CLEARWATER, FLORIDA 2015. JÚLIUS 11.

ÚJ KÖZPONTJÁN KERESZTÜL AZ ÁLLAMPOLGÁRI
BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT KIBŐVÍTI
TEVÉKENYSÉGÉT A PSZICHIÁTRIAI VISSZAÉLÉSEK
LELEPLEZÉSÉRE ÉS KEZELÉSÉRE CLEARWATER ÉS
A TAMPAI-ÖBÖL EGÉSZ TERÜLETÉN

A mentális egészségügyi atrocitások feltárásának fáklyavivője növelte floridai jelenlétét egy új létesítmény megnyitásával, amelynek része a Pszichiátria: A halálipar múzeum. Helyi és világviszonylatban célkeresztbe állítják a pszichiátriai visszaéléseket.

Több ezer egybegyűlt szcientológus és vendég lelkes ünneplése közepette a Szcientológia Egyház július 11-én, szombaton, szalagátvágó ceremónia keretében felavatta az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) új floridai központját Clearwater belvárosában. A központ elkötelezetten folytatja munkáját mint az Egyház által finanszírozott, nemzetközileg elismert emberi jogi megfigyelőszervezet, amely 1969-es megalakulása óta fáradhatatlanul küzd a mentális egészségügyi visszaélések áldozatainak jogaiért.

A CCHR célja, hogy megvédje az embereket a pszichiátria ragadozó módszereitől, leleplezve aktív és veterán katonák gyógyszerezését; kitalált „zavarokkal” diagnosztizált gyerekek megbélyegzését és gyógyszerezését; illetve a modern kori áltudományos pszichiátrián alapuló tudatmódosító marketinghúzások alattomos módszereit, amelyek emberi életeket követelnek.

A CCHR együtt dolgozik az ENSZ Gyermekjogi Bizottságával és az ENSZ Kínzásellenes Bizottságával, hogy vizsgálatokat folytasson 10 országban a gyermekeken történt pszichiátriai visszaélésekkel kapcsolatban.

A CCHR rendíthetetlen erőfeszítéseinek köszönhetően nemzetközileg 181 törvényt fogadtak el, köztük olyanokat, mint a gyerekek mentális egészségügyi szűrésének és pszichiátriai gyógyszerezésének leállítása, a páciensek jogainak kiharcolása a pszichiátriai kórházakban, illetve a gyógyszerügyi hatóságok rákényszerítése, hogy figyelmeztessék a közönséget a tudatmódosító szerek veszélyeire.

A bizottságnak több mint 250 kirendeltsége működik 30 országban, és szorgalmasan együtt dolgoznak hasonló elveket valló csoportokkal, leleplezőkkel és önkéntesekkel, hogy egyszer s mindenkorra beszüntessék a pszichiátriai visszaéléseket.

  • Ausztráliában a CCHR elérte, hogy betiltsák azt a barbár gyakorlatot, amelynek a neve „mélyalvás” volt, és abból állt, hogy a pácienseket tudtuk nélkül gyógyszerezték, majd elektrosokkolták. Olaszországban a CCHR akciói ahhoz vezettek, hogy a kormány razziát tartott pszichiátriai kórházakban, bezáratott ilyen létesítményeket, és a pácienseket megfelelő ellátáshoz irányította.
  • Amikor a nagy pénzekért folyó versenyt megsínylette a betegellátás, a CCHR lerántotta a leplet egy több milliárd dolláros csalásról az USA legnagyobb privát mentális egészségügyi hálózatában, és ennek során 600 szövetségi ügynök razziázott 20 állam intézeteiben. Az eset több tucat bebörtönzéssel, többmilliós bírsággal és az egész hálózat bezárásával végződött.
  • A CCHR a gyógyszerügyi hatóságokkal is együtt dolgozott, hogy az FDA „fekete keretes” figyelmeztetéseit ráhelyeztesse a veszélyes pszichiátriai szerek dobozára. Ez kulcsfontosságú lépés a káros gyógyszerek forgalomból való kivonása irányába.

A új CCHR-központ, amely Clearwater belvárosában, a Szcientológia Flag Épület közelében található, fontos eleme az Egyház által finanszírozott programok hat épületének, amelyek kiszolgálják a clearwateri térséget – a közösségi együttműködés beszédes szimbólumaként.

A CCHR Florida már bizonyította, hogy kulcsszerepe van a pszichiátriai visszaélések elleni harcban Floridában. Miután a bizottság felfedezte, hogy Floridában az állami gondozásban lévő gyerekek 55%-ával szedetnek erőteljes tudatmódosító pszichotrop szereket, dokumentálta a visszaélést a közegészségügyi minisztérium számára, és ennek köszönhetően most már 75%-kal kevesebb ilyen gyógyszert írnak fel a hatévesnél fiatalabb gyerekek számára.

Ezenfelül a CCHR Florida a floridai törvényhozással együtt dolgozva segített egy törvény előterjesztésében, amely megtiltja az állami iskolák részvételét a gyerekek pszichiátriai gyógyszerezésében.

A CCHR Florida vezette azt a kampányt is, amely után 2005-ben betiltották a tizenévesek szűrését a Pinellas megyei iskolákban.

Ezzel az új floridai CCHR-központtal Clearwaternek most már van egy saját Pszichiátria: A halálipar múzeuma is. A múzeum bemutatja a kendőzetlen igazságot a pszichiátria történetéről tizennégy audiovizuális bemutatópanel segítségével, amelyek mindegyike a pszichiátriai visszaélések és emberijog-sértések egy-egy oldalát leplezi le.

A kiállítás azonban jóval több, mint pusztán néhány bemutatópanel. Egy egész estés dokumentumfilmre épül, amely bemutatja a pszichiátria teljes történetét, leleplezi az áltudományos eredetét és a döbbenetes emberi jogi visszaéléseket, amelyek elvezettek a CCHR megalapításához.

Eddig már csaknem 200 000 látogató nézte végig az eredeti Pszichiátria: A halálipar múzeum kiállítást a CCHR nemzetközi székhelyén Los Angelesben, és mára számos helyi oktatási intézmény foglalkozásainak szerves részét képezi. Szerte a világon több mint 700 000 látogató szerezhetett életre szóló élményt a Pszichiátria: A halálipar utazó kiállításának megtekintése által.

A CCHR hét díjnyertes dokumentumfilmet készített, amelyekből 18 nyelven 7 millió DVD kelt el, és ezek 120 millió embert világosítottak fel olyan témákkal kapcsolatban mint például a helyrehozhatatlan károkat okozó elektrosokk-terápiák, illetve a gyerekek és az idős emberek megbélyegzése és gyógyszerezése.

A clearwateri központban az emberi jogi aktivisták együtt azon fognak dolgozni, hogy segítsenek a helyi lakosoknak és a látogatóknak jelentést tenni a fizikai erőszakot és kényszert alkalmazó pszichiátriai gyakorlatokról, és itt koordinálják a tevékenységeiket azzal kapcsolatban, hogy hogyan számolják fel a pszichiátriai visszaéléseket, és hogyan állítsák törvény elé a pszichiátriát.

Ebből a célból további helyiségek állnak a visszaélések kivizsgálását végző önkéntesek rendelkezésére, illetve oktatási szemináriumok és műhelyek tartására, hogy még nagyobb körben tudják felvilágosítani és aktivizálni a nagyközönséget.

A Szcientológia Egyház a neves pszichiáterrel, saját hivatásának vezető kritikusával, a néhai Dr. Thomas Szasszal közösen alapította meg az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szervezetet 1969-ben, amikor rendszeres volt az, hogy pácienseket akaratuk ellenére zártak intézetbe, megfosztva őket minden alkotmányos, polgári és emberi joguktól.

A CCHR Florida már több mint 30 éve látja el feladatát Clearwater és környéke területén.


Tudjon meg többet az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) tevékenységéről és arról, hogy milyen módon segíti a Szcientológia Egyház helyreállítani az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartását a mentális egészségügy területén.

Nézd meg ezt a videót

Ez az új CCHR-központ az egyik a hat új létesítmény közül, amelyek Clearwater és az egész Tampai-öböl égető problémáit hivatottak kezelni. A többi öt a következő:

  • Az Egyház önkéntes lelkészeinek új otthona a városközpontban – egy 120 országban eredményesen működő bolygószintű mozgalom részeként, amely a világ legnagyobb független katasztrófakezelő csapatát alkotja. A szcientológusok csupán a Tampai-öböl térségében évente több mint 200 000 óra önkéntes segítséget nyújtanak, az önkéntes lelkészek mottójának megfelelően, miszerint nem számít, mekkora a kihívás, „mindig lehet valamit tenni”.
  • Az Együtt az Emberi Jogokért új otthona – azé a bolygószintű oktatási kezdeményezésé, amelynek célja, hogy mindenkivel megismertesse az emberi jogokat, és kieszközölje e jogok védelmét a világ minden egyes polgára, így most már Pinellas megye minden lakosa számára is, ebben a körzetben ugyanis az emberi jogi visszaélések és az emberkereskedelem mutatói a legsúlyosabbak között vannak az USA-ban. Ez a központ azt ígéri, hogy az ilyen lelkiismeretlen visszaélések elleni küzdelem élén fog harcolni.
  • A Drogmentes Világért Alapítvány új helyi központja, amelynek nemzetközi Az igazság a drogokról programja világszerte 260 millió embert ért el. A program arra irányul, hogy megszüntesse a drogokkal való visszaélést, és hatékony drogfelvilágosítást nyújtson a fiataloknak.
  • Egy épület, amely L. Ron Hubbard Az út a boldogsághoz című nem vallásos erkölcsi szabálygyűjteményének van szentelve. A 112 nyelven megjelent 21 szabály nyugalmat hozott erőszak tépázta közösségekbe, békét teremtett polgári zavargások sújtotta területeken, és önbecsülést adott emberek millióinak. Az új clearwateri iroda erkölcsi iránytűként fog szolgálni a helyi közösség számára.
  • A floridai Criminon székhelye lesz a kiindulópontja annak a küldetésnek, amelynek a célja a bűnözés okait megcélozva hatékony jellemépítő programok segítségével visszaállítani az elkövetők önbecsülését.