Londoni kongresszus az emberi problémákról

LONDONI KONGRESSZUS AZ EMBERI PROBLÉMÁKRÓL

Még véget sem ér az első előadás, máris rájövünk, hogy pontosan hol vallott kudarcot az Ember az igazság utáni összes korábbi kutatása során. Feltárul egy hatékony szcientológus mindent felülmúló nézőpontja: nem befelé néz, hanem kifelé, a világba… és másokat kezel. Mert ezzel a kongresszussal ért el a technológia egy olyan fejlődési szintre, hogy a felhasználása magában foglalt minden dinamikát és minden emberi problémát: a személyes problémákat éppúgy, mint a mindenre kiterjedő problémákat. Kezdve a thetán „szinte misztikus” képességével (képesség arra, hogy életet adjon), L. Ron Hubbard egymás után tárgyalja a Szcientológia alapelvek alkalmazását gyakorlatilag minden emberi tevékenységre az ifjúság nevelésétől a munkások képzésén át az atomfegyverek fenyegetésének okozó módon történő kezeléséig. Közben – minden szcientológus számára olyan módszereket biztosítva, amelyekkel tényleg tehetnek valamit – bemutatta a Személyzeti hatékonyság tanfolyamot. Úgy írta le, mint ami „az ember legragyogóbb reménye”, és bemutatta, hogy még ez a kis mennyiségű Szcientológia is hogyan képes az élet egész területeit gyorsan és könnyedén átalakítani. Ez a mértékadó kongresszus arról, hogy hogyan juttassuk el mindenhová a Szcientológia megoldásait; része volt ennek A munka problémái – A Szcientológia alkalmazása a hétköznapok világában című könyv kiadása, valamint az, hogy a könyvvel hogyan tud egy szcientológus segíteni az átlagos dolgozónak, hogyan lehet segíteni egy egész társadalom problémáin, illetve hogyan lehet visszaállítani egy egész nemzet régi dicsőségét.

Tovább

vásárlás
60000 Ft
Mennyiség
Nyelv
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron
Szállítás 24 órán belül
Formátum:
CD
Előadások:
12

LONDONI KONGRESSZUS AZ EMBERI PROBLÉMÁKRÓL: TOVÁBBI ADATOK

És természetesen a fő kérdés, amellyel jelenleg az Ember szembenéz, az, hogy fog-e olyan sokáig élni, hogy hozzájut ehhez az anyaghoz. És mindez természetesen attól függ, hogy hogyan esik a kocka, hogyan perdül az érme, és más hasonló esélyektől – vagy talán a saját képességeinktől és igyekezetünktől.

Az egyetlen olyan játszma, amelyet szerintem nem merünk megengedni, hogy a másik fickó játsszon, a Föld felrobbantása. És ha bármi módon befolyásolni tudjuk annak megállítását, akkor azt hiszem, többé-kevésbé erkölcsi kötelességünk megtenni. – L. Ron Hubbard

Noha a II. világháború már rég befejeződött, és több mint egy évtized telt el azóta, hogy Anglia átélte az éjszakai bombázások sokkját, a romok még mindig ott voltak – ha az utcákon nem is, de az emberek elméjében minden bizonnyal.

1956 őszén L. Ron Hubbard hajóval Európába indult. Útja során a Queen Elizabeth fedélzetén írt egy könyvet, amelynek témája sokat elárul arról, hogy mit hozott Anglia és egy olyan kontinens számára, amely még mindig nem heverte ki a háború gazdasági pusztítását.

Sok minden más illett volna az általa hozott új gondolatokhoz, a helyszín mégis az újonnan épített Royal Festival Hall lett London déli részén. A színpad húsz nemzet zászlaját hordozta, azokét az országokét, ahonnan szcientológusok érkeztek a kongresszusra. És a széksorok között is álló több száz résztvevő alig várta, hogy lássa, hallja, és ha szerencséje van, személyesen is köszöntse L. Ron Hubbardot annak Amerikán kívül megtartott első kongresszusán.

De ez nem csupán egy újabb kongresszus volt. L. Ron Hubbard számára is egy sok utazással töltött intenzív év csúcspontját jelentette. A szcientológus világ tudtán kívül és a rengeteg dolog közepette, amivel foglalkozott (kutatásainak folytatása, auditorok képzése, kongresszusok Phoenixben és Washingtonban), megalapított egy távoli Szcientológia előőrsöt is az írországi Dublinban.

L. Ron Hubbard kimondottan azért választotta ezt a területet, mert itt a Szcientológia még nem volt ismert, és azért, hogy kifejlesszen és teszteljen egy széles körű alkalmazásra való új technológiát. Sőt, mi több, a központ megfelelő adminisztratív eljárásmódok finomításának állomásaként is szolgált, hogy ezt az alapvető technológiát bármely szcientológus hatékonyan és sikeresen terjeszteni tudja a saját területén. Dublin pontosan ezért egy olyan város is volt, ahol L. Ron Hubbard neve nem volt ismert, és így – ahogy ő is rámutatott – a dolog sikere semmiképpen sem az ő hírnevétől függött, tehát bárhol meg lehet ismételni.

Mivel ez a kutatási projekt képezte a hátteret, a kongresszus valami egészen mással kezdődött: hat kiváló előadó felszólalásával. Volt közöttük biofizikus, rádiós, televíziós és színpadi színész, pedagógus, cégvezető, a Brit Kereskedelmi Reklámtársaság elnöke és végül egy érsek, aki arról beszélt, hogy milyen sok problémával nézett szembe, miközben misszionárius tevékenységet végzett szerte a világon.

Ezután, október 5-én, ő maga lépett a színpadra, hogy megtartsa monumentális megnyitó előadását „Az ember szakadatlan kutatása” címmel. Ezután következett egy mélyreható betekintés az emberiség látszólag leküzdhetetlen problémáiba, és abba, hogy a Szcientológia legegyszerűbb alapelveit alkalmazva hogyan szűnnek meg ezek. A gyerekek oktatásától a bűnözés csökkentéséig, a munkahelyi problémák kezelésétől az egyre súlyosabb nemzetközi konfliktusok megoldásáig, ez egy felhívás volt a Szcientológiának, hogy töltse be szerepét a világ színpadán.

És ekkor L. Ron Hubbard bejelentette azt az eszközt, amellyel a szcientológusok bárhol véghez tudják vinni ezt a feladatot: nyilvánosságra hozta a dublini központ eredményeit, és bemutatta azt, amit úgy írt le, hogy „az Ember legragyogóbb reménye”. Ez volt a Személyzeti hatékonyság tanfolyam.

Ennek része volt a nemrég megjelentetett Szcientológia: A gondolkodás alapjai, és az a speciális mód, ahogyan azt tanítani lehet. De volt még valami: utazása közben írt könyve, amely bemutatta a legmagasabb rendű alapelveket és törvényeket, amelyek minden tevékenységre vonatkoznak, és a felfedezéseket, amelyek magyarázatot adnak az életre: A munka problémái – A Szcientológia alkalmazása a hétköznapok világában.

De ezzel még nem fejezte be, mert a Személyzeti hatékonyság tanfolyam megadta ugyan az átlagember szintjén való alkalmazás eszközeit, de ő utána ezt bolygószintre emelte: bemutatta a Szcientológia megoldásait egyrészt az emberiség jövőjét elpusztító erők megállítására, másrészt egy egész nemzet újjáélesztésére.

Pontosan ebből a célból a kongresszusi küldöttek megszavazták, hogy petíciót nyújtanak be a világ vezetőinek, és felvetetnek két életbevágó témát a kormányok napirendjére: az első a gyógyítás területének teljes kivizsgálása, a második pedig, hogy szüntessék meg a légkör korlátozás nélküli radioaktív sugárzással való szennyezését.

Tehát elkezdődött. A szcientológusok előléptek mint globális problémamegoldók.