KLINIKAI TANFOLYAM
Unlocking Past Life Memory

Ron így nevezte: „Az elmúlt nyolc év legnagyobb technikai vívmánya.” Ha úgy vesszük, hogy a Londoni Clearing kongresszuson L. Ron Hubbard ízelítőt adott a felfedezésekből, akkor az 5. londoni haladó klinikai tanfolyamon az alkalmazás kalandja kezdődött el. Minden 1947-ben kezdődött az engramfuttatással. Az első Cleareket ezzel a technikával hozta létre, amelyet azonban más auditorok nem tudtak használni. Most viszont, hogy a képzési gyakorlatok használatban voltak, és más auditorok is Clearré tudták tenni az embereket, visszatért az 1947-es technikákhoz, amelyeket „1958-ban gördülékennyé tett, demonstrált és kipróbált”. Az egyetlen szóban – konfrontálás – összefoglalható Szcientológia engramfuttatás szétzúzta a teljes időnyomos elzáródásokat, és felszínre hozta a preclear tapasztalatainak rejtett mintáját, a tapasztalatét, amely szükséges az eset megoldásához. Amikor L. Ron Hubbard megtalálta a Clearré válás gyors útját, az utolsó előadásában arról beszélt, hogy ez milyen értéket képvisel a képzés terén: „Ti most többet tudtok az elme anatómiájáról, mint bármely csoport a Dianetikában vagy a Szcientológiában valaha tudott.” Végül pedig mindaz, ami ezen az ACC-n elhangzott, később bekerült az Éltünk-e már ezelőtt? című könyvbe, amely fordulópontot jelentett abban, hogy felvilágosítsuk a világot az előző életekről, és az igazság fáklyájával világított rá a tényre, hogy mindenki szellemi lény.

Tovább

vásárlás
160000 Ft
Mennyiség
Nyelv
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron
Szállítás 24 órán belül
Formátum:
CD
Előadások:
40

5. LONDONI HALADÓ KLINIKAI TANFOLYAM: TOVÁBBI ADATOK

Az engramok auditálása több jártasságot követel meg az auditortól, mint bármely más tevékenység, amelybe csak belefoghat. Kifinomultságot, tapintatosságot, ellenállhatatlan erőt, megkérdőjelezhetetlen elszántságot követel meg – ugyanakkor a válaszok elfogadását. Röviden: olyan személyt követel meg, aki érti a dolgát. – L. Ron Hubbard

1958. október 27-e volt. Ron a hó elején Londonba utazott, és megtartotta a Londoni clearing kongresszust, ahol egy olyan dolgot jelentett be, amelyet úgy írt le, mint az utóbbi nyolc év legnagyobb technikai nyereségét: a Szcientológia engramfuttatást. Mégis, amit a Szcientológia terület egészének bejelentett, az csak a kezdete volt azoknak a dolgoknak, amelyeket a technikai alkalmazás tárgyában ekkor elkezdett kifejteni. Ugyanis most, hogy az auditorképzésben elért áttöréseknek köszönhetően valósággá vált a széles körű Clearré tétel, felfedezte, hogy ezeknek az eredményeknek a döntő fontosságú alkotóeleme nem az volt, hogy az esetek szintje alá mentek, hanem épp ellenkezőleg – az auditori szakértelem.

Ekkor 72 auditortanuló – olyan távoli országokból, mint Németország, Görögország, Izrael, Marokkó, Dél-Rhodesia és Ausztrália – iratkozott be az 5. londoni haladó klinikai tanfolyamra, és gyűlt össze a Fitzroy Street 7. szám alatti előadóteremben, izgatottan várva L. Ron Hubbard nyitó előadását. És amit nemsokára megtapasztaltak – és amilyen jártasságokat nemsokára szereztek –, azzal nemcsak hogy teljesen új szintre juttatták a Clearré tételt, hanem olyan kutató- és felfedezőút részesei lettek, amilyenről korábban még soha nem hallottak.

A következő öt hét során ugyanis arra oktatta ezeket az auditorokat, hogy pontosan hogyan alkalmazzák a Szcientológia technológiát az 1947-es engramfuttatásra – arra a technikára, amelyet a Dianetika legelső napjaiban használt Clearek létrehozására. Ez egy olyan módszer volt, amelyet soha nem bocsátott ki a nyilvánosság számára, mivel más auditorok nem voltak képesek megismételni az alkalmazás eredményeit. De most mindez megváltozott.

„A legkorábbi módszerek olyan auditálási jártasságot követeltek meg, amelyet akkoriban nem lehetett megtanítani – most azonban meg lehet tanítani.”

Ekkorra a képzési drillek már ki voltak fejlesztve, és használatban voltak, az auditorok pedig az egész világon Cleareket hoztak létre, ezért visszatért ezekhez az 1947-es technikákhoz, finomította és kiadta őket úgy, hogy „gördülékennyé lettek téve, be lettek mutatva és ki lettek próbálva 1958-ban”. És hogy ez mit jelentett, azt egyetlen, mindent felölelő szó foglalta össze, amelynek megszámlálhatatlan következménye volt a Clearré tételre nézve: Konfrontálás.

„Az auditálás elmélete: A preclear elveszítette a bizonyosságát azzal kapcsolatban, hogy képes szembenézni a létezéssel és annak részeivel, így nehézsége van abban, hogy részt vegyen benne. Csapdában tartja sok minden azok közül a dolgok közül, amelyekkel nem sikerült konfrontálnia, vagy amelyekkel megakadályozták, hogy konfrontáljon, vagy amelyekkel másokat nem hagyott konfrontálni, vagy amelyek nem léteznek. Gradiensskálákon keresztül javítjuk a bizonyosságát a gondolattal, idővel, élettel, energiával, anyaggal és térrel való konfrontálásban. A szabály a következő: »Találj valamit, amivel a preclear képes konfrontálni, és javítsd ezt a képességet.«”

És ez adta a forgatókönyvet az 5. londoni ACC hatalmas kalandjához. Ahogy azt L. Ron Hubbard előre látta, ez egy mindent felkavaró ACC volt. De a drámai cselekmény ellenére Ronnak az volt a célja, hogy teljes megértéssel ruházza fel ezeket az auditorokat ennek az új Clearré tételi technikának minden jellegzetességével kapcsolatban:

  • Az E-méter története és használata – hogyan fedezte fel a métert, és hogyan határozta meg a férfi és női Clear-readeket.
  • E-méter-readek – hogyan jönnek létre a readek, és hogyan használjuk a métert engramok felfedezésére.
  • Lock – mi a definíciója, hogyan kapta a nevét, és mit csinál.
  • A képek típusai – tudatosan teremtett, analitikusan megfigyelt és reaktívan elrejtett képek; továbbá miért állítható párhuzamba az egyén képessége az élettel való konfrontálásra a saját képeivel való konfrontálás képességével.
  • Érdeklődés – az összes engram legkisebb közös nevezője, ami lehetővé teszi a futtatásukat, és hogy miért van ez.
  • Dátumlokalizálás – hogyan találjunk dátumokat engramfuttatás során.
  • Auditálási módszer – annak eredete, ami később Szájkosaras auditálásként vált ismertté.
  • Teljes időnyomos jelenségek – L. Ron Hubbard a teljes időnyomon található adatokat vizsgál, és teljesen új nézőpontot ad a Vörös-tenger szétválasztásáról szóló híres bibliai történetet illetően.
  • Nyelv – hogyan nyer vissza valaki egy múlt időnyomos nyelvet.

És bár ezek az új technikák annyira erőteljesnek bizonyultak, hogy darabokra zúzták a teljes időnyomos elzáródásokat – és feltártak egy mintát, a mind ezidáig rejtett tapasztalatok mintáját, miközben a preclear látókörébe került az eset megoldásához szükséges egyetlen tapasztalat –, a legnagyobb jelentősége mégis annak volt, hogy most megalkotta azt, amit úgy nevezett, hogy „a Clearhez vezető gyors út”.

Amellett, hogy mit jelentett ez az ACC az engramfuttatás magasabb szintjére nézve, amit ez az auditálás felfedett, az nem kevésbé legendás. Mert bár akkoriban a közvélemény úgy vélte, hogy csak egy maroknyi ember hisz az előző életekben, mára már egyáltalán nem ez a helyzet. És ha ennek okát keressük, csak rá kell néznünk arra, hogy mit adott L. Ron Hubbard az Embernek azzal, hogy felfedett előtte egy egész tapasztalati zónát, amely korábban mindvégig rejtve maradt. Ennek bizonyítékaként az Éltünk-e már ezelőtt? című könyv pontosan ezekből az előző életbeli tapasztalatokból íródott, amelyek a teljes időnyom feltárását célzó felfedezőutak során kerültek napvilágra. Ez a könyv szalagcímeket eredményezett a kiadásakor, és mára már egyértelművé vált, hogy fordulópontot jelentett egy sokkal nagyobb jelentőséggel bíró dolog szempontjából: bolygószintű felvilágosítás a korábbi életek realitásáról és így annak igazságáról, hogy minden egyén szellemi lény.