Los Angeles, Kalifornia

David Miscavige a Scientology Network elindításával a vallási televíziózás új korszakát jelenti be

Az egyházi vezető új csatornát jelent be, amely be fogja mutatni a Scientology Egyházat a világnak, és megválaszolja a kíváncsiak kérdéseit.

2018. március 12-én, New York-i idő szerint este 8 órakor egy kapcsoló elfordításával a Scientology Network adásba került, és azonnal elérhető lett több tízmillió háztartás számára szerte az Egyesült Államokban és további százmilliók számára világszerte az interneten. David Miscavige, a Scientology vallás egyházi vezetője az Egyház Flag Épületének három emelet magas átriumából, a floridai Clearwaterből üdvözölte a világot a csatornán, hogy elmagyarázza annak küldetését.

„Ön valószínűleg már hallott a Scientologyról – mondta David Miscavige. – Igazság szerint valaki minden hatodik másodpercben rákeres arra a kérdésre, hogy »Mi a Scientology?«. Rengeteget beszélnek rólunk, és ezt megértjük. Az emberek kíváncsiak. Nos, mi meg akarjuk válaszolni a kérdéseit, mert őszintén szólva, bármit is hallott, ha nem tőlünk hallotta, biztosíthatom önt, hogy nem az vagyunk, amire számított.”

David Miscavige így írta le a tévéképernyőkön, számítógépeken és mobil eszközökön világszerte figyelő közönségnek az új Scientology Network célját: megengedni a nézőknek, hogy saját maguk tapasztalják meg a vallást: hogy kik azok a Scientologistok, mi a Scientology, és mit tud tenni a Scientology – a Scientologistok elmondásában szerte a világon. „A Scientology egy dinamikus és terjeszkedő vallás, és mi megmutatjuk önnek az egészet –

folytatta David Miscavige. – Fogalmazzunk világosan: nem azért vagyunk itt, hogy prédikáljunk önnek, hogy meggyőzzük önt, vagy megtérítsük. Nem, mi egyszerűen csak meg akarjuk mutatni ezeket a dolgokat. Mert végül is a Scientology első alapelve ez: »Csak akkor igaz, ha az ön számára igaz.«”

A minden médiaformátumban a nap 24 órájában sugárzó Scientology Network a vallásos műsorszórás egy új műfaját képviseli olyan eredeti műsorokkal, amelyek a nézőket elviszik a Scientologistok mindennapi életébe, az Egyházba mint intézménybe, illetve annak humanitárius és társadalomjobbító szervezeteibe. Ezek a műsorok akció közben mutatják be a Scientologyt, nemcsak bepillantást engedve az egyetlen jelentős vallásba, amely az elmúlt században felbukkant, de friss megközelítést kínálva a lebilincselő tévés szórakoztatáshoz is, amelyet napjaink digitális világa megkövetel.

A Scientology Network azonnal elérhető – bárhol, bármikor. Az USA-ban műholdas tévéként, míg a Scientology.tv-n az interneten bárhonnan nézhető élő streamingadásban. Elérhető olyan streamingszolgáltatókon keresztül is, mint az Apple TV, a Fire TV és a Roku, illetve mobil alkalmazásokkal, amelyek letölthetők okostelefonokra és tabletekre. És a lehetőségek a jövőben csak bővülni fognak.

A CSATORNA HAT EREDETI SOROZATTAL INDUL

A Scientology Network hat eredeti sorozattal debütál:

  • Inside Scientology – a műsor a vallás kulisszái mögé viszi el a nézőket, nemzetközi szellemi központjába és csúcstechnológiás kiadóiba, megmutatja, mi történik egy tipikus napon egy Scientology-egyházban, és bemutatja az aprólékos munkát is, amellyel megőrzik L. Ron Hubbard vallási írásainak és hangfelvételeinek 75 millió szavát a jövő generációi számára.
  • Meet a Scientologist – mélyreható betekintés olyan Scientologistok életébe, akik a művészetek, a tudomány, a sport, a szórakoztatás és más területek élvonalában dolgoznak.
  • I am a Scientologist – több tucat Scientologistot mutat be a világ minden tájáról, a legkülönfélébb foglalkozásokkal, személyes beszámolókkal tőlük arról, hogy hogyan vált jobbá az életük.
  • Voices for Humanity – rövid dokumentumfilmek, amelyek olyan embereket mutatnak be a legkülönfélébb vallásokból, kultúrákból és országokból, akik változást érnek el, miközben segítséget nyújtanak közösségeiknek a Scientology által finanszírozott humanitárius programok használatával.
  • Destination: Scientology – minden epizód egy új Scientology-egyházba viszi el a nézőt, bemutatva egyházaink sokszínűségét és az együttműködést, amely az egyes Scientology-egyházakat helyi közösségük szerves részévé teszi.
  • L. Ron Hubbard: saját hangján – bemutatja a vallás alapítóját a világnak. A Scientology az egyetlen jelentős vallás, amely megőrizte alapítójának eredeti hangját, mely a közönségnek tartott előadásaiban lett rögzítve negyed évszázad alatt. Ez a sorozat rövid önéletrajzi történetek sorozatán keresztül örökíti meg L. Ron Hubbard életét, saját szavaival, a saját hangján.

A Scientology Network emellett a vallás hittételeiről és gyakorlatairól is bemutat filmeket. Itt a műsor célja, hogy a vallás hitével, filozófiájával és technológiájával kapcsolatos kérdéseket megválaszolja. A tartalom a Scientology alapvető tételeitől és a Scientologynak a hétköznapok világára való alkalmazásától az életben használható gyakorlati eszközökig terjed, amelyeket a vallás biztosít.

Az alapító, L. Ron Hubbard korszakalkotó művei közül válogatott írások is bemutatásra kerülnek, megvilágítva filozófiáját, a vallás történetét, valamint rendkívüli jelentőségű erkölcsi kódexét és józan észen alapuló útmutatóját Az út a boldogsághoz címmel, amelyet bárki használhat vallási vagy kulturális hátterétől függetlenül. Az Egyház humanitárius mozgalma szintén fontos szerepet fog betölteni a Scientology Networkön, hangsúlyozva az Egyház bolygószintű sikereit a drogfelvilágosítás terén Az igazság a drogokról alkalmazásával, világméretű emberi jogi kampányait, valamint a mentális egészségügyi visszaélések leleplezésében elért sikereit az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű nemzetközi jogvédelmi csoport révén, amely a pszichiátriai vétségek áldozatainak igyekszik igazságot szolgáltatni.

Az új műsorok között lesznek szórakoztató, illetve beszélgetős műsorok, illetve egy oknyomozó sorozat, a Freedom TV is. A Scientology Network emellett lehetőséget fog biztosítani olyan, független filmkészítők által forgatott dokumentumfilmek sugárzásához is, amelyek a társadalomjobbítást és az emberi jogokat támogatják, ezáltal olyan lehetőséget biztosítva a készítők számára, hogy hallassák hangjukat, amelyet egyébként talán nem kapnak meg az éter hullámain.

A SCIENTOLOGY MEDIA PRODUCTIONS: EGY 21. SZÁZADI, TELJESEN INTEGRÁLT STÚDIÓ HOLLYWOOD SZÍVÉBEN

A Scientology Network minden tévéműsorát házon belül készíti el. Eredeti programokat sugároz fizetett reklámok nélkül. A forgatókönyvírástól a forgatásig, a vágásig, a zeneszerzésig és a keverésig ezeket az eredeti műsorokat az egyház munkatársai és hívei készítik a Scientology Media Productions multimédiás digitális gyártókomplexumában. Emellett a Scientology Media Productions az összes egész estés, hosszabb filmet is sugározza, amelyet az Egyház Golden Era Productions nevű stúdiója állít elő, amely már 40 éve foglalkozik Scientology-filmek készítésével. A csatorna a nap 24 órájában kapja a legfrissebb anyagokat az öt kontinenst járó 20 tudósítócsapatától, amelyeknek az Egyesült Királyságban, Európában, Afrikában, Latin-Amerikában, Ausztráliában, Oroszországban, Ázsiában, illetve az Egyesült Államokban és Kanadában vannak a bázisaik.

A Scientology Media Productions kéthektáros komplexuma Los Angeles jól ismert Sunset Boulevardján 1912-ig tudja visszavezetni történetét, és ezzel ez a legrégibb folyamatosan működő stúdió Hollywoodban. A 2011-ben a KCET közszolgálati televíziótól megvásárolt stúdiókomplexum némafilmek készítésével kezdte, mielőtt áttért volna hangosfilmek és tévéműsorok gyártására. Ez volt az a hely is, ahol a Dianetics és a Scientology kifejlesztése előtt L. Ron Hubbardnak egykor irodája volt, ahol hollywoodi forgatókönyveket írt.

A stúdió több produkciós csapatnak is otthont ad, akik három filmstúdióban dolgoznak, több mint 12 000 négyzetméteres termelési területen 16 nagy felbontású televíziós kamerával és három vezérlőteremmel, 20 vágóhelyiséggel, hat hangfelvevő stúdióval, négy zeneszerzőszobával, két élő zenefelvevő stúdióval, hét keverőhelyiséggel 5.1-es surround hangzáshoz, úgy, hogy mindezeket a létesítményeket 43 kilométernyi üvegszálas kábel köti össze.

A Scientology Media Productions létrehozásával az Egyház a multimédiás termelés új korszakába lépett, létrehozva egy új tévécsatornát, amely valóra váltja alapítója álmát, hogy a vallás teljesen elérhetővé legyen téve az egész bolygón.