PARTNEREK ÉS VEZETŐK
TÁMOGATJÁK A PROGRAMOT

Ahhoz, hogy az emberi jogok az egész bolygón bevezetésre kerüljenek, széles körű emberi jogi oktatásra van szükség.

Ennek megvalósítása érdekében a Szcientológia egyházak és tagjaik már több mint 40 éve kezdeményeznek és támogatnak olyan programokat, amelyek hatékonyan felhívják az emberek figyelmét az emberi jogokra, és amelyek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt megtanítják ezeket a jogokat.

Ezért a Fiatalok az Emberi Jogokért társadalmi célú hirdetéseit és Az emberi jogok története oktatófilmet egy átlagos évben tucatnyi országban több száz tévécsatorna sugározza, emellett pedig a Fiatalok az Emberi jogokértnak 80 országban közel 1000 szervezettel és kormányhivatallal van már partnerkapcsolata az emberi jogok ügyének előmozdítása érdekében.

Ezeken a partnerkapcsolatokon keresztül emberi jogi szervezeteket és kormányszerveket támogatnak abban a küldetésükben, hogy települések és egész régiók sorsán javítsanak.

Emellett több mint
500 000
diák részesült emberi jogi oktatásban,
és világszerte több mint
12 000
iskola kezdte el használni a Fiatalok az Emberi Jogokért és az Életre keltjük az emberi jogokat tanmeneteket. Mindezek ingyenesen elérhetők pedagógusok számára a Szcientológia Egyház támogatásának köszönhetően.

Szervezetek és kormányok százai dolgoznak az Együtt az Emberi Jogokérttal és a Fiatalok az Emberi Jogokérttal, hogy emberek tízmillióit oktassák 190 országban. Következzék egy válogatás az elismerésekből és nyilatkozatokból a program által elért eredmények tapasztalatai nyomán.

KORMÁNYSZERVEK

Elsőrangú munkát végeznek a nemzetközi emberi jogokért. Bár más egyének és szervezetek is próbáltak tenni valamit a nemzetközi emberi jogokért, az Egyház emberi jogi programja olyan szintet ért el, mint még soha senki. – politikai igazgató, Munkaügyi Tanács, USA

Az üzenet iskolákba történő eljuttatásával önök útra indítanak egy egész generációt, amely végül hosszú távon döntéseket hoz majd, és meghatározza, hogy mi legyen az emberi jogokkal a 22. és a 23. században. – parlamenti képviselő, Florida, USA

Az emberi jogok nem valamiféle elvont dolgok. Nagyon is valós dolgok, amelyek minden nap léteznek, amelyeket meg kell védenünk, előre kell vinnünk és biztosítanunk kell. Tehát pontosan a társadalmi célú hirdetésekben bemutatott mindennapos helyzetekkel lehet kommunikálni az emberi jogokat. – titkár, Országos Kormány, Fülöp-szigetek

A parancsnokság által kiadott irányelvek változása megelőzési programokat tesz szükségessé az ország hadseregében. Annak érdekében, hogy a civil lakosság és a nemzetközi közösség részvételét erősítsük ezekben a programokban, a zászlóaljunk átvette a Fiatalok az Emberi Jogokért programot. A program a probléma egyszerű megközelítését képviseli, és az audiovizuális kiegészítő anyag kiválóan alkalmas arra, hogy tájékoztatókat és oktatást tartsunk a katonai közösségünknek az emberi jogok témájában. – őrmester, zászlóalj-tanácsadó, Kolumbia

A leghatékonyabb eszköz az emberi jogok megismertetésére, amit valaha is láttam. – törvényhozó tanács tagja, Új-Dél-Wales, Ausztrália

Láttam az emberi jogi kampányukat. Az elmúlt 20 évben én magam is az emberi jogokért dolgoztam a világ különböző részein. De senkit sem láttam így dolgozni azon, hogy minden embernek megtanítsa az emberi jogokat, mint önöket. – politikus, Svédország

PEDAGÓGUSOK

Megkaptam az emberi jogi anyagot, és belevettem egy ötödikeseknek szóló emberi jogi óravázlatba. Teljesen lenyűgöztek az anyagok, és szeretném ezeket nagyon szépen megköszönni. Ez az anyag jobbá tette az általunk tanítottakat, és életre keltette az emberi jogok fontosságát. – tanár, Egyesült Államok

A diákok nagyon érdeklődőek voltak. Amióta látták és megtanulták a 30 emberi jogot, azóta folyamatosan kérdeznek engem a világ különböző helyein zajló emberi jogi eseményekről. A hozzáállásuk tiszteletet és megértést mutatott. A DVD nagyszerű tanulási élményt biztosított számukra. – tanár, Kanada

A Fiatalok az Emberi Jogokért DVD-je minden várakozásomat felülmúlóan hasznos a számomra. Rendkívül szép és hatékony oktatási eszköz. Több alkalommal is használtam az iskolámban, összesen 180 gyereknél. A nyolcadikos, kilencedikes, tizedikes és tizenkettedikes diákönkénteseimet oktatom vele a közösséget szolgáló projekt során, amelynek keretében lányok vállalták, hogy a környékünkön élő mintegy 150 utcagyereket fogják oktatni. – tanár, Nyugat-Bengál állam, India

A kurzus, a kiegészítő videók és képzési anyagok közvetlen eredményeként a diákjaim társadalmi kampányba fogtak az emberi jogok oktatását illetően, és képesek voltak segíteni egy másik nonprofit szervezetnek abban, hogy a fogyatékos emberek emberi jogait elősegítse. Az Egyesült Államok Békehadtestének önkénteseként három év alatt, amíg Azerbajdzsánban tanítottam, nem találtam az önökénél jobb oktatási programot. Több mint 150 középiskolás és egyetemista korú diák oktatására használtam, és arra ösztönöztem őket, hogy legyenek aktívabbak az emberi jogok témájában. – pedagógus, Azerbajdzsán

Veszélyeztetett fiatalok alternatív iskolájában tanítok társadalomismeretet. A tananyagom legelső része az emberi jogokról szól. Idén beépítettem az önök tananyagát ebbe, és óriási volt a különbség. Régebben 15 évvel ezelőtt készült társadalmi célú hirdetéseket mutattam be nekik, de egyik sem gyakorolt rájuk semmilyen különösebb hatást. Az önök által készített új videókat nemcsak egyszer néztük meg, hanem többször is, a diákok kérésére! A program nemcsak hogy hasznos volt, de felélénkítette az osztályt, eszmecserére és magasabb szintű gondolkodásra ösztökélte őket. – tanár, Egyesült Államok

EMBERI JOGI VEZETŐK

Szerintem nincs olyan vallási szervezet vagy csoport a világon, amely annyit tett volna az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának megvalósításáért, mint a Szcientológia Egyház. – dékán, Texasi Egyetem, USA

A Szcientológia ismertetőjegye, hogy elismeri az emberek emberi jogait a szabadság és boldogság keresésére, és az állampolgárok e jogait tiszteletben tartja a világ minden táján. – tanácsadó, Roosevelt Intézet, USA

Ez a kampány mindenkié. Nem egyetlen nézőpont uralja. Az egész Emberiségnek szól. – az Egyenlő Esély Bizottság tagja, Olaszország

EGYETLEN MÁS PROGRAMNAK sincs ekkora HATÁSA, mint a SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ EMBERI JOGI PROGRAMJÁNAK.

Egyetlen más programnak sincs ekkora hatása, mint a Szcientológia Egyház emberi jogi programjának. És mi, akik más vallási szervezetekhez tartozunk, hitünktől függetlenül az egyház mellé állhatunk, a szcientológusok mellé, és azt mondhatjuk: változtassuk meg a világot. – elnök és alapító, politikai intézet, USA

Ez a kampány képessé teszi az egyéneket arra, hogy ezeket a jogokat a saját közösségükben használják, és tudják, mit várhatnak el másoktól és a közösségüktől. – ENSZ emberi jogi tanácsadó, Guyana

A kampány lehetővé teszi, hogy szót kapjanak azok az emberek, akiknek lenne mit elpanaszolniuk, de nem hallgatják meg őket. A Fiatalok az Emberi Jogokért kampány tehát ezt teszi: eléri, hogy szólhassanak azok, akik nem szólalhatnak meg. – Emmy-díjas újságíró, USA

Nincs még egy olyan vallás, amely annyira világosan felelősséget vállalna az emberi jogokért, mint a Szcientológia. Kiadványai és kampányai jelentik az egyik legjobb és legőszintébb emberi jogi törekvést. – elnök, Spanyol Emberi Jogi Liga