ESETTANULMÁNY

A STABILITÁS HELYREÁLLÍTÁSA
THAIFÖLDÖN

TÖBB MINT
13
MILLIÓ EMBERHEZ
JUTOTT EL
AZ ÚT
A BOLDOGSÁGHOZ
üzenete
THAIFÖLDÖN

Thaiföldet az elmúlt évtizedben az összetűzések és a háborúzó politikai klikkek jellemezték – a baloldali és a jobboldali csoportok között ostromállapot uralkodott.

Miután a thaiföldi Az út a boldogsághoz csapat tagjai megfigyelték Az út a boldogsághoz nyugalmat teremtő hatását, elhatározták, hogy segítenek felszámolni az ellenségeskedést a felek között.

Bangkokban kezdték, ahol több ezer Az út a boldogsághoz füzetet osztottak ki egy baloldali csoport éjszakai gyűlésén a királyi palota melletti felvonulási téren, valamint a jobboldali csoport gyűlésén egy másik helyen. Az első óra végére a tüntetők megálltak, hogy a szabályokat olvassák. Amikor a füzet eljutott a pártvezetők kezébe, Az út a boldogsághoz lett az egyetlen egyetértési pont a szemben álló két csoport között.

Az Út a Boldogsághoz csapat bemutatta a rendőröknek a programot, majd elindított egy utcatakarítási projektet, amely átformálta a roma környéket.

Az út a boldogsághoz csapat kiosztotta a füzetet közvetlenül a bangkoki civil lakosságnak is: a Khlong Toei piacon, amely nemzedékek óta a thaiföldi dolgozók közkedvelt bevásárlóhelye, a bangkoki metrókon, taxisofőröknek, akik a Csao Praja folyó mentén közlekednek, valamint buddhistáknak a Wat Tham Mangkon Thong kolostorban.

Megkettőzött erővel tartottak Az út a boldogsághoz előadásokat az iskolákban, több ezer tanulót bevonva a szabályokról szóló interaktív oktatásba.

Miután Bangkokban a rendőrség vezetőjének bemutatták a programot, elrendelte, hogy Az út a boldogsághoz-t azonnal osszák ki az összes rendőrnek.

A csapat 600 metrórendőrnek is tartott tájékoztató előadásokat, továbbá a hadsereg különleges egységének, amely az alkotmány megőrzéséért felelős. Az út a boldogsághoz képzés ezután a hadsereg összes fegyvernemére kiterjedt: részt vett benne a Stratégiai Parancsnokság kommunikációs központja, a légierő Black Hawk helikopteres csapata, a Thai Királyi Díszegység, a híradósok és a Királyi Őrség.

Összesen 10 000 ember volt Az út a boldogsághoz előadáson, 150 000 ember kapott füzetet, és több százezren látták Az út a boldogsághoz üzeneteket a televízióban. Az út a boldogsághoz üzenete egyetlen év alatt 13 millió thaiföldi polgárhoz jutott el.

És miután a füzetet 22 000 katona is megkapta, a Thai Királyi Hadsereg egyik tisztje kijelentette: „Most már van remény a jövőnk számára, és ez Az út a boldogsághoz-nak köszönhető.”