Univerzumprocesszing kongresszus

UNIVERZUMPROCESSZING KONGRESSZUS

A helyszín az arizonai Phoenix volt, ahol L. Ron Hubbard egy újabb mérföldkő jelentőségű felfedezést tett közzé. Konkrétan a duplikációt és annak szerepét a preclear as-iselési és exteriorizálási képességében, valamint az auditor képességében, hogy elérje ezt az eredményt. Ezen a kongresszuson mutatta be a 30-as eljárásmódot, amely három korszakalkotó eljárásmódból áll: a hamarosan legendássá váló Megnyitó eljárásmód duplikációval, Problémák és megoldások és A beingness megadása. Ám a kongresszuson részt vevők sokkal többet kaptak ezeknek az eljárásmódoknak a puszta leírásánál, mivel ő auditálta ezeket a processzeket a csoporton. De bármilyen fantasztikusak is voltak az eredmények, a történet lényege csak ezután következett. Először is most, hogy már megvolt a technológia, amely minden esetre hatni tudott, a Szcientológia nélkülözhetetlen részeként első ízben megjelent a Csoportauditorok kézikönyve és vele a csoportauditálás. Másodszor: a duplikációval kapcsolatos felfedezések olyan processzinget eredményeztek, amellyel a reaktív elme legyőzhető. Végül pedig L. Ron Hubbard fénysebességgel haladt a fejlesztésnek ebből a korszakából származó technológia teljes mértékű rendszerezése, valamint a thetán képességei csúcsának elérése felé. Ugyanis néhány hónap leforgása alatt nemcsak hogy rendszerbe foglalta a Szcientológia Axiómákat, hanem olyan processzeket is kifejlesztett, amelyek ezeknek az Axiómáknak a lényegéből fakadnak. Ez a kongresszus tehát az a híd, amely elvezet a Szcientológia 8-8008-ban leírt, bennünk rejlő théta lehetőségektől az OT állapotig és Az emberi képesség megteremtése könyvig.

Tovább

vásárlás
60000 Ft
Mennyiség
Nyelv
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron
Szállítás 24 órán belül
Formátum:
CD
Előadások:
14

UNIVERZUMPROCESSZING KONGRESSZUS: TOVÁBBI ADATOK

Ha valaki nehezen boldogul az életben, az azért van, mert nem képes duplikációt előidézni, és ő maga nem képes elviselni a duplikációt. Más szóval, ő maga nem tud ok lenni, és nem mer valaki más okozásának okozata lenni. – L. Ron Hubbard

A történet tizennyolc hónappal korábban kezdődött. Miután feltérképezte a természetes állapotában lévő lény – a Théta-Clear – lehetőségeit és képességeit, a felfedezéseit és a technológiát a Szcientológia 8-8008-ban, a legendás Philadelphiai doktorátusi tanfolyam tankönyvében tette közzé. E felfedezések új szintre emelték a Szcientológiát; sőt olyan nagyságrendűek voltak, hogy a végső cél felé vezető kiindulási alapot alkották. Ugyanis úgy látta, hogy miután most már ténylegesen képes arra, hogy szabaddá tegyen egy lényt, az lett a feladata, hogy ezt a képességet minden auditor kezébe helyezze – hogy megvalósuljon minden lény szabaddá tétele.

Ezért 1953 szeptemberében összehívta A dianetikusok és szcientológusok első nemzetközi kongresszusát, ahol először jelentette be nagy nyilvánosság előtt az exteriorizációs technikákat. Ezen a kongresszuson jelentett be egy új processzingközpontot is, amely a New Jersey-beli Camdenben létesült – egy olyan központot, amelyet L. Ron Hubbard jelentőségteljesen a „klinika” megnevezéssel illetett. Ugyanis ez a hely a későbbiekben nem pusztán a legnehezebb esetek processzingjének központjaként szolgált, hanem egy teljesen új program is elindult itt:

„Szóval, ez a klinika alkalmanként nagyon-nagyon haladó szintű képzést, valamint klinikai típusú képzést is fog nyújtani. (Ez nagyon haladó szintű, nem alap- vagy alapvető képzés.)”

Bár eredetileg Camdeni Kiképzési Tanfolyam volt a neve, hamarosan úgy vált ismertté mint 1. haladó klinikai tanfolyam (vagy az angol „Advanced Clinical Course” elnevezés rövidítésével: 1. ACC). Ez különbözött a professzionális auditorok képzésétől, amelyet már három kontinensen szolgáltattak, ugyanis a professzionális auditori képesítés minimális előfeltétel volt ahhoz, hogy valaki részt vehessen Ron klinikai tanfolyamán. És még ha valaki rendelkezett is az oklevéllel, a tanfolyamon még úgy is csak meghívással lehetett részt venni – ez a meghívás pedig a legjobb auditorok legjobbjainak volt fenntartva.

Így kezdődött L. Ron Hubbard kutatásának következő fázisa, melynek célja az volt, hogy addig fejlessze és finomítsa az eljárásmódot, amíg gyakorlatilag bármelyik auditor fel tudja törni bármelyik esetet, hogy megvalósítsa az exterior képességet. Ebből a célból processzeket fejlesztett ki, ő maga kipróbálta őket precleareken, majd átadta ezeket a processzeket az auditoroknak, hogy használják őket a saját preclearjeiken. Ezt követően felügyelte ezeket az auditorokat, így meg tudta figyelni azt, hogy ők hogyan alkalmazták a processzeket, meg tudta találni az ő nehézségeiket, és – azontúl, hogy ily módon képes volt finomítani a processzeket, hogy még egyszerűbbé tegye őket – további képzési eljárásmódokat tudott kifejleszteni az auditorok jártasságának tökéletesítésére.

Ez volt a története annak a kutatásnak és fejlesztésnek, amelyet L. Ron Hubbard a következő tizenkét hónapban végzett. Amint az auditorok hathetes intenzív ACC-képzés után megkapták a bizonyítványt, Ron rögtön elkezdett szolgáltatni a következő tanulócsoportnak. És ez így ment tovább – jött a 2. ACC, a 3. ACC, egyik a másik után. Egyre csak képezte az auditorokat, egyre csak fejlesztette a processzeket, és egyre csak tartotta az előadásokat, így egy éven belül összesen több mint 500 hangfelvétel készült a kutatás és felfedezés útján nap mint nap megtett haladásról.

Szervezeti szempontból a terjeszkedés olyan nagy volt, hogy L. Ron Hubbard már egy másik képzési központot is megalapított az arizonai Phoenixben. Ám az igazi hír a technikai terjeszkedés volt, mert úgy tűnt, hogy minden új előrelépés csak növeli az újabb áttörések számát és bekövetkezésük sebességét. Ha mindehhez hozzávesszük a képzést lezáró auditorokat, és azt, hogy ők ezután elvitték az eredmények hírét a saját városukba, nem meglepő, hogy 1954 nyarára a közönség egyre hangosabban követelt egy újabb kongresszust L. Ron Hubbardtól.

Az időzítés nem is lehetett volna jobb. Ugyanis nem pusztán egy újabb „áttörést” ért el, hanem eljutott ahhoz a következő mérföldkőhöz, amelynek alapján egyértelmű volt, hogy többé már semmi sem lesz a régi. Ez pedig az volt, hogy milyen szerepet játszik a duplikáció a preclearnek abban a képességében, hogy as-iseljen és exteriorizáljon. És ami éppen ugyanennyire fontos – az, hogy milyen szerepet játszik a duplikáció az auditornak abban a képességében, hogy a processzeket ezzel az eredménnyel használja a preclearjein. Ez volt a háttere mindannak, amit feltárt az Univerzumprocesszing kongresszuson.

A helyszín az arizonai Phoenix volt, ahol a világ minden tájáról érkező szcientológusok a Central sugárút és a McDowell utca sarkán álló Phoenix Theatre-ben gyűltek össze. És amint L. Ron Hubbard belekezdett az első előadásba, a kongresszus résztvevői hamarosan nemcsak arról hallhattak, hogy a duplikáció hogyan alkalmazható általánosan az auditálás egészére, hanem arról is, amit 30-as eljárásmód néven tett közzé. Ám a kongresszuson részt vevők sokkal többet kaptak ezeknek az eljárásmódoknak a puszta leírásánál. Hamarosan meg is tapasztalták mindezt, amikor L. Ron Hubbard most először egy csoporton kezdte auditálni éppen ezeket az áttörést jelentő processzeket. A minden résztvevőn futtatott Megnyitó eljárásmód duplikációval csak a kezdet volt, mivel ezt a 30-as eljárásmód többi része követte – a Problémák és megoldások, a Beingness megadása, sőt számos kísérleti exteriorizációs processz is.

Ám bármilyen lelkesen fogadták is mindezt a résztvevők, a történet a kongresszust követően bontakozott ki. Mert ez egy olyan fordulópont volt, amelynek következményei valóban mindenre kiterjedtek:

  • Először is most, hogy már megvolt a technológia, amely minden esetre hatni tudott, a Szcientológia nélkülözhetetlen részeként első ízben megjelent a Csoportauditorok kézikönyve és vele a csoportauditálás.
  • Másodszor, ott voltak a duplikációval kapcsolatos áttörések – ez volt az az alapvető technológia, amely azontúl, hogy működőképessé tette az auditálás egészét, olyan processzeket is eredményezett, amelyekkel eltüntethető az egyén reaktív elméje.
  • És végül, L. Ron Hubbard fénysebességgel haladt a fejlesztésnek ebből a korszakából származó technológia teljes mértékű rendszerezése, valamint a thetán képességei csúcsának elérése felé. Ugyanis néhány hónap leforgása alatt Ron nemcsak hogy rendszerbe foglalta a Szcientológia Axiómákat, hanem olyan processzeket is kifejlesztett, amelyek ezeknek az Axiómáknak a lényegéből fakadnak – olyan processzeket, amelyek egyfelől megoldják a legrosszabb állapotban lévő eseteket, másfelől pedig segítenek elérni az exterior OT képességeinek legfelső tartományát.

Ez a kongresszus tehát az a híd, amely elvezet a Szcientológia 8-8008-ban leírt, bennünk rejlő théta lehetőségektől az OT állapotig és Az emberi képesség megteremtése könyvig.