ESETTANULMÁNY

A KOKAINFOLYÓ MEGTISZTÍTÁSA
OLASZORSZÁGBAN

Amikor 2005-ben az olaszországi Pó folyó vegyelemzése kimutatta, hogy a vízben 4 kg-nak megfelelő kokain található naponta, a kormány országos tudatosságnövelő kampányba kezdett, amely a fiatalokat vette célba.

A Szcientológia Egyház drogmegelőzési programjai már működésben voltak az országban, de a droghasználat csökkentésének újbóli sürgőssége miatt intenzívebbé tették őket.

Amikor az 1980-as és 90-es években a heroinfogyasztás a tetőpontján volt, az Egyház „Mondj nemet a drogokra!” néven elindította első kezdeményezését.

A program részeként a szcientológusok fecskendő-összeszedési akciókat szerveztek a parkokban és más nagy heroinfogyasztási területeken – ez a tevékenység ma is folytatódik. Összesen félmillió órát töltöttek a rengeteg veszélyes tű összeszedésével.

A drogozás
több mint
25
SZÁZALÉKKAL
CSÖKKENT
AZ
EGÉSZ
ORSZÁGRA
kiterjedően

Ezzel egy időben önkéntesek iskolai előadásokat és drogfelvilágosító rendezvényeket tartottak, továbbá megszólaltak a televízióban és a rádióban, hogy eljuttassák a nagyközönséghez a drogmentesség üzenetét.

A program hatásának növelésére a Mondj nemet a drogokra! csapatok sportszervezetekkel szövetkezve növelték meg Az igazság a drogokról füzetek szétosztását. Az önkéntesek éjszakai mulatókban is terjesztették a felvilágosító anyagokat: füzeteket osztottak, és lejátszották a dokumentumfilmet a belső tévéhálózaton. Több mint tíz város hivatalosan átvette a kampányt, és a drogfelvilágosító füzeteket teljes egészükben kinyomtatták egy országos rendőrmagazinban.

Az olasz önkéntesek egyetlen év alatt 500 000 embert értek el 300 rendezvényen, 250 000 füzetet osztottak ki, és 16 millió nézőnek sugározták a társadalmi célú hirdetéseket és Az igazság a drogokról dokumentumfilmet.

Salvo Fleres szenátor a Szcientológia Egyház önkénteseinek írt levelében elismerte a szerepüket abban, hogy az olaszországi drogfogyasztás 25%-kal csökkent a „Mondj nemet a drogokra” kampány hatására, amely „az egyik leghosszabb ideje tartó és legnagyobb drogmegelőző kezdeményezés Olaszországban”.

Az olasz állam drogellenes osztályának igazgatója tehát bizonyára Az igazság a drogokról programra utalt, amikor kijelentette: „Az elmúlt években olyan riasztó adatok hangzottak el, különösen a kokainnal kapcsolatban, amelyek miatt azt gondoltuk, hogy elkerülhetetlenül együtt kell élnünk a drogokkal. De a megelőző csoportok munkája a többi intézkedéssel együtt végezve eredményeket szült. Ezért most elmondhatjuk, hogy a drogfogyasztás nem egy legyőzhetetlen járvány.”