egy 2 hektáros épületegyüttes a Sunset Boulevardon, a kaliforniai Hollywoodban. A stúdió 1912-ben épült, tartoznak hozzá filmstúdiók, kreatív alkotótermek, vizuális effektusok gyártására való létesítmények, itt történik a vágás, az animáció, a hangfelvétel és -keverés, az idegen nyelvű fordítás és szinkronizálás – a filmezés, a műsorközvetítés és az internetes tartalmak készítésének teljes skálája. Ez minden tekintetben páratlan az egész világon.
, ahol Hollywood aranykora ötvöződik korunk legfejlettebb csúcsmodern technológiájával, hogy segítsen egy jobb világot felépíteni a jövő számára. A történelmi értékű két hektáros mozifilm- és televízióstúdió átalakult digitális médiagyártási központtá, amely képes minden médiaanyagot helyben előállítani.
a Scientology Media Productionsben, a szakma legjobbjaitól egészen a közösség érdekeit szem előtt tartó szervezetekig és csoportokig, akik közre szeretnének működni a humanitárius programokban.
Az 1912-ben épült stúdió volt az egyik szülőhelye az akkor éppen szárnyait bontogató mozgófilmiparnak, és a fejlődés korai fázisában jelentős helyszín volt. A Szcientológia Egyház gondosan helyreállította Hollywood történelmének ezt az értékes darabját, beleértve a történelmi értékű őrházat és a bejáratot is, amelyek ma is pontosan úgy állnak, mint egykor Hollywood aranykorában.
Ennek a kulturális nevezetességnek minden jellegzetes részlete hűen helyre lett állítva eredeti dicsőségébe. Nagy tapasztalattal rendelkező kőművesek és kézművesek aprólékos munkával felújították a stúdió jellegzetes téglafalát, megőrizve a dekoratív formaelemeket, az oszlopokat, a vörös tégla padlózatot, és visszahelyezték az összes eredeti lámpát, az acél ablakkereteket és a tömör sárgarézből készült épületelemeket.
Sok hollywoodi filmlegenda dolgozott olyan filmeken, amelyeket ebben a stúdióban készítettek: Gary Cooper, Charlton Heston, Audrey Hepburn, Dorothy Lamour, Sophia Loren, Roddy McDowall, Anthony Perkins, Sammy Davis Jr., illetve Elvis Presley, hogy csak néhányat említsünk. Íme, néhány a klasszikus filmek közül, amelyek munkálatain itt dolgoztak:
Emberrablók,
55 nap Pekingben,
El Cid,
Délutáni szerelem,
Szemben az erőszakkalés
A testrablók támadása.
L. Ron Hubbard mint széles körben elismert szerző 1937-ben kapott meghívást Hollywoodba, pontosan ebből a stúdióból, az ajtón látható házszám jelezte címről. Itt indult el legendás forgatókönyvírói pályafutása.
arra kapott felkérést a Columbia Picturestől, hogy segítsen filmre vinni az egyik regényét. A számos film között, amelyekhez hollywoodi évei alatt forgatókönyvet írt, volt egy rendkívül sikeres tizenöt epizódos filmsorozat is:
A kincses sziget titka. Ebben az irodában, ha átlépjük az eredeti küszöböt, amelyen át L. Ron Hubbard annak idején belépett a stúdióba, most egy kiállítás vár, amely megörökíti munkásságának bámulatos teljesítményeit mind a népszerű irodalom, mind a mozgófilm Aranykorából.
bemutatja, mely pontokon találkozott L. Ron Hubbard élete a stúdió történelmével. A falakon óriásplakátok láthatók azokról a játékfilmekről és filmsorozatokról, amelyeknek a forgatókönyvét L. Ron Hubbard írta Hollywood számára.
a Scientology Media Productionsben képesek egy időben akár több televíziós program készítésére is, legyen szó akár élő hírműsorok, akár olyan előre felvett programok sugárzásáról, amelyek a Szcientológia technológia, illetve az Egyház által finanszírozott humanitárius kezdeményezések különböző részeit mutatják be. Az Egyház tévécsatornájának a hét minden napján, a nap 24 órájában sugárzott tudósításai e programok e széles skálájáról szólnak.
Az eredeti filmstúdiókat átépítették, hogy megfeleljenek a legmagasabb technikai és akusztikai követelményeknek. A filmstúdiók egyedi tervezésűek, és teljes világítási rendszer, illetve számítógépes vezérlés tartozik hozzájuk, amely rugalmas és automatizált megvilágítást tesz lehetővé bármilyen típusú televíziós produkció elkészítéséhez. Minden stúdió fel van szerelve továbbá a legújabb magas felbontású technológiával, sőt még robotvezérlésű kamerákkal is.
többek között élő rendezvényekhez és dokumentumfilmekhez szükséges kellékek és elemek megtervezésével foglalkozik.
A létesítmény egyik korábbi filmstúdiójában berendezett díszletműhely fel van szerelve a legújabb csúcsmodern gépekkel a 3D-s jelenetek és díszletek felépítéséhez.
A stúdiók közvetlen szomszédságában találhatók az irodák és a létesítmények minden olyan kreatív és termelési részleg számára, amely szükséges a legjobb minőségű tévéfilmgyártási feladatok ellátásához. Ennek része egy professzionális haj- és sminkrészleg is.
A stúdió történelmi folyosói mentén ötcsillagos öltözők találhatók.
talán az egész létesítmény „ékköve” toszkán oszlopaival, kézzel készített díszítőelemeivel és Art déco stílusú bútoraival. Bár eredetileg a stúdió vetítőtermének építették, ma pihenőhelyiségként szolgál azok számára, akik szerepelnek az itt készülő különféle programokban, a beszélgetős műsoroktól a jótékonysági adománygyűjtésekig.
láthatók a Kisszínházban. Ezek évtizedeken át álfalak mögött rejtőztek, de most restaurálták őket, és újra eredeti szépségükben pompáznak.
A stúdió történelmi folyosói mentén irodák és videovágó helyiségek is vannak, hogy a kreatív csapatok együtt dolgozhassanak a forgatókönyvek megelevenítésén és mindenféle projekt kivitelezésén, beleértve a humanitárius programjainkról szóló dokumentumfilmeket, a Szcientológiáról mint globális mozgalomról készített ismertetőket, illetve a Szcientológia alapítójának, L. Ron Hubbardnak az életéről és az életművéről szóló prezentációkat.
olyan létesítmények is találhatók, amelyekben filmzenéket lehet készíteni, és a filmek utólagos audiomunkálatait lehet elvégezni. A zeneszerzésre szolgáló három szoba egyedi tervezésű Clearsound audiorendszerekkel van felszerelve a legjobb hangminőséghez.
teljesen újonnan készült egy világhírű akusztikai szakember gondos felügyelete mellett. Ez az egyik az öt surround hangkeverő szoba közül, amelyek mind úgy készültek, hogy a hangtechnológia színvonalát új szintre emeljék.
A stúdió központi adminisztrációs létesítményében tervezi meg és készíti elő az Egyház a televízióban, a rádióban, a podcastokon és minden más médiacsatornán keresztül sugározni kívánt üzeneteket.
Ez a nemzetközi médiakampányok tervezési és kivitelezési központja társadalmi célú hirdetésekhez, televíziós hirdetésekhez, magazinokhoz, brosúrákhoz, internetes oldalakhoz, és minden más elképzelhető tartalomhoz. Itt történik továbbá az összes információs film és videó előállítása az audiovizuális közönséginformációs központok számára, amelyek mindegyik ideális Szcientológia-egyházban megtalálhatók.
tartják a prezentációkat és a munkaértekezleteket a dokumentumtévés, hirdetési és médiaszakemberekkel, valamint a miénkhez hasonló elveket valló csoportokkal és szervezetekkel.
Az előadóterem fel van szerelve a legmagasabb színvonalú video- és audiobemutatókhoz, ezért tökéletes helyszín ahhoz, hogy bemutassuk a termékeinket hivatalos tisztségviselőknek, filmipari szakembereknek és a sajtó képviselőinek.
(és ez a szám egyre nő) ad ki magazinokat, ezért a Nemzetközi Magazinok Osztálya több mint egy tucat kiadványt állít elő havonta minden nyelven a Szcientológia-egyházak, -missziók és -csoportok számára. Az osztály motorja egy korszerű, számítógépesített, automatizált médiarendszer – a legmodernebb technológia a Szcientológia szellemi technológiájának terjesztéséhez.
– ahogy a létesítmény összes médiagyártási osztálya is – hálózatba van kötve a saját fordítási adatbázisunkkal, amely a maga nemében a legfejlettebb rendszer a világon. Ezzel lehetővé válik, hogy azonnal több nyelven töltsünk fel anyagokat a Szcientológia internetes oldalakra és közösségi médiaportálokra.
megoldásokat keres a társadalom problémáira, és arra törekszik, hogy emelje az emberek tenni akarását.A Freedom mostantól túlmutat a nyomtatott médián, és megjelenik a rádió, a televízió és az Internet világában is.
amelyek a Szcientológia-egyházakról, -missziókról és -csoportokról, továbbá az Egyház által támogatott társadalomjobbító központokról és humanitárius programokról készülnek – minden ide érkezik be. A legfrissebb hírekből és a nemzetközi Szcientológia-rendezvényekről készült tudósításokból szerkesztett műsorok révén a világ minden szcientológusához eljutnak a hírek a bolygószinten elért eredményeinkről.
A digitális médiaközpont lelke a központi adatgyűjtő. A világ minden városából ide érkeznek az ultranagy felbontású videofelvételek, és innen kerülnek közvetlenül a műholdra. Mindez kereszthivatkozásokkal van ellátva, katalogizálva van és elő van készítve sugárzásra.
a világ legkifinomultabb, nagy teljesítményű médiarendszerének ad otthont. Kimondottan erre a helyszínre tervezték, több száz korszerű médiakezelő berendezést tartalmaz, és mind egyetlen „szuperszámítógépbe” van integrálva. Ez hálózatba van kötve az épületegyüttes összes számítógépével több mint 43,5 kilométernyi száloptikakábelen keresztül.
A Szcientológia rádióstúdió arra készült, hogy képes legyen az üzenetet egy olyan médián keresztül sugározni, amely eléri a világ népességének 95%-át. Az adó egy teljes műsorprogrammal fogja meghódítani az étert: szcientológusokról, a miénkhez hasonló elveket valló szervezetekről és vallásközi csoportokról szóló hírműsorok és rádiós beszélgetős műsorok széles skálája szólal majd meg rajta. Mindezt amellett, hogy gyakran hallhatunk majd részleteket a Dianetika és a Szcientológia kezdő hangoskönyveiből, valamint részleteket L. Ron Hubbard válogatott előadásaiból.
A video- és audioelemekből a vágóhelyiségekben szerkesztenek televíziós hirdetéseket, társadalmi célú hirdetéseket, filmsorozatokat és dokumentumfilmeket, amelyek bemutatják a Szcientológia minden oldalát – az ideális orgjainkat és mindazt, amit a környékükön élőknek nyújtanak, vagy éppen az egyedi létesítményeinket, amelyeket a bolygószintű mozgalmunk elősegítése érdekében építettünk. A műsorszóró épületben tíz ilyen vágószoba van.
A vizuális effektek készítésére alkalmas húsz munkaállomás egyesített sebessége és teljesítménye lehetővé teszi a vizuális effektek olyan ütemben történő legyártását, amely elegendő a globális központ termelési követelményeinek ellátásához.
Ebben a tévéstúdióban lesznek a beszélgetős műsorok és a hírműsorok, amelyek bemutatják mindazt, amit a szcientológusok tesznek, hogy segítsenek egy jobb világ felépítésében: ilyenek például a testi-lelki segítségnyújtás a katasztrófasújtotta övezetekben, illetve az emberi jogok védelmében tett intézkedések világszerte, beleértve az írástudatlanság és droghasználat elleni harcot is.
a tévéstúdió programjaiban megjelenő vendégek rendelkezésére áll.
A fő vezérlőteremből irányítják a Scientology Media Productions műsorait. Közvetlenül innen sugározzák az új Szcientológia-tévécsatorna összes programját.
Welcome to Scientology Media Productions.
Where the Golden Age of Hollywood’s past merges with the most advanced state-of-the-art technology of today to help build a better world for tomorrow.
Designed for global communication across every conceivable media channel—there is simply no other facility like it on Earth.
This historic five-acre motion picture and television studio has been transformed into a fully integrated digital media production center:
Welcome to our Golden Age of Communication.