A PROGRAM BEVEZETÉSÉNEK
EREDMÉNYEI

A Narconon eredményessége és a tevékenységei által kiváltott pozitív hatás miatt ez a program a világon mindenütt kivívja a rendőrök, közösségi vezetők, kormányzati tisztségviselők, tanulók és szülők tiszteletét és támogatását.

■ A Narconon rehabilitációs központok és drogfelvilágosító csoportok öt kontinensen vannak jelen.

■ Világszerte több mint 160 kormányhivatal és -szervezet áll partnerkapcsolatban a Narcononnal, és használja a Narconon módszereit.

■ A Narconon eddig mintegy 40 000 drogfüggőt mentett meg, és több mint 16 millió tanulót világosított fel.

A Narconon Arrowheadbe eddig az egész USA-ból és 20 másik országból érkeztek szakemberek képzésre. A Narconon rehabilitációs program akkreditációt kapott, és folyamatosan használható drogrehabilitációs specialisták képzésére.

A Narconon szolgáltatási anyagai már 18 nyelven állnak rendelkezésre.

A Narconon munkatársai a legkülönfélébb bőrszínű, vallású és kultúrájú emberekkel, valamint számos különböző szakma és foglalkozás képviselőivel dolgoznak. A Narconon képzést tartott a Fülöp-szigeteki Drogrendészeti Hivatalnak és a Veszélyes Szerek Tanácsának, együttműködött Svédország hadseregével és haditengerészetével, tájékoztatókat tartott a drogrehabilitációról és a prevencióról nemzetközi konferenciákon, valamint világszerte rendőrségekkel, városi szervezetekkel, cégekkel és ifjúsági csoportokkal dolgozott együtt.

A hatékony drogrehabilitáció szükségessége napjainkban nagyobb, mint valaha. Az erőfeszítések növelése érdekében a Narconon szövetségre és partneri kapcsolatra lépett önkormányzati vezetőkkel, egészségügyi szakemberekkel és kormányhivatalokkal az egész világon. Itt bemutatunk néhány példát, amelyben ezek a szakemberek és hivatalos személyek elismerik és támogatásukról biztosítják a Narconon programot.

KORMÁNYSZERVEK

Mint a Kábítószerfogyasztás-ellenes Bizottság elnöke a Szenátusban, szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az önök szervezetének a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében végzett munkáját. A Narconon és más hasonló szervezetek kitartó munkájának köszönhetően a drogmentes társadalomról alkotott ideálunk megvalósítása elérhető közelségbe került.

A Narconon eredményei önmagukért beszélnek. A Narconon végzőseinek visszajelzései a program teljes sikerességéről árulkodnak. Figyelemreméltó a Narconon egyedülálló módszere, amivel a függőket az átlagosnál sokkal gyorsabban le tudja szoktatni a drogokról.

A kábítószer-használat elleni harc a kormány és a magánszektor közös érdeke kell hogy legyen. Büszke vagyok arra, hogy együtt dolgozhatok a Narcononnal, és másokat is arra biztatok, hogy csatlakozzanak a szerek elleni harchoz. – Állami szenátor, USA

Az önök eredményei igen figyelemreméltóak. Értékes tapasztalat volt, és tanulságos találkozni a Narconon néhány korábbi tanulójával, akik ma már tiszták, és újra képesek voltak munkát vállalni és normális családi életet élni. – országgyűlési képviselő, Svédország

Társadalmunknak felül kell kerekednie ezen a veszedelmes járványon, a drogproblémán. Nem élhetünk tovább reménytelenségben, és csak az önökéhez hasonló elkötelezett egyének és szervezetek segítségével kerülhetünk ki győztesen a küzdelemből. Az utóbbi 25 évben önök aktívan kivették a részüket a droghasználat visszaszorításáért folytatott harcból, és tanácsadást, illetve oktatást nyújtottak azoknak, akik áldozatául estek a tiltott szerek csábításának. Az 1966-os megalakulás óta mára a világon sokfelé megtalálhatók a Narconon központok, ami tanúbizonysága a program és a módszerek hatékonyságának. – Kalifornia állam volt kormányzója, Egyesült Államok

EGÉSZSÉGÜGYI  SZAKEMBEREK

A Narconon egyedi pozíciót tölt be a rehabilitáció területén. Olyan, viszonylag fájdalommentes és drog nélküli elvonást kínál, amit a legtöbb függő és a szakember lehetetlennek tart. Hatékony programokat dolgozott ki, amelyek költsége nem terheli az adófizetőket, miközben a kormány dollármilliárdokat költ olyan kísérleti megközelítésekre, amelyek mindeddig nem adtak kielégítő megoldásokat. – orvos, drogrehabilitációs specialista, USA

Mostanáig majdnem 4000 embert vittem keresztül a Hubbard-féle méregtelenítő programon. Minden kétség nélkül állíthatom, hogy működik. Még mindig ez az egyetlen kezelési mód, amely a felhalmozódott méreganyagok hatásait célozza meg. És egyetlen más módszer sincs a láthatáron. – orvos, USA

Munkám során alkalmam nyílt arra, hogy első kézből megfigyeljem a Narconon Új élet méregtelenítő program eredményeit, és nem túlzás azt állítani, hogy igazi csodának találtam őket. A programot befejező emberek közül mindegyik arról számolt be, hogy többé nem akadályozzák azok a vegyi anyagok, amelyek addig gúzsba kötötték az életét. Megnövekedett szellemi tisztaságról számoltak be, és arról, hogy új reményt találnak az életben. A program befejezése után az életük boldogabb, egészségesebb és sokkal termékenyebb lett. – orvos, USA

ÚGY TALÁLTUK, HOGY A DROGOK HATÁSAIRÓL KÖZÖLT INFORMÁCIÓK ÉS REFERENCIÁK FELBECSÜLHETETLEN ÉRTÉKŰEK és KÖNNYEN ÉRTHETŐK

Egészségügyi tanácsadóként vettem részt a Narconon munkájában 15 éven át. Egy évtizeden át alkalmam volt megfigyelni az L. Ron Hubbard által kifejlesztett méregtelenítő módszer alkalmazásának eredményességét. A Narconon program vitaminok, szauna és testedzés révén teszi lehetővé a méregtelenítést. Akár mérsékelt, akár súlyos kábítószer-fogyasztásról van is szó, a programon részt vevők arról számolnak be, hogy jelentős mértékben javult az éberségük, tisztábban gondolkodnak, és egészségesebbek. Többségüknél jelentősen csökken a drog- vagy alkoholfogyasztás utáni vágy is. Megjelent tudományos tanulmányok is rámutattak, hogy a módszer sikeresen csökkentette a különböző méreganyagok koncentrációját a test szöveteiben, és én is kifejezetten ezt a módszert javaslom, mint hatékony eszközt a függőség kezelésére. – orvos, Kanada

Hosszú éveket szenteltem az életemből a kábítószerfogyasztók rehabilitálása nehéz feladatának. Különféle rehabilitációs módszerek tanulmányozása után arra a következtetésre jutottam, hogy Narconon egy teljesen működőképes programot ad a kezünkbe.

Egy független spanyolországi szociológiai kutatási alapítványt által végzett tanulmány azt mutatta, hogy két évvel a program lezárása után a Narconon-végzettek 78 százaléka még mindig tiszta volt. Egy másik, Svédországban végzett tanulmány során az derült ki, hogy öt évvel a program lezárása után a Narconon-végzettek 80 százaléka maradt drogmentes.

Spanyolországban azt mutatták ki, hogy a Narconon program elkezdése előtt a függők 62,2 százaléka vett részt rablásban, 73 százalékuk pedig drogterjesztésben. A Narconon program elvégzése után ez a tendencia nullára csökkent. Más szóval, a program itt 100 százalékos hatékonyságot ért el.

Újra és újra azt látom, hogy a drog­függők megérkeznek a Narconon programra, és aztán tisztán távoznak.” – orvos, USA

RENDFENNTARTÓ SZERVEK

A Narconon program kábítószer-helyettesítő készítmények használata nélkül szoktatja le a függőket a szerekről. Nagyon sokat jelent, hogy van egy olyan programunk, amely leszoktatja a drogfüggőket, újra összekovácsolja a családokat, és megtisztítja az utcákat a bűnözéstől. Én támogatom a Narconon programot, és önöket is erre biztatom. – az erkölcsrendészet parancsnoka

Bizonyos vagyok benne, hogy alkalmazni fogom a tanultakat a további tanulmányaimban és az iskolai előadásaimon. Ezentúl nincsen semmilyen akadálya annak, hogy sikeres legyek, hála a Narconon Tanulásfejlesztő tanfolyamának. Az összes kollégámnak javasolni fogom, hogy végezzék el ezt a tanfolyamot. Csak így tovább, jó munkát! – rendőrfelügyelő, Fokváros, Dél-Afrika

KÖZÖSSÉGI VEZETŐK

Négy évig dolgoztam a Szövetségi Igazságügyi Minisztérium kábítószeres ügyekre specializálódott ügyészeként, 13 évet pedig a helyi tartományi bírói székben töltöttem el. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött úgy döntöttem, megírom önöknek a véleményemet. Véleményem szerint a Narconon egyike annak a néhány működő szervezetnek, amelyek sikeresek a heroinfüggők leszoktatásában. És én úgy vélem, ez a csapat megérdemli a ráfordított pénzt. – a kanadai tartományi bíróság bírája

A programjuk megint segített megmenteni a cégem egyik nagyon értékes dolgozóját, aki drog- és alkoholproblémával küzdött. Ritkán fordul elő a cégünkben az ilyen jellegű probléma, de nagyon jó tudni, hogy itt vannak, amikor mégis megesik. Ő volt az egyik technikusunk, aki nagyon jól értette a dolgát, de kezdte félvállról venni a munkáját, kezdetben az alkoholprobléma miatt, a későbbiekben pedig a drogozás miatt. Így, mielőtt még rossz minőségű termékeket kezdett volna kiadni a kezéből, elküldtük a Narcononba. A problémája a múlté, ő újra a régi önmaga és minőségi munkát végez. – cégvezető