Perth, Nyugat-Ausztrália

„A FÉNYEK VÁROSA” AUSZTRÁLIÁBAN A LEGÚJABB SCIENTOLOGY-EGYHÁZAT KÖSZÖNTI

Perth talán messze van, de a város lehetetlent nem ismerő vállalkozószelleme tökéletes hellyé teszi a világ leggyorsabban növekvő és legmenőbb új vallása számára.

Vegyük csak a világ legtávolabbi nagyvárosát az óceán és a sivatagok nagyrészt kietlen térségei közé ékelve, adjuk hozzá mindehhez az Angliából, Skóciából, Olaszországból, Kínából, Vietnamból, Görögországból és tucatnyi más etnikai térségből érkezett lelkes úttörők egymást követő hullámait, keverjük ezt mind össze az ausztrálok összetartó, semmitől vissza nem riadó szellemével, dúsítsuk a dolgot néhány brigádnyi aranyásóval és gyémántbányásszal, énekeljünk el egy pár taktust a Waltzing Matildából, spékeljük meg mindezt egy-két kenguruval, és máris megkapjuk a bolygó legújabb Scientology-egyházának városát, Perthöt, Nyugat Ausztrália fővárosát és egyben legnagyobb városát.

„A fények városának” új csillaga csupán egy utcányira van a Nagy Keleti sztrádától, alig 15 percnyire Perth városközpontjától, és a híres Swan folyó mellett fekszik, ahol azok a fenséges fekete madarak élnek, amelyekről a folyó a nevét kapta. 2018. május 5-én, szombaton több mint 1000 Scientologist és vendég gyűlt itt össze, hogy megünnepeljék egy új Scientology-egyház megnyitóját. Néhányan több ezer kilométert tettek meg, hogy eljussanak Perthbe.

David Miscavige, a Religious Technology Center Vezetőtestületének Elnöke vezeti a legújabb Scientology-egyház ünnepélyes megnyitóját a világ legtávolabbi nagyvárosában.

David Miscavige, a Scientology egyházi vezetője például 15 000 kilométert utazott, hogy Perthbe érjen. A megnyitóra összegyűlteknek egyébként elárulta, hogy hamarosan egy újabb szalagátvágó útra indul, amelyen 30 000 kilométert fog utazni. De ami Perthöt illeti, David Miscavige kijelentette: „Ez az a MOST, amire mindig is vártatok.”

Az avatási ceremónián a Scientology új jövőjéről beszélt Nyugat-Ausztráliában. „Ezzel kilépünk a teremtés álomidőszakából, hogy megvalósítsuk végső álmunkat, mielőtt e szalag aláhull... vagyis most jött el az idő, hogy segítségünket teljes szívvel és megkülönböztetés nélkül felkínáljuk az embereknek. Mert ez az egyetlen mód, ahogy ez az új Scientology-egyház egyszerre szolgálja Perthöt, és lesz Perth.”

David Miscavige korábban példátlan mértékű növekedés időszakát indította el az elmúlt években, amely alatt 65 új egyház nyílt meg. Perth a 66-ik. Ezek az egyházak egy L. Ron Hubbard által megállapított standardnak megfelelően készülnek, és építésüket David Miscavige felügyeli azzal a céllal, hogy a vallás elveinek és gyakorlatának tökéletes megtestesítői legyenek, magukba foglalva az Egyház számos közösségi és humanitárius programját is.

Perth Ausztrália délnyugati csücskében elszigetelt és nehezen elérhető hely: gyorsabb iderepülni Bali szigetéről, mint Sydneyből. A Perthhöz legközelebb eső város, Adelaide több mint 2000 kilométerre van, a kontinens déli partján.

Perth elszigeteltsége egy rendkívüli várost eredményezett, amelynek mottója „Floreat”, aminek jelentése latinul „virágozz” és „prosperálj”. Ez nem kerülte el a Scientologistok figyelmét sem, hiszen L. Ron Hubbard egyik híres tanácsa mindenki számára, hogy „virágozzanak és prosperáljanak”.

Az egyház megnyitóünnepsége pontosan ebben a szellemben indult a hagyományos ausztrál nemzeti himnusszal, amit egy helyi győzelmi dal lelkesítő előadása követett, amely tökéletesen tükrözte a perthi Scientologistok merész és vállalkozó szellemét.

Bár Perth lakossága jómódban él, mint minden városban, a drogok, a bűnözés és az egyéb társadalmi bajok állandó problémát jelentenek. A város Scientology-egyháza – amelyet több mint 60 évvel ezelőtt alapítottak – eddig is a társadalomjobbító és humanitárius kampányok élharcosa volt.

A Scientologistok több tízezer példányt osztottak ki az Egyház által finanszírozott Az igazság a drogokról füzetekből. Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért – melyet szintén az Egyház támogat – az elmúlt években sikeres kampányt folytatott a barbár pszichiátriai gyakorlatok, többek között a „mentálisan betegnek” nyilvánított emberek sterilizálásának megállítására.

Más, az Egyház által finanszírozott programok is rendkívül aktív tevékenységet folytatnak Perthben és Nyugat-Ausztráliában, például Az út a boldogsághoz, egy ésszerű útikalauz a jobb élethez és az Együtt az Emberi Jogokért, amely az emberi jogok biztosításán dolgozik mindenki számára.

Ezek a tevékenységek mind jól tükrözik azt a kemény és lelkes munkát, amelyet a Scientologistok folytatnak, hogy segítsenek egy nagyszerű város és kultúra létrehozásában Perthben. És ez a város polgárainak figyelmét sem kerülte el.

A felszólalók és az ünnepségen részt vevők között számos jeles személyiség volt, akik Perth városi, kulturális, oktatási, rendfenntartási és üzleti közösségeit képviselték. A felszólalók között voltak: Steve Hansen, a Nyugat-Ausztráliai Üzleti Tanács tagja; Dr. Bernard Doherty, az új vallási mozgalmak professzora a Charles Sturt Egyetem Teológiai Karáról; Dr. Jaya Krishnan orvos és az Ausztrál Természetgyógyász Szövetség tagja, valamint Paul Shiel, egy jótékonysági szervezet, a Medál Misszionárius Közösség alapítója.

Egy olyan városban, ahol a siker és az eredmények szinte hétköznapi dolognak számítanak, Steve Hansen saját sikeréről beszélt, amely révén L. Ron Hubbard adminisztrációs technológiájának köszönhetően cége kirendeltségeinek számát ötről negyvenkettőre növelte. „Ha bárki megkérdezi tőlem »miért használjam az admintechet?«, én azt fogom mondani neki: »Mert megadja a helyes válaszokat.« A lényeg az, hogy a technológia az esetek 110%-ában működik. Hiszek abban, hogy bármely cégnek tudok segíteni, bárkinek, bárhol. Azt hiszem, a lehetőségek, amelyek ez előtt az Egyház előtt állnak, fantasztikusak, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen fantasztikus és képzett emberek között lehetek. Itt bármely polgár felfedezheti, hogy mire van szüksége, hogy kialakítsa saját személyes álmait, és valóra váltsa őket. És ennek óriási hatása lesz egész Nyugat-Ausztráliában.

Dr. Doherty az Egyház által támogatott Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért úttörő munkájáról beszélt a pszichiátriai visszaélések elleni küzdelemben. „Nyugat-Ausztráliában súlyos problémákkal álltunk szemben – mondta a professzor. – A legrosszabb, hogy a helyi gyerekeknek akaratuk ellenére vényre kapható szereket írnak fel, vagy ami még ennél is borzasztóbb, akár már 11 évesen is elektrosokkal fenyegetik őket. Ez nem csak bűn, erkölcsileg is elfogadhatatlan.” De Dr. Doherty az Egyház által finanszírozott megoldásokról is beszélt, amelyek ezt a bűnt támadják: „Önök felvilágosító kampányba kezdtek, amely bizonyítékokon alapul, és nyugat-ausztráliai parlamenti képviselőkkel találkoztak, hogy leleplezzék a döbbenetes igazságot. És végül elérték, hogy állandó tilalmat vezessenek be a gyerekeken végrehajtott elektrosokkra, ezáltal a legsebezhetőbb polgárokat védve meg!”

Dr. Krishnan arról beszélt, hogy a Scientology mennyire az emberek szellemi oldalára helyezi a hangsúlyt, ami nagyon hiányzik a modern orvostudományban. „Hiszek benne, hogy a Scientology Egyház jelenti a megoldást, hogy az emberiségnek megadjuk a válaszokat az élet kezelésére és önmaga jobbá tételére – mondta Dr. Krishnan. – Láttam az önök elkötelezettségét, a szenvedélyüket, hogy felemeljenek másokat, és az értékeiket, amelyekkel minden perthit védenek. Nagy büszkeséggel és reménnyel tölt el, hogy van egy egyház, ahová elküldhetem az embereket, hogy jobbá váljanak, és megkapják a válaszokat, amelyeket mindig is kerestek – hangsúlyozta Dr. Krishnan. – És így, ezzel a megnyitóünnepséggel élesszük fel az emberi szellemet, és hozunk nagy változást Perth és egész Nyugat-Ausztrália számára.”

Paul Shiel a Medál Misszionárius Közösségtől a jótékonysági munka fontosságáról beszélt még egy olyan virágzó városban is, mint Perth. Szervezete a Scientology Egyház partnereként megoldásokat kínál azok számára, akik a drogok, az alkohol és a szegénység csapdájába kerültek. „Rögtön felismertem az Egyház hihetetlen képességét arra, hogy adjon – jegyezte meg. – Nem számít, miről van szó: drogok, emberi jogok, erkölcsök, önök olyan szenvedéllyel közelítik meg a kérdést, amely példátlan. Nullarbortól Kimberleysig és egészen Darwinig dolgoztam már humanitárius csoportokkal, és még soha nem láttam a kampányukhoz foghatót... Az önök segítsége nagybetűs segítség – mondta. – Igen, a Scientology Egyház minden szempontból humanitárius szervezet.”


Az új Perthi Scientology-egyházhoz közelítőket először az épület látványos homlokzata köszönti. Ahogy a hívők belépnek a tágas térbe, a recepción először a Közönséginformációs Központ látványa fogadja őket. A tér teljesen nyílt, magas menyezettel és ipari stílusú világítással. A letisztult vonalak és a meleg hangulatú rusztikus famunka mellett sötét fémes hangsúlyozó elemek adnak modern ipari légkört az egész térnek.

A látogatók bevezetése a Dianeticsbe és a Scientologyba a Közönséginformációs Központban kezdődik. Az itt található bemutatótáblákon 17 nyelven több mint 500 film mutatja be a Scientology vallás hittételeit és tevékenységét, valamint az alapító, L. Ron Hubbard életét és hagyatékát.

Az Információs Központ részletesen bemutatja a Scientology által támogatott számos humanitárius kezdeményezést is. Ezek között van egy bolygószintű emberi jogi felvilágosító kampány; egy széles körű drogfelvilágosító, drogmegelőzési és drogrehabilitációs program; egy nemzetközi hálózat, amely írni-olvasni tanító és tanulási központokból áll; illetve a Scientology önkéntes lelkészek csapata, amely mára a világ legnagyobb független katasztrófakezelő ereje lett.

Perth Kápolnája elegáns, két emelet belmagasságú terem, amelynek a falak mentén elhelyezett rejtett világítás a lebegő mennyezet illúzióját kölcsönzi. A Kápolna a Scientology-hívők összejöveteleinek biztosít helyszínt. Ezek közé tartoznak a vasárnapi szertartások, a házasságkötések és a névadók, valamint egy egész sor olyan közösségi rendezvény – például bankettek, szemináriumok és műhelyek –, amelyeken bármilyen vallás tagjai részt vehetnek.

A kávézó találkozóhelyet biztosít a rendezvények vendégeinek és a Scientology-szolgáltatásokon részt vevő híveknek a szünetek alatt.

Az új Egyház az összes bevezető szolgáltatás nyújtására fel van szerelve. Idetartoznak a délutáni, esti és hétvégi Dianetics- és Scientology-szemináriumok, amelyek fontos alapelveket tekintenek át, illetve ezek alkalmazását az életre, valamint Scientology életjobbító tanfolyamok egész sora, amelyek az emberek életének bármely részét segítenek jobbá tenni.

Az egyházban emellett több tucat speciálisan felszerelt szobát is találunk, amelyek ideális környezetet biztosítanak a Scientology-auditálás (szellemi tanácsadás) számára. Több tanfolyamterem van kifejezetten auditorok (szellemi tanácsadók) képzésének szentelve, ahol a Scientologistok elsajátíthatják az auditálás technológiáját, hogy segítsenek másoknak is elérni a szellemi szabadságot.


Az új Perthi Scientology Egyház megnyitójára a vallás gyors növekedésének olyan időszakában került sor, amely alatt több mint 65 új Scientology-egyházat nyitottak olyan városokban, mint Los Angeles, Tampa, London, Milánó, Tel-Aviv, Tokió, Kaohsiung és Bogotá.

Csak az elmúlt év folyamán új Ideális Scientology-egyházak nyíltak a kaliforniai San Fernando-völgyben; a floridai Miamiban; a dániai Koppenhágában; az írországi Dublinban; az angliai Birminghamben; a hollandiai Amszterdamban; a dél-afrikai Észak-Johannesburgban, a utahi Salt Lake Cityben és a kaliforniai Szilícium-völgyben.

További egyházak megnyitása van tervbe véve 2018-ban Európa, Latin-Amerika, Észak-Amerika és Afrika nagyvárosaiban.