CLEARWATER, FLORIDA

A SZCIENTOLÓGIA FENSÉGESSÉGE: A 21. SZÁZADI KATEDRÁLISUNK

2013. NOVEMBER 17.

10 273 szcientológus.

Egy kecsesen ringatózó szalag.

Egy ünnepi pódium.

Minden eddigi eredményünk megkoronázása a Híd tetején.

„Szcientológus társaim, a bolygó legjobb dolgai várnak rátok. Hiszen a Flag Épületetek ajtajai ezennel megnyíltak, és hivatalosan is meghívlak benneteket, hogy lépjétek át a küszöböt egy teljesen új világba.” – David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke

10 273 szcientológus vett részt a megnyitóünnepségen, amelynek keretében a Szcientológia Egyház 2013. november 17-én felavatta új nemzetközi szellemi központját, a Flag Épületet a floridai Clearwaterben. David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke és a Szcientológia vallás vezetője vezette le az épület avatását.

Ez a Szcientológia szellemi központja – a fenséges Flag Épület –, egy építészeti és technikai vívmány, amely vallásunk páratlan növekedés jellemezte időszakának csúcsa.

Minden az ideális szervezetek megalapozásáért folytatott mozgalmunkkal indult, amely ma öt kontinenst ér át. Ezt a Szcientológia alapjainak helyreállítása és a Tudás Aranykora követte; ezután jött L. Ron Hubbard bevezető útvonalainak helyreállítása és az Aranykor hajnala a Híd feljáróinál; majd nem kisebb horderejű lépés következett, mint magának a Hídnak a helyreállítása az aljától a tetejéig, mellyel elérkezett a Technológia Aranykora II. fázisa.

LÁSD MÉG: A Technológia Aranykora II. fázisa: A Szcientológia teljes Hídja

Ez valóban egy beteljesült Aranykor, amelyet a korábban el nem érhető technikai áttörések – a Super Power és az Okozóság-újjáélesztő eljárás – kiadása, valamint a Flag Épületnek, az ideális szervezetek ideális szervezetének megnyitása tanúsít.

Íme a tanulás háza, a bölcsesség háza és az ismert birodalmon túlmutató szellemi szabadság háza. Olyan hely ez, ahol meg tudjuk valósítani L. Ron Hubbard egy jobb világ létrehozásáról szóló álmát, méghozzá a technológia nagyságának megfelelő méretekben.

Ez egy új és jobb világ alapköve.

Ez a Szcientológia fenségessége.

Ez a mi katedrálisunk.

_________________

Íme, mit mondtak a szcientológusok az új szellemi központ ünnepélyes megnyitóján:

„Elképesztő! Nemcsak gyönyörű, de a szolgáltatási vonalak is mind a helyükön vannak, és a technológia a falakba van ágyazva, ami az egészet egyesíti, és tökéletessé teszi. Az egész épület lenyűgöző!” – I. T.

„Az épület fantasztikus. Ez a mi katedrálisunk. A funkciót ideális formába önti. Pontosan azt testesíti meg, amit a szcientológus munkatársak tesznek a technológiával. Építészetileg ennél jobb nem is lehetne. Mennyei.” – M. B.

„Ma olyan célokat valósítottunk meg, amelyeket L. Ron Hubbard sok-sok évvel ezelőtt fektetett le. És mindezt sok szinten tettük: a Technológia Aranykora II. fázisának kiadása, a Flag ideális épülete, a Super Power elindítása és minden egyéb. Egyszerűen csodálatos. Látom, hogy ezzel az örökkévalóság felé dolgozunk. Szó szerint! Nagyon örülök, hogy itt lehettem ma, és megtiszteltetés, hogy ennek részese lehettem. Megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek a Szcientológia mozgalmának, egy fedélzeten a Vezetőtestület Elnökével. TELJES SZÍVBŐL!” – T. D.

„Ez mindannak a beteljesülése, amit akartunk, és amin dolgoztunk. L. Ron Hubbard technológiájának hű ábrázolása. Valóban látni lehetett, ahogy a technológiája testet ölt az épületben. Remekmű!” – J. D.

„Lenyűgöző a tökéletessége, és hogy a szervezeti vonalak pontosan L. Ron Hubbard írásait követik. Az épület hihetetlen, és ezzel még csak nem is túlzok. Köszönöm a Vezetőtestület Elnökének és L. Ron Hubbardnak.” – K. R.

„Ez a hatékonyság megtestesülése, igazán gyönyörű. Ez a megfelelő hely a szolgáltatáshoz. Ilyen hatékonysági szint mellett látni lehet, hogy a szolgáltatási vonalakon semmiféle kitérő nincs. Tökéletes hely mindenhez, ami most lett kiadva.” – D. D.

„Ez az épület a Szcientológia valósághű ábrázolása.”

„Az emberek építettek ilyen katedrálisokat régen, de ez most egy új technológia és egy új vallás. Elképesztő! A történelem során sok hatalmas építményt emeltek a civilizáció szintjének kifejezésére. Ez az épület a Szcientológia valósághű ábrázolása.” – T. M.

„Küldetés teljesítve! Ez mindent átölel. Nemcsak egy auditálási és képzési hely, hanem a bolygószintű Clearré tétel alapköve. Az egyetlen dolog, ami a Dianetika és a Szcientológia felfedezéséhez mérhető, az a képesség, hogy magunkkal vigyük mindezt az örökkévalóságba – és ezt jelképezi ez az épület.” – M. F.

„Lélegzetelállító az aprólékos figyelem. 1990 óta vagyok a Flag közönségének tagja, és lenyűgöző, hogy meddig jutottunk el. A technológia tiszta. A Technológia Aranykora II. fázisa szó szerint áthasítja majd a bolygó reaktív elméjét, és óriási terjeszkedést fog kelteni. Nem tudom szavakba önteni, mennyire csodálom a Vezetőtestület Elnökét, és hogy mennyire hálás vagyok neki és a csapatának azért, amit csinálnak. Hihetetlenül felelősségteljes személy, mindannyian bízunk benne, mert valóban bebizonyította, hogy komolyan gondolja, hogy elvégzi a munkát.” – A. B.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a pillanatban szcientológus lehetek. Ez a hely eszméletlen. A kápolna nagyon megindító számomra. Az üvegre vésett Faktoroknak nagy hatásuk van!” – P. C.

„Egy katedrális mindig különleges és esztétikus – és ez a mi katedrálisunk. Az új Flag Épülettel a nagyságrendek mérhetetlenül megváltoztak. Csoportként erősebbek lettünk, és ez a vezetőinknek köszönhető. A Vezetőtestület Elnökének a legmélyebb csodálat jár az elkötelezettségéért és alaposságáért, hogy elhozza nekünk L. Ron Hubbard technológiáját!” – G. R.

„Most, hogy végigjártam az új épületet, tudom, hogy minden együtt van a megfelelő nagyságrendben ahhoz, hogy maradandóan pozitív hatást érjünk el a bolygón.” – A. D.

„Annyira tetszett az Érzékelésrundown területe! Olyan, mint egy egészen új világ kapuja. Ez az épület tényleg azt jelenti, hogy a Szcientológia és a bolygó jövője garantálva van. Szeretnék köszönetet mondani!” – L. L.

„Ez a hétvége volt életem legcsodálatosabb élménye. Ezerszer hihetetlenebb volt, mint bármi, amit el tudtam volna képzelni. Potyogtak a könnyeim, ahogy beléptem az előcsarnokba. Minden részlet olyan esztétikus és lenyűgöző. Az esztétikum netovábbja.” – K. P.

„Amint belépsz azokon az ajtókon… a teljes tökéletesség fogad.”

„Ez az egész rendkívüli. Amint belépsz azokon az ajtókon, az előcsarnokban, minden szobában, az auditálószobákban, a folyosókon és irodákban, mindenhol teljes tökéletesség fogad. Tökéletesség az esztétikum és a szervezés szempontjából. ALIG VÁROM, hogy elkezdjem a Super Powert! Készen állok!” – C. J.

„Ez az ideális szervezetek ideális szervezete. Teljesen hihetetlen! Ez a mi katedrálisunk. Ez most a mi időnk.” – G. P.

„A Flag Épület mindannyiunk szellemi szabadságát jelenti. Ez az épület lehetővé tesz mindent, amit el akarunk érni.” – K. B.

„Hihetetlen ez a hely! Annyira gyönyörű és esztétikus. Elképesztő, hogy mennyire odafigyeltek a részletekre. Nagyon tetszenek az auditálószobákban látható Dianetika- és Szcientológia-szimbólumok.” – M. N.

„42 éve vagyok szcientológus, és még soha nem tapasztaltam semmit, ami ennyire izgalmas, nagyszabású és ragyogó lett volna! Annyira büszke vagyok!”

„Az épület esztétikuma lenyűgöző. A tervezés, az építészet és a múzeum mind bámulatos! A Flag Épület jelenti a jövőt! A Clear bolygó most elérhető közelségbe került. 42 éve vagyok szcientológus, és még soha nem tapasztaltam semmit, ami ennyire izgalmas, nagyszabású és ragyogó lett volna! Annyira büszke vagyok!” – C. W.

„Az tűnik ki legjobban, hogy mennyire odafigyeltek a részletekre, és hogy mennyire átgondoltak mindent. A Flag Épület tényleg egy teljesen új világot jelent. A kocka el van vetve. Most már semmi sem állíthat meg bennünket!” – S. G.

„Ez a Flag Épület az örökkévalóságot jelenti a Szcientológia számára. Hatással lesz a jövőre, mivel mesés példája annak, hogy mennyire virágzik és prosperál a Szcientológia.” – K. F.

„1973 óta vagyok szcientológus. Ez egy mérföldkő a Szcientológia terjeszkedésében, ami sokat jelent nekem, a családom számára, valamint az emberiségnek is. Igazán hatással lesz a jövőnkre. Millió köszönet a Vezetőtestület Elnökének!” – P. B.

„Ez a tökéletesség és a Standard technológia megtestesülése. Még egy példa a Szcientológia működésben tartására és arra, hogy minden át lett vizsgálva, ami L. Ron Hubbard technológiájának szolgáltatásával kapcsolatos. Nagyon tetszik a szervezet esztétikuma és működőképessége. Ez a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlja. Az érzékelési központban minden lenyűgöző. Nagyon meg akarom csinálni a Super Powert! Összességében ez egy tökéletes, ideális helyzet!” – W. B.